Király Attila : Cirmi cica kalandjai

A kiscicánk nagyon pajkos,
folyton legyek után kapdos,
haragszik rá gazdasszonya,
mert a vajat mind ellopta.

 

Sarat hord az új szőnyegre,
nagyot pihen ott őkelme,
frászt hoz szegény nagymamákra,
fonalat csen uzsonnrára.

 

Meg nem eszi, csak pofozza,
nagyon gyorsan elkobozta
néniktől a kötni valót,
szidják is a csirkefogót.

 

Bajsza szélén madártoll,
– Cirmikém! Te vadászol?
Kérdem tőle érdeklődve,
nagyot ugrik, terítőbe

 

kapaszkodva, bezzeg aztán panaszkodva
szalad hozzám a kis butus,
sírós szemmel panaszolja,  
ráijesztett Pöttöm kutyus.

 

Közeledik az ellenség,
felborzolja hátán szőrét,
de csak testvér, másik cica,
ebből lesz az új galiba.

 

Egér fut át orruk előtt,
kamrából jött, sajtot evett,
ketten ugranak utána,
fejük koccan, a csudába!

 

Szedi lábát a kis cin-cin,
cica nem ülhet biciklin,
utol bizony sosem érik,
egymást így haza kísérik.

 

 

Kis gazdája nem bünteti,
simogatja, szeretgeti,
udvaron hasát sütteti,
sokat nyaral, de jó neki!

 

Megcsodál egy pillangót,
vele szállni volna jó,
de szárnya neki egy se nőtt,
égen kémlel egy felhőt,

 

hátha megtanítja szállni,
s nem kell a csodára várni
ahhoz, hogy majd később ő
is levegőben kergetőzzön.

 

Alkonyodik, Cirmi fárad,
miákolva karmolászgat,
vacsoráját követeli,
tejecskéjét lefetyeli.

 

Elérkezik a nap vége,
aludni tér cica végre,
cincognak az egerek,
aludjatok, gyerekek!

 

2014-10-28

—————-

Attila! Olyan aranyosan, kedvesen, jól eltalált ritmussal, kellemes rímekkel indul. Miért gondolod te mindig, hogy még nem elég? Hogy attól lesz értékése és jó valami, ha egy fél napra lefoglaljuk vele az olvsót. Még a ritmusból is kizökkensz, a harmadik versszakban már soráthajlás van, a negyedikben már a ritmust is elhagyod, csak  hogy tovább szaporíthasd… úgy érzed, hogy tettél hozzá még valamit? Én nem érzem. Bennünket is komolyabban kéne venni, de a gyerekeket még komolyabban. A gyerekverseknél ne legyen ide-oda lötyögés se a logikában, se a rímben, se a ritmusban

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.