Kozák Mari : Öleljetek

Egy ideig minden olyan szép, aztán valami elromlik, már nincs vissza, nincs előre. A sors vagy mi tesszük, nem tudom, csak azt, hogy egyszer csak vége mindennek. .A tiszta ház, a kis udvar, az álmok, a vágyak…nem marad semmi. Bárki lehet Tódor…

Kép: Emil Kovács Lajos – Tódor háza

 

 

 

Levelek hullnak,

szürke ruhás angyalok, szárnyuk tört, lelkük tán halott, léptük por fedi, reggelre csipkét terít rájuk az ég,  a park majdnem üres, a padon fekszik egy ember, alszik talán, vagy csak álmokat keres, ruháján a folt veres, és kezében morzsányi emlék, mely tavaly még nevetős pillanat volt, mára veres folt…

Levelek hullnak,

hiszi, angyalok, törtszárnyuk vállát ölelik.

– Melegítenek – suttogja csak úgy magának. – Miért is éltem a mának…- aztán feláll, menne messze, botladozik gyökerekbe’, kabátja fázósan borzong rajta, mellét kitakarja, hogy csókoljon rá a Nap, majd csendesen tovaballag…

Levelek hullnak,

szürke ruhás angyalok, üres padon, ma is alhatok, még egy korty, vagy tán kettő van az üveg alján. Valaki sincs, aki vár rám, hisz bűzlik ruhám, reszket kezem, napok óta nem eszem, cipőm felét elvitte egy madár – éjjel abban hál – a másik felét cseréltem falat kenyérre, holnapi ebédre…

Levelek hullnak,

szürke ruhás angyalok, fagyos a föld, nem fázom, hajam arcomba fújja a szél, már ujjam sem érzem, valaki mellém ült, akkor féltem, s vitte mind, amim még maradt…

Levelek hullnak,

fehér ruhás angyalok, az egyik szólít, ma meghalok, a föld hideg, csak avar takar…

anyám kötője színes, zsebében cukorka csörög, és friss kenyér, meg édes bor,

apám jön, teli szatyor kezében, vállán tiszta kabát…

Lehulltak a levelek,

az angyalok mind elmentek…

 anyám is, apám is,

 – magam vagyok –,

még öleljetek. angyalok.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 117 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.