Bakkné Szentesi Csilla : Nem érek hozzád, úgy hagylak pihenni

http://youtu.be/zNbXuFBjncw

 

Nem érek hozzád, úgy hagylak pihenni,

s amíg homlokát ráncolja az ég,

én kiengesztelni igyekszem Istent,

pedig sosem volt köztünk szakadék.


Az idő, körénk már burkot nem húzhat,

árokká mélyült, mint pengevágta seb,

élesen fáj, s hiába varrják össze,

gyógyult nyoma is rajtam lesz.


Nem érek hozzád, de hagyj még tévedni,

az ajtóban vársz, ragyogó Csillagom,

élővé festem szemöldököd ívét,

s karod melegében magam ringatom.


Nem érek hozzád, hogy nyugalmat leljél,

késői sétán, ha erre visz utam,

elrendezgetem a pár szál virágot,

hogy alattuk békésen tovább szunnyadj.


Nem érek hozzád, csak hagylak pihenni,

bár rég volt az a nap, mégsem vérzik el,

úgy mesélnék még Anyám sok-sok szépet,

ahogy meséltél, s elhittem, élni kell.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 294 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.