Murák Tibor : Pajkoskodó

 

Pajkoskodó

 

Az iskolakezdés kapcsán  jutott eszembe egy nagyon kedves serdülőkori élményem, bár én már nagyon régen voltam iskolapad koptató, sőt már a gyermekeim sem azok. Talán igaz sem volt, hiszen már ötvenhárom múltam…  Szakközépiskolai tanulmányaim első félévében, tanáraim kitalálták, hogy a közelgő mikulásnap alkalmából szervezni kellene, egy ismerkedő estet, koedukált osztályunk tanulói számára. Legyen itt tánc, szövődjenek barátságok, legyen mindenkivel meghittebb a kapcsolat. Egy kalapba mindannyian bedobtuk a nevünket és húznunk kellett. Akinek a neve a kezünkbe akadt, annak készítenünk kellett egy kis mikuláscsomagot apróságokból, valamint mellékelni illett hozzá egy kis versikét. Én egy kis leánytarsamat tisztelhettem meg ezen botor soraimal:


Pajkoskodó

(Középiskolai osztálytársnőmnek mikulásestre)

Én nem állok
nagy költő hírében,
az élet örömeit 
nem írtam le rímben,
de mikor szemem
lelked mélyébe tévedt,
a Múzsa csókja
homlokomon égett.

Fogfájás kínozta
gyengéd alkatod,
sajnáltalak én,
bár ezt Te nem tudhatod.
Gömbölyded formáidon
futkostak szemeim,
de megpihentek rajta,
rögtön az elejin.

Testem vákumából
feltör a vágyam,
hogy e kis csomagot
Néked ajánljam.
Az izgalom varázsa 
bizsergeti lábam,
remélem, hogy 
ízlésedet eltaláltam!


1976. Mikulásest

 

Természetesen nem hozzám jött később feleségül… 🙂


 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Murák Tibor
Szerző Murák Tibor 99 Írás
Murák Tibor vagyok és Kazincbarcikán élek. 1961-ben születtem. Vízöntő a csillagjegyem. Gyerekkoromtól szeretem a verseket, olvasni és írni is. A kedvencem: Ady. Hiszek a csillagokban, a szeretetben és biztos vagyok abban, hogy minden ember jónak születik. Korom ellenére én még mindig hiszek az igazságban és a becsületben. Örülök, hogy itt lehetek, köszönet érte Zalán Györgynek. Remélem nem okozok csalódást és meg tudok felelni az itteni elvárásoknak. muraktibor.try.hu