széles dohányillatú tenyered szétterül a lepedőn
ujjaid úgy pihennek ott
mint vadrózsaszirmok a betonon
erős vihar után
elmondatlan meséket tapintok ki
bőröd alatt
halovány sebhelyek csuklóidon
egy új gondterhelt ránc a szemöldökök közt
arcodon őszülő borosta
félig tönkretett szervek húsba gyúrt lágy partjai
nyugtalan természeted ficánkol körülöttem
miképp véletlen megpendített húrok vibrálnak
elhalkulva egy elhagyott cselló lelke felett
visszamaradt töredékei a történetnek
amelyben nincsenek idegenek
vagy hosszú utazás messzi földre
egyszer volt
egy összefirkált porcelán teáskanna
törékeny
mélysötétkék
kecses formájú
rajta leheletvékony
ragyogón fehér spirálok
