Schifter Attila : Ködkobold

 

 

A  város   füstös  páragomolyba  burkolódzott  

( házfalak  csak  fátyolosan  pislákoló  fények ) 

sötét  felkiáltójelként  ágaskodó  tornyok; 

a  Tél  jöttére  kiáltó  száz  részeges  lélek. 

 

Hűvös  vízfelszínen  fodrokat  reszkető  szellő 

tejüveget  foncsoroz  egy  sápadt  tükörképre 

‘s  bágyadt  szemfedelet  lehel   az  őszi  felhő: 

a  Nap  halványan  visszajár   mint  aki  még  élne. 

 

Közeleg  a  halottak napja  ( most  mind  szentek  ők, 

pedig  mással  boldogok )  ‘s  nem  fogadjuk  el  a  tényt: 

minket  itt  felejtettek   a  már  hűtlen  szeretők   

kiültetve  az  élet  sírjára,  árvácskaként. 

 

Mindenki  várja,  hogy  újra  színekbe  repüljön: 

fényeket,  élethangokat,  illatot  csodáljon, 

de  a  köd  nyirkos  koboldként  megült  a  lelkünkön, 

mint  dérharmat  a  magára  maradt  pókfonálon. 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.