Király Attila : Ebédidő

avagy amikor az ebédszünet hallgatólagos jóvoltából magára hagyják a mikrofont, vagyis mi történik gondolatban, mialatt Besenyő Pista bácsi az ebédidejét tölti…

 

Jó étvágyat? Még mit nem? Nem úgy van az, kérem! Illetve az a része rendben van, hogy ez egy tudatos programozás a jóra, de ne vágjunk ennyire a dolgok elejébe! Legalábbis ne ilyen hirtelen.

Mert ugyebár az ebédidő az még nem étel, azt nem lehet megenni, hanem az egy olyan időszak, amikor az ebéd jó esetben hagyja magát megenni. Értve vagyok? Nem? Ennyire nehéz volna megemészteni a dolgot, amikor a Nap épp a legmagasabban jár, és csak úgy röpködnek a hízott D vitamin madarak, mint valami potya sült galambok, hogy jóllakassák az immunrendszerüket?

No, akkor elmagyarázom annak, aki még értetlenkedne ezen egy darabig. Mondhatni elrágódna, holott ez még mindig nem az ő ebédje, csak az ideje. Nehezebb időkben nem jó étel dukál a vágyhoz, hanem jó vágy az étel után, de ez egy másik lapra tartozik, így hát mi maradjunk az ebédidőnél!

Na, szóval, az ebédet ahhoz, hogy megehessük, előtte még jól meg kell szelídíteni. A kis herceg olvasóinak lehet erről némi halvány fogalmuk. Mármint a szelídítés hasznosságáról.

Ami persze nem azt jelenti, hogy az ebéd róka lenne, vagy olyan rossz ízű, hogy esetleg kirókázná az, aki jóhiszeműen, azaz jó ízűen elfogyasztotta. Még bővebben kifejteném, mert látom, hogy némelyik egyre értetlenebb képet vág.

Vannak könnyebben és nehezebben szelídíthető ebédek. A könnyebb eseteket megemészteni is könnyebb. Ezek többnyire zöldet, salátát, gyümölcsöt tartalmaznak, míg a nehezebbek a zsírosabbak, bár ezeken a ragadozó polgártársak szívesebben rágódnak el, köszönhetően a több ezeréves, mélyből feltörő kannibál génjeiknek. Ne tessék már ott hátul olyan fogvicsorítós képet vágni, nem beszélek zöldségeket, vagy netán-tán szétválasztó diétában utaznak és épp húsos napjuk van? Micsoda világot élünk! Egy átlagos ebédidő, aztán mindjárt kanni-bált tartanának. Nem volt elég a farsang, máris túltenné magát a díszes társaság a tavaszi fáradtságon, sőt a tavaszi tekercsen is? Mi van, kérem? Maguk itt ekkora vagányok, akarom mondani vegánok? Ne tessék mán ott brummogni, morogni az utolsó sorban, az nem sportülés, amiben ülni tetszik. Nem kocsit vezet! Tényleg, milyen autója van? Renault Vegán? Meg án’ az ész! Engedje már el a kormányt! Ja, hogy maga ellenzéki és kormányra akar kerülni? Most nincs kampány, felfüggesztettem és kész! Ebédidő van meghatározva, kérem. Há’ nem? Há’ de! Különben is! Mindjárt beadok magának egy nyugtató koala injekciót, aztán arról koldul, mehet vele nagykoalícióba.

Na de mostanra már nagyon messzire elkalandoztunk, ezért térjünk vissza ahhoz a bizonyos szelídítéshez, amibe jóformán még bele sem kezdtünk! Figyeljenek, mert vizualizálom! Ott van az ebéd. Az asztalon gőzölög. Hogy került oda? Hm, gondolom a Margit műve az egész, mármint minálunk itthon. Ő a bejárónő. Két tévésorozat nézése közben, bejár a konyhába főzni. Szóval az ember óvatosan felbukkan a látóhatáron, ki-kikukkant az ajtófélfa mögül, bújócska jelleggel elkezdi becserkészni. Dehogy a Margitot! Nooormális? Ráadásul épp ebédidőben? Hogy elmenjen a maradék étvágyunk is? Még mit nem? Irány vissza a szelídítéshez!

Először csak rá-rápillant. Elsőre nem veszi fel hosszan a szemkontaktust az ebéddel, csak a szempillái alól simogatja, azt is csak kellő távolságból. Miután ezzel kicsit eljátszadozott, akkor lehet jobban végigmustrálni a forró ebédet, mondhatni jöhet a második hullám, az orral való inhalálás. Kínhalál ok, ha éhgyomorra nem házi kosztot inhalálok. Nátha ellen is kiváló. Semmi szintetikus gyógyszer, hanem leves, meg második. Ha holtverseny, akkor összeöntöd, aztán úgy eszed meg. Az eszed meg megáll tőle. Megállj! Még csak az illatával barátkoztál meg…

Eztán illedelmesen köszönsz neki, bemutatkozol, telepatikusan a tudtára adod, hogy orálisan is egyesülni kívánsz vele. Vigyázz, mert ha elsieted a dolgot, akkor az ebéd megbántódik, sőt még az is lehet, hogy egyenesen megsértődik! Jól felmérgeli magát, aztán amikor megeszed, a benne képződő mérgeknek köszönhetően rosszul is lehetsz tőle. Ilyen alkalmakkor, az ebéd felszíne — teszem azt, levesről van szó —, nem szép sima, mint a nyugodt tavi víztükör, hanem ráncosan háborgó. Olyan cunamis, amit a múltkor mutattak a híradóban. Cúnya, mi?

Na, hát én is ezt mondom! Tehát hátrább az agyarakkal! Nem úgy működik, mint az egyszeri politikusnál, hogy nyomd meg a gombot, kapsz egy libacombot… akinek nem inge, ne vegye gatyára! Nekem te itt ne hápogjál, ez nem holmi hírlapi kacsa, és a libákkal már Döbröginek is meggyűlt a baja. Emlékszel, mint a mesében… Az se fizette ki a libákat. Úgy látszik, a történelem folyton ismétli önmagát.

Ha sokat beszélsz, kihűl az étel, a Margit pedig jól elkezd sivalkodni. Múltkor is azt tette, amikor a Csillag születik ment a tévében. Mondtam neki, hogy pihentessen, mert ő csak egy hullócsillag. Elsőre nem nagyon értette, ezért egy kicsit ki kellett löknöm a konyhaablakból, hogy megismerkedhessen a hullás élményével… hát, majdnem hullacsillag lett belőle, nem pedig hulló. Még jó, hogy csak magasföldszinten lakunk, nem a nyolcadikon, így öt perc tetszhalál után, feltápászkodott a járdáról, aztán bejött újra megmelegíteni az ebédet. Mert már idő volt, ebédidő. Ja? Azért volt tetszhalott, mert nekem elnyerte a tetszésemet, ahogy ott tapad testileg a talajhoz. Képzelheted, hogy egyből mekkora talaj menti fagy kerekedett belőle, mert a föld hirtelen elhidegült a Margittól. Csodálod? Nooormális? Születő csillag akar lenni, aztán rögtön a hullással kezdi? Meg éhgyomorra? Még kívánni is elfelejtettem valamit, akkorát lepődtem. Valamit? Semmit! Három kívánság? Csudát! Ez nem az a műsor. Különben is, ne tartsál föl! Már másodjára hűlt ki az étel, és vissza is vadult.

Azt meséltem már, amikor a Margit másodjára is fel akarta venni velem a szemkontaktust? Az első még a nászutunkon esett meg velünk. Azért olyan későn, mert az asszony hajadon korában igen szemérmes volt, állandóan lesütött szemmel járt. Még jó, hogy nem kozmált oda a nézése! Szóval ott tartottunk, hogy fel akarta venni velem a szemkontaktust… éppen akkor, amikor már majdnem sikerült az ebéddel. De ehhez minek kellek én is? Egyedül nem menne neki? Olyan súlyos? Gyakorolhatná, mondjuk a tükörben. Különben is! Minek ejtette le? Minek hurcol magával olyan nehezet? Nooormális? Nem? De! Már megint igazam van, holott most épp ebédszünetet tartanék. No, így lehet nézéssel szemsérvet kapni. Mit gondolsz miért olyan az asszony tekintete, mint egy rövidlátó éti csigáé? Tudod, olyan dülledt. De kezdünk nagyon elkanyarodni a témától. Lassan Ariadné is elvesztené a fonalat, nem csak mi.

Mi tetszik? Hogy ismerem-e az Ariadot? Az meg ki a rosseb? Várjon csak! Kezd valami derengeni. Ariadné férje lehet az Ariad. Na, csak megfejtettem ezt a keresztrejtvényt is. Jól keresztbe akart tenni nekem ezzel a feladvánnyal, ezzel a rejtvénnyel. Jó, értem. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Ariadnak biztosan Ariadné, nekem meg a Margit.

Az étel meg már szinte hideg. Muszáj engem itt feltartani? Ebben az esetben szinte elölről kezdheted az egész ceremóniát.

Azóta is retteg a fél lakótelep, ha meglátja Margitot a konyhaablakban, nehogy megint talaj menti fagyot gerjesszen. Arra gondoltam, kölcsön adom jó pénzért az asszonyt enyhébb teleken a Mátrába. Ott talajt fog, és máris indulhatnak a síliftek. Mondtam is neki egyből: „Margit, te mekkora nagy hóhányó vagy!” Azt hiszed értette? Eh!

Ő lehet a következő Mátraházi jeti. A korábbiról már rég megfeledkezett az arra lakó nép. Miért? Csak azért kérem, mert a Józsi bácsi, aki a menedékházat gondnokolja már vagy harminc éve, biztosan meg fogja jegyezni, hogy: „Ilyet itt még nem láttam!” Ilyet itt, azaz rövidítve, jetit. Minden a helyes kiejtés kérdése, igaz? Ugye? Igen! Na ugye! Én megmondtam. Már megint igazam van. Kezdem megszokni.

Hogy mondod? Ja, hogy neked csak a gyomrod korgott? Egy frászt! Te pajzán módon kelleted magad szegény ártatlan ebéd füle hallatára. Így küldtél hívójelet, S.O.S.-t feléje, amit ezek szerint S.Ó.S.-an szeretsz… a nyelvtant tanítók most forduljanak el kicsit, egy ékezet ide vagy oda már mindegy egy ilyen fokú éhség esetén.

Addig-addig tökölsz itt nekem az ebéd megszelídítésével, hogy harmadjára is meghűl az étel, aztán teli lesz stressz-hormonnal. Nem elég a növekedési, amivel beoltották szerencsétlen haszonállatokat, még ez is! Rendesen dideregni kezd, köhög, prüszköl. Jó is lesz, ha már megeszed, a gyomrodban majd megmelegedhet. Összemelegedtek.

Ha túl sok időt venne igénybe a művelet, mármint az ebéddel való ismerkedésed, hogy megbarátkozzon a gondolattal, az estebéd nevet javasold neki. Nyelv újítasz. Estebéd. Az hangulatosabb, alkalomhoz illőbb. A kanál meg az alkaromhoz.

Végül az ebédet a szánkhoz vesszük. Nagy kan, állal egyél! Nekem itt ne kezdjél el marékkal levest habzsolni! Ismered a mondást: aki sokat markol, annak kevés foga lesz.

Jó étvágyat!

 

Legutóbb szerkesztette - Király Attila
Szerző Király Attila 84 Írás
1967. szeptember 17.-én, vasárnap hajnal előtt születtem a volt királyi főváros, Esztergom kórházában. Anyai ágon Fekete erdei német és bajor, apai ágon palóc vér csörgedezik az ereimben. Édesapámtól a Király, míg édesanyámtól az Attila nevet kaptam, így lettem magyar. Kis kitérőtől eltekintve többnyire a Duna jobb partján fekvő Nyergesújfalun élek. Kisvárosom északi pereme a trianoni gúnyhatár...ezért folyton honvágyat érzek országomban a Hazám iránt. Tanulmányaimat is itt kezdtem a helyi általánosban, majd a vegyipari szakközépiskolában folytattam, de úgy is fogalmazhatnék, hogy itt szabotáltam, mivel a mesék és a regények sokkal inkább érdekeltek, mint a tananyag bizonyos részei. Eddig két gyermekem született, Anna és Tamás. Jelenleg mindketten egyetemisták. Nem is kívánhatnék jobb gyerekeket magamnak. Versek írásába 14 éves korom körül fogtam, de ez csak amolyan első szárnypróbálgatás volt, amelyet a nagybetűs élet taposómalma hamarjában kerékbe is tört. Nem vagyok szolgalelkű, ezért nem szívlelem a láncokat, hiába csörgetik azt mások oly lelkesen. Közben eltelt több mint 30 év, mely alatt néhányszor élve reinkarnálódtam. Közelebbről tanulmányoztam a női lélek működését, és a politikát, melyek során, következtében életem időnként váratlan fordulatokat vett. Hordozok néhány kitörölhetetlen tetoválást a lelkemben, fejemben pedig a hagyományos mellett a női-magyar szótár egy halványabb kivonatát. Ahol a mások határai véget érnek, nagyjából ott kezdődnek az enyémek. Élő könyv vagyok, aki saját megírását érleli magában. Ha akarattal bántasz, a te lapod kitépődik, és én örökre becsukódom előtted. A versekről úgy gondolom, hogy nem én írom őket, hanem ők íratják magukat velem. Az én felelősségem az, hogy ez minél magasabb színvonalon történjen meg. Tartok vele valahol.