ámulva
vörös pecsét a telihold ma
a fáradt fák eozinfénye oldja:
nem lesz többé ugyanolyan már
mint lágy zománc alácsorog
lefele hozzánk
le a mélybe
ámulva vetkőznek fönt a fák
kettőnk között a pillanat
letört kis ágak halk zizzenése
——————
Miért így: eozin, miért nem máz, és mitől oldja az eozinos fény a teliholdat? A zománc bizonyos körülmények között képlékeny, de a lágy szóhoz mégse társítanám, tekintve, hogy ezen állapota igen magas hőfokon érhető csak el. Ami alácsorog, az evidens, hogy nem fölfelé, nem szét, hanem lefelé, így aztán erre már szükségtelen ráerősíteni. A fák az előbb, amikor elindítottad ezt a képet, még fáradtak voltak, most ugyanennél a képnél ámulva vetkőznek. Most akkor melyiket kell elképzelnem?
Az utolsó két sor igazán líraira sikerült, az írás többi része csak asszisztálni próbál ehhez a líraisághoz, mérsékelt sikerrel.
Ezt most visszáruzom újragondolásra.
Üdv: NHI
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Acsádi Rozália
