Azt mondtad sok a felhő, hogy unalmasan
billeg rajta a maradni akarás. Rendben.
Ma se felhőt, se napot nem írok, és a hold arcát
se rajzolom tovább. Marad a fehér, marad
a fekete. Körülöttünk aranykalitka helyett
szögesdrót. Csak semmi giccs. Semmi dráma,
a kiszáradt földben is élni akar az árva kóró.
Nézd, ahogy lebegnek a nyári fák az úton.
Némán felsöprik eldobott szavainkat. Ne
mozdulj. A szárnyakat csak kölcsönkaptad.
Inkább vesd le a cipőd. Dobd le a ruhád.
Megetetlek. Megmosdatlak. Megmutatlak,
majd önzőn megszeretlek magamnak.
későre jár…
Szárnyad kiradírozom, nehogy elmenekülj.
a szögesdrót már úgysem tartana vissza…
Hunyd be a szemed. Házak ablakai néznek
most helyetted. Vénülő, mindenlátó pupillák.
A fény átrágja magát szíveden. Idegen ösvények
keringnek bőröd alatt, felfalják belőled
a nehéz, múltszagú sötétséget. Talán, így
egyszer majd elférsz két tenyeremben…
Súlyos csillagok alatt beszakad a füstszagú
éj. A négy fal közé apályt vajúdik egy
képzeletbeli tenger. A szél megfordul
a hullámokon, belekapaszkodik rojtos
álmainkba. Esőszemű vadgalambok
gubbasztanak a párkányon. Édes nyarakat
rejtenek el csőrükbe, míg a zord éjszaka
elsétál a kócos, zöldszagú kertek alatt.
Émelyítő ez a mozdulatlanság, ahogy a zúgó
hullámok hirtelen elalszanak arcunkon. Csalfa
remény. Zuhanás. Lebegés. Kölcsönkapott
szárnyakkal, elveszett álmokért…
Valaki tegnap megírta életünket. Valaki
felolvasta holnapunkat. Valaki ellopta
tányérunkról a nyarat, és kiitta poharunkból
az utolsó kortynyi fényt. Csontjainkból
valahol már lélegző piramisok épülnek.
Ne mozdulj. Nincs hova.
hisz se felhő, se hold, se nap…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Szilágyi Hajni - Lumen
