Király Attila : Nemzetgyilkosok

a hős Pesti srácok, és 1956-ot túlélt nemzetőr rokonom emlékére

A nép nevében irtották a népet.
Szögesdrót ruhába
kényszerített lelkének
izzadtságszagú verőlegények
gumibottal tették a szépet.

 


Kik a kezük ügyébe kerültek,
csak a fájdalomtól láthattak,
s akkor is csupán véres csillagot.
Fejük fölött pusztán
a börtön közömbös,
betonszürke égboltja ragyogott.

 

Az utcák lánctalpból
kaptak nyakukba
acsarkodva csikorgó
járom nyakláncot,
néhány nap kivívott szabadsággal
mégis csodát tettek a hős Pesti srácok!

 

 

Könnyes szemű felhők
megindultan nézik fentről,
hogy mi történik odalenn,
emberek mind az utcán, s a tereken.
Megható, ahogy együtt dobban
a sok lángoló szívben a haza,
a szeretet és a szerelem.

 

 

Pirosló vér még lüktet,
de az arc már falfehér,
végül a zöld fűre fröccsen.
Egyenes derékkal,
a halállal szembe nézve,
a hazaszeretet örök szárba szökken.

 

 

De ó, jaj! Nyers erővel mások
a remény torkának estek.
Sorban hullottak ifjaink,
szabaduló lelkük angyalként
hagyta el mind a vérző testet,
felettük egy emberként
gyászolt a nemzet.

 

 

A magyar szabadságát
korlátozták, ahol érték.
Simogatásként veséjét
lerúgták, szemét kitaposták,
számukra ez volt az akkori,
keletről diktált, de talán túl is
teljesített mérték.

 

Hidegszívű fogókkal tépték
zászlaját és testét,
minden szabad gondolatát
és lépését lesték hitvány,
hazaáruló besték.
Lehet el sem bírná a nyomdafesték,

 

 

hogy milyenek voltak
azok a hitszegő gazok,
kik vérrel vörösre festették át
mind az összes égi csillagot.
Még ma is beszélnek róluk
a megigazult holtak,

 

annyian álltak sorban,
idegen zsoldban
az eszmét áruló latrok.
A szégyellt bűnök
ráncos árka
temető mélyen van
homlokukba vájva.

 

 

A magyarok igazsága
romlatlan testtel
a kihantolást várja.
Ha dugdosni is mered,
puszta kézzel, tíz körömmel
is kikaparja a lelkiismeret.

 

 

Ha lehajtott fejjel,
ha rezzenéstelen arccal,
ha behúzott nyakkal is,
sunyi módon, de
még ma is közöttünk
járnak, büntetlenül
a nemzetgyilkosok

 

…Attila, ez inkább düh vers… némi lírával. de hát a leves is ehetetlen, ha némi sót teszünk bele… Kell az egyensúly. A harmónia. Ha düh, legyen düh… de ne nyomja el a verset, a tartalmat… az irodalmat…

Nem publikáljuk…

 

2012. 10. 23. ; 2013. 10. 23. 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Király Attila
Szerző Király Attila 83 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.