Ilyenkor átlényegül jósággá az aggodalom.
Leegyszerűsödik, kézzel érinthetőből alakul
át lélek simítóvá, minden távolságon átérve.
Felszakad sóhajom, szomorú szemem, de
gondolatban ismételten magamhoz vonom
buksifejed. Csak ideérnének szentjancsiként
friss levegővel a csillagok! Tértágító, plafont
megsemmisítő lehet, ha lélekűrhajóba száll,
és ágyadig utazik az égbolton át a képzelet.
Melléd huppanok puhán, minek is ide a test,
azért a bőröndből kicsomagolnám bőrömet,
ha úgyis épp álmodod a velem (ö) lelkezést,
miért ne próbálnánk ki? A hátam épp viszket.
Legutóbbi módosítás: 2014.09.08. @ 01:38 :: Marthi Anna
