Király Attila : Besenyős Pista bácsi – A madártejről

…csak azt tudnám, hová tűntek az úszó jégtáblák a madártejről…

 

Na! Hogy vagyunk, kérem, ebben a kutya melegben?

Besenyő I.K.V. István, aki vagyok, azaz Besenyő Inni Kéne Valamit István, a minap épp globálisan kimelegedtem. Gondoltam iszom valamit a kávéautomatánál. Odamegyek, elkezdem vizslatni a kínálatot. Elsőként az tűnt fel, hogy a régi gépet kicserélték újra. Olvasom: tea, kávé, kapucsínó, — ezt speciel külön a kapukat kicsinosító kisiparosoknak fejleszthették ki —, továbbá ilyen csoki, olyan csoki, szóval a szokásos. Minden a régi. Akkor mire föl a csere, nem igaz? Egyszer csak mit látok lent, a sor végén?

Madártej. Érted? Ma-dár-tej! Azt a rézfán fütyülőjét! A madárnak a teje! Nem ám tehén, nem a Milka! Te nekem itt ne bugyogjál bele! Én ittam vagy te? Nem kecske, sőt nem is bivaly, hanem rögtön madár! Egyenest az égből, tehát nem légből kapott ötlet. Látom, erősen gondolkodsz, de azért ne lovald magad túlságosan bele! Ha megiszod, a szolgáltatással nem jár együtt a repülés készsége. Úgyhogy, drága barátom, nem szeretném, ha nagyon elrugaszkodnál a talajtól.

Na jó, ha a Margit is meg akarja kóstolni, átélni a madártejes repülést, akkor neki megengedjük. Nem? De! Na azért! Nehogy nekem itt elkezdjen sopánkodni, hogy ő kimarad a jóból. Szárnyakat adunk vágyainak.

 

(Margit becsoszog.)

 

— Hogy mondod, Pityu? Madámtej?

— Margit, ne bolonduljál meg, nem madámtej. Azt különben is úrinőknek fejik szent madarakból, de te nem tartozol a felső tízezerbe. Tudod, azok közé, akik egyszerre tízezernél többet költhetnek egy hétvégi bevásárlásnál. Ez, kérlek, madártej. Nyugodtan megihatod, nem esik tőle bajod. Tessék!

 

(Amíg Margit issza a madártejet, Besenyő Pista bácsi kissé féloldalt fordulva súgja a közönségnek, nehogy Margit meghallja.)

 

— Azért remélem, nem papagájból fejték, mert egyrészt rögtön a trópusokra vágyna tőle nyaralni, ilyen meg olyan szigetekre… habár azt nálunk is lehet. Leküldöm a kereszteződésbe, de előtte leöntök neki két vödör homokot, a virágboltból kölcsön kérek valami nagyobb pálmát, azt’ nesze neked, Margit, járdaszigetek! Másrészt veszélyes is lehet, mert elkezd nekem összevissza sipogni. Már így is épp eleget rikácsol, igaz? Ugye? De.

 

(Margit közben kimegy, így Pista ismét kötetlenül folytathatja a madártej részletes bemutatását.)

 

Viszont, ha ez a papagáj valami tudósprofesszor házi kedvence, akkor talán mégis kapóra jöhet, mert attól olyan okosakat is tudna kérdezni a Margit, mint például: „Pityukám, hozhatok neked még egy sört a hűtőből? Esetleg valami rágcsálnivalót, amíg nézed a focimeccset a tévében?” Azért nehogy azt hidd, hogy ennyivel meg van úszva a dolog, ugyanis nem csak ez az egyfajta madártej létezik. Nem tudtad? Akkor felvilágosítalak.

Varjút nem érdemes, illetve csakis gyászos alkalmakra, mivel az fekete színű és ménkű keserű. Ha harkálytej, akkor egyből nagy bajba kerülhetek, mert miután a Margit megissza, mindenbe beleüti az orrát, és addig kopogtatja a szekrényt, meg a többi bútort, míg ráakad a dugi piás titkos rekeszemre. Az meg ugye, kinek lenne jó? Senkinek! Láthatod, kész életveszélybe kerülök itt egy látszólag ártalmatlan madártej miatt, veszélyességi pótlék meg sehol. Holott, szerintem ennyi év házasság után, az minden férjnek járna. Viszont, ha valami sportosabb madárból, mondjuk gólyából fejték a madártejet, abból mindjárt két pohárral is felhajthat Margitunk, és könnyen meglehet, hogy fél évre elköltözik melegebb éghajlatra… nem oda! Csak ide, a szomszédba, Afrikába. Így válhat madár nejjé. Addig én áthívhatom a szomszédból Kancácskát… a kancatej se kutya. G-erjesztve! Igaz? Ugye? Igen.

Tudják, egy valamit azért nem értek. Hogyan fér el az ital automatába egyszerre ennyiféle madár? Mert ugye, ha egészen friss az ital — márpedig annak kell lennie, különben nem árulhatnák —, akkor azt helyben kell fejni. A madarak meg nem úgy működnek, hogy csak csettintek, füttyentek nekik, máris hagyják magukat megfejni. Mire odaszoktatod, kész násztáncot kell nekik ellejteni.

Belegondoltál abba, hogy milyen nehéz egy madarat megfejni? És hogy? Széttárja a lábát? Esetleg kikötöd a fejés idejére? Nem, kérem szépen, a madarat is meg kell szelídíteni. Na, ott kezdődik a művészet. Orr-mitológia, ugyanis az ideges madár hamar belecsíphet a szaglószervünkbe. Különben is, egy madárnak mekkora tőgye lehet? Mint egy tehénnek? Nooormális? Na, ugye! Egy pohár madártejhez ki sem merem számolni, mennyi dögöt kell megfejni. Lesz olyan rajzás, hogy a népek még azt hiszik, Alfred Hitchcock nálunk forgatja a Madarak folytatását.

Azért olyanba már ne menjünk bele, hogy strucctej, habár az egyszerre egy egész vödörrel is ad, de nehogy már a Margit azt képzelje, hogy tejbe-vajba akarom füröszteni. Mondjuk, az teljesen máshogy venné ki magát, ha homokba dugná tőle a fejét, és nem venne észre ezt-azt.

Na, már most, kérem szépen, ha házi tejről beszélünk, az ugye, csak baromfi lehet. Kis elfogultsággal tyúkra tippelnék. Olyan madártejet ihat, mert akkor legalább itthon kotlik, nem a kirakatokat bámulja folyton az utcán, üveges szemekkel. Ahelyett legalább tojást fog tojni tőle, én meg ehetem a rántottát. Há’ nem? Há’ de!

Hagyni kell az asszonyt kibontakozni, ha ennyire hajtja a tettvágy. Házi tej — háziasszony. Maga Kazinczy is megirigyelhetné ezt a hirtelen támadt nyelvtani párhuzamot. Van még tovább is! Házi pálinka…

 

(Pista bátyánk erősen csettintget a nyelvével.)

 

Jut eszembe! Csak ne vészmadár legyen, aki a tejet adja, mert akkor a Margit azt fogja hinni, hogy a Vészhelyzet következő részét nálunk forgatják. Így is elég hypo-honder már. Tudod miért? Mert állandóan fertőtlenít. A másik meg az, hogy szirénázni fog, mint egy mentőautó. Ez ellen lenne valakinek mentőötlete?

Annyit búcsúzóul még megsúghatok a hosszabb ideje kapcsolatban élő uraknak, hogy előadás végén a kijáratnál fel lehet iratkozni korlátozott mennyiségű gólya madártejre. Ugye, most annak van szezonja…

 

(Nagyot kacsint és felhajtja a műanyag pohárból a madártejet.)

 

 

Egészségükre! 

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 84 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.