Avi Ben Giora. : Rigó Jancsi a prímás 17. rész

17.

A beszállás egy kisebb „népünnepélyre“ emlékeztetett. Főleg olaszok szálltak fel a hajóra. Annak reményében, hogy az Óceán túl felén jobb sorsuk lesz, mint szülőhazájukban. Szinte alig akadt olyan utas aki mint turista, vagy simán csak utazó lett volna a fedélzeten. Jancsit egy matróz vezette a kabinjába. Lepakolta a holmiját és várakozóan Jancsira nézett. Jancsi benyúlt a nadrágja zsebibe, és egy százlirettást nyomott a matróz kezébe.

– Hiába kevesled, – mondta szinte csak magának, – szegény ember vagyok én is. Nem telik többre.

A matróz meg sem köszönte, meg nem is értette az idegen beszédet, sarkon fordult és elment. Jancsi körülnézett, hogy az elkövetkező tíz-tizenkét napot hol fog kelleni eltöltenie. Ami meglepte, hogy emeletes ágy volt a kabinban, noha másod, és nem harmadosztályra kért jegyet. Lassan elpakolgatott a nagy szekrényben, ami szintén két részre volt osztva. Miután végzett leheveredett az alsó ágyra. Ekkor kopogás, és minden figyelmeztetés nélkül kivágódott a kabin ajtaja. Egy tagbaszakadt férfi állt szétvetett lábakkal és két kofferrel. Olaszul szólalt meg, ám miután látta, Jancsi meglepett arcát átváltott angolra. Ám Jancsi, – dacára annak hogy Klára angolul is tudott, – alig értett valamit. A férfi se szó se beszéd, betrappolt a kabinba. Jancsi meg azonmód rohant kifelé, hogy keressen valakit, aki rendet teremt. Ugyan azzal a matrózzal találkozott össze aki előzőleg lecipelte a holmiját, és bevezette a kabinba, na meg kevesellte a borravalót. Jancsi nem állt le vele, hanem próbált feljutni a felső szintre, hogy valami tisztfélét találjon, akivel tud szót váltani franciául. Ám a matróz útját állta. Mutogatott meg magyarázott, hogy még nem lehet felmenni. Jancsi belekotort a zsebibe és párszáz lirettát nyomott a kezébe. A matróz erre nagyokat bólogatott, majd mutatta merre menjen, hogy senki se követhesse. Az első osztályon szinte alig volt utas. Az első arra tébláboló tiszthez fordult és franciául elhadarta mi is a gondja. A tiszt elkísérte a kabinjába. Az ajtó persze zárva volt. A nagy dörömbölésre aztán végre kinyílt az ajtó. A tiszt olaszul beszélt, és kérte az utas jegyét. Az meg fölényesen átnyújtotta a bilétát, hogy ő szintén jogosult az utazásra, hiszen lerótta az illetéket. Ám a tiszt közölte vele, hogy pakoljon össze, mert az ő kabinja egy emelettel lejjebb van, a harmadik osztályon. A férfinek nem nagyon tetszett, de ellenkezés nélkül összepakolt és kiment Jancsi kabinjából

– Elnézést uram,- fordult a tiszt Jancsihoz.- sajnos ezek az utasok néha önkényesen szeretnének kényelmesebb kabinokba utazni, noha a jegyük nem másodosztályra szól. A személyzet sajnos nem áll a helyzet magaslatán. Néha jó kis baksisért, hajlandók átjátszani szabadon maradt kabinokat. A harmadik osztályon sem rosszabbak a kabinok, mint itt csupán két emeletes ágy van betéve, és négyen utaznak egy kabinba. Mi azt gondoltuk, hogy ön nem egyedül utazik. Ha valamire szüksége lenne, esetleg volna kérése, akkor forduljon újra hozzám. A folyosó végén van a kabinom, ezen a szinten, a nap 24órájában a rendelkezésére állunk.

– Köszönöm a fáradozását és remélem nem fog kelleni igénybe vennem ismét az ön segítségét.

A tiszt távozása után bezárta az ajtót, tanulva az előbbi incidensből, és végig feküdt az ágyon. Hamarosan el is aludt. Arra ébredt, hogy szelíden ringatózik a hajó és az ágy alatta, amin fekszik. Kitekintett a hajóablakon. A Nap éppen lenyugodni készült, Mint valami hatalmas véres korong, ragyogott a távolban, és vörösre festette az égalját.

– Kéne valamit ennem! – gondolta, mert a felszállás óta semmit sem evett. –

– Az ebédről rendesen lemaradtam, De sebaj, mert most majd számonkérem a vacsoránál. Rajtam nem fognak keresni ezek a spagettifaló olaszok.

Lekászálódott az ágyról és a szekrényhez ment. Egy öltönyt választott, noha sok nem lógott bent, csak még kettő és egy frakk. A fürdőt kereste, de csupán egy mosdókagylót két csappal, amit talált és felette egy tükröt.

– Mint a panzióban, a fene egye meg. Utálok másokkal közösködni. –

Összepakolta a tisztálkodó szereit, egy törülközőt a hóna alá vágott, és kifordult az ajtón, hogy megkeresse a tusolót. Ám pár lépés után visszafordult a kabinhoz. Elfelejtette bezárni kulcsra. Ezután folytatta az útját. Közben összetalálkozott egy másik utassal, aki szintén hasonló felszereléssel, akár csak ő keresgélt. A folyosó végin, ahol elkanyarodott az út, a fedélzetre vezető lépcsők mellett megtalálták, amit kerestek. Még volt szabad tus. Kabinszerűen volt kialakítva. Rendes zárható ajtókkal, amik átlátszó, üvegszerű anyagból készültek. Az egyes tuskabinok, egymástól szintén üvegszerű fallal voltak elválasztva egymástól. Két pad is húzódott az ajtókkal szemben, ahova pakolni lehet.

Miután letusolt és megberetválta magát, visszatért a kabinjába. Felöltözködött és elindult az egyik lépcsőn, hogy megkeresse az éttermet. Már tele volt az étterem, és a pincérek sürögtek forogtak. Talált egy szabad asztalt. Helyet foglalt, de az odaérkező egyik pincér felállította. Először olaszul aztán angolul szólt Jancsihoz. Jancsi integetett nem érti, és megszólalt franciául.

– A száz tizennyolcas kabinban vagyok. Szeretnék vacsorázni, és az elmaradt ebédemet is elfogyasztani. Ez az asztal szabad még?

– Szabadna a jegyét? – kérdezte a pincér. –

– Milyen jegyet? – meresztett nagy szemeket a pincérre,

– A hajójegyet.

– Azt a kabinba hagytam. Nem gondoltam, hogy kelleni fog.

– Akkor szabadna a nevét?

Jancsi bemutatkozott, aztán még meg is jegyezte kissé epésen:

– Az útlevelem sincsen nálam, Remélem bemondásra is elég a nevem,

Az étkek felszolgálója ezek után kissé vörös színűvé vált, hogy valaki kimeri oktatni.

– Itt ez a szabály! Kis türelmét kérem, amíg megnézem a listámon, hogy hova ültethetem le.

Pár pillanat múlva már sietett is vissza.

– Ha megfelel önnek ez asz asztal nyugodtan maradhat. Egy másik „uraság“ lesz az asztaltársa, ám ő a feleségével lesz.

– Nekem tökéletesen megfelel ez a hely. Ha meg a kedves felesége nem lesz kissé molett, akkor egy másik székkel gondolom megoldható lesz a dolog. Addig is amíg megérkeznek legyen kedves hozni valami harapni valót. Még csak nem is ebédeltem.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.18. @ 15:20 :: Adminguru
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen. "Adminguru: Panteonba helyezve, elment 2021. június 8.-án! Részvétünk a hozzátartozóknak!"