dr Bige Szabolcs- : Vettem is, meg nem is

„vettem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is”

 

 

 

Gyárfás a jól sikerült vásár után betért a fogadóba. Komája, Káruly már ott támasztotta a pultot.

„Mit iszol, komám?” — kérdezte Kálmán, de meg sem várva a feleletet, intett a csaposnak, töltené meg a komája poharát, s neki magának is mérjen ki egy pohár bort.

Koccintottak, s megtárgyalták a piaci eseményeket.

„Te Gyárfás, minek rontsuk itt a levegőt? Ehejt lakom a szomszéd utcába’, gyere, kóstold meg a tavalyi boromat.”

Így is tettek. Ettek, ittak, kicsit danolásztak, mert átjött a szomszéd is a hegedűjével. Egyszer azt mondja a házigazda: „Van nekünk ehejt három szép pipénk*, éppen anyatollasok, nem venné meg valamelyikük?”

Gyárfás rákérdezett gyorsan, hogy mi lenne az ára?

„Egy korsó bor!”

„Állom!” — kiáltja, s indulna is a fogadóba a borért.

„Suva se menj!” — szólott Hegedüs Jóska, a szomszéd, merthogy ez volt a neve is a hegedűsnek. — „Van énnekem eladni való borom egész hordóval”.

Erre Gyárfás pénzt adott Hegedüs Jóskának, s az hamarosan meg is jött a borral — egy teli ötliteres fonott korsóval.

„Itt vagyok, hová tegyem!”

„Ide csak az asztalra!” — komendált Gyárfás. — „Gazduram meg hozz poharat!”

Az ingyen italra begyűlt még néhány szomszéd, iddogáltak, s egyre hangosodtak, lassan ki is ürült a korsó, Káruly meg az asztalt kezdte verni az öklével, s mérgesen mondogatta:

„Nem adtam azét se azt a tinót annyiét!”

„Mi lett osztán?” — kérdezett rá az egyik szomszéd.

„Mi lett vón? Haza tereltem!”

Gyárfás feleszmélt a hangoskodásra.

„No, én mennék is. Hol vannak azok a pipék?”

„Várj sza! Hozom a létrát a csűrből.”

„Minek a létra?”

„Hogy fölmenjél a gólyafészekhez, ott vagynak a pipék!” — de már futott is kifele az ajtón, a többiek dőltek el a kacagástól.

Gyárfás nem emlékezett rá, hogyan és mikor ért haza, de reggel a felesége kérdésére csak annyit mondott, mint a mesebeli legény, hogy „vettem is meg nem is, hoztam is meg nem is”.

 

-.-

 

*pipe – kisliba, kisgólya

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 647 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.