Ölelkeztünk a csönddel, te meg én. Bódultan táncolt a lomb között a fény. Tétován libbent, - ahogy sóhajtott a szél -, s ölembe kéredzkedett egy elfáradt levél. Égő színek vigyázták nászunk sikolyát, míg a hallgatag idő a teret karolta át. [… Tovább]
Valahol elvesztem, így nem leszek útban, sokszor fohászkodtam lapulva a kútban. Fent olyan fényes volt, lent én voltam árnyék, magamba zuhantam pedig most felállnék. Látom a kezeket, egyik sem az enyém, felemelnének tán, ha nem lennék szerény. Bennem [… Tovább]
Dr. Tatár Béla emlékére lehunyta végleg vak szemét, egy ember volt, sokat megélt, mindegy talán, mit is csinált, előadott russzisztikát, vagy könyvet írt, és cikkeket, sok éven át Embert nevelt; a vizsgadrukk még bennem él, jelest adott a [… Tovább]
Mikor Jókainak bujdosás lett sorsa, hiába a szép táj, nem fogott a tolla, föl-föl járt, egymaga, magos Örvénykőre, s nézte, hogyan halad az ősz, be a télbe. Vágyódva figyelte a szabad fecskéket, kik a hideg elől messzire [… Tovább]
Ne menj el mellettem, érj hozzám, kósza éjszakán, konduló délidőben, csak úgy, hanyag délután. Ne menj el mellettem, érj hozzám, hajnalban, ha ébred a zaj, s-éjben, ha a szó is meghal. Cserébe majd lelkeden nyugtatom fejem, kósza éjszakán, csak úgy, [… Tovább]
Lám-lám, pattog odakint valami,a tél rég elbúcsúzott, csak távoliútjáról érkezett meg a tavasz,rügyeket bontva a fák ágain és felébresztve hosszú álmukból,parányi rózsaszín virág-szoknyátölt rájuk a levél-ingecskékhez.Már a napsugár is mosolygósabb,szeméből sugárzik a kikelet,nevetve szórja finom illatát,megigézve a szerelmeseket,kik ölelkezve élvezik [… Tovább]
