Tóth Zita Emese : Cezúra

 

Az árnyékom mögé bújok,

úgy rajzolok az ablaküvegre

tört napsugarat,

most én urallak,

mondom,

s kezeimmel messzire söpröm azt.

De nem vigasz a sötét

és nem vigasz a csend sem,

ahogy zajos tegnapok mögé húzódik

a már ’minden rendben,

csak még nem akarom újrakezdeni’ világ.

 

Most szeretném,

ha sivár,

semmit sem jelentő idő nőne burokként körém,

és várná, míg bólintok,

hogy most már elengedhet,

megint önmaga lehet,

húzhatja arcomra a ráncokat,

miképpen rászoktat a boldogságra,

meg a hiányra.

 

Hisz túl sok időt töltünk hiába

ebben a galaxisban,                                       

s egyre kevesebbszer hagyhatom annyiban

a mindennapokat.

 

Vasfogat csattogtat az idő,

s lomhán,

mégis egyre gyorsulva kinő belőlem

az akarat,

hogy mégis meglehet,

sokkal inkább madarat  kergetnék, fognék,

mint kezemből kicsúszó álmokat.

 

Szóval elég az elvárásokból

és a vágyakból,

félresöpröm,

mint az ablaküvegen megtörő fénysugarat,

ma nem uralhat senki,

magamat sem uralom,

ez a könnyed

’nézd, élek’ tánclépés a jutalom

azért,

hogy a rajtam túlnövő vágyaimat feladom.

Hátra kettő,

előre négy.

Vajon a könnyedség

elég?

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.26. @ 19:32 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 143 Írás
Van egy saját Palintám, illetve egy Andrisbabóm és egy Zoécskám is. Az írás a legnagyobb függőségem. : ) '92-es évjárat.