kisslaki : A sapkás vadászsólyom

Illusztráció: Takács Zoltán

A sapkás vadászsólyom© Illusztráció: Takács Zoltán

 

 

Keller Árpád irodáját még madame Pompadur is örömmel használta volna elfogadó budoárnak. Igaz, a lakberendező és a belső építész is egy vagyonba került, de megérte. Kocsa Jolán, a titkárnője se kerül kevesebbe, ha beleszámítja az éjszaki szolgálatért járó jutalmat is. Még jó, hogy mostanság ritkán veszi igénybe, hisz már ő se minden héten férfi.

Azért meg kell adni, a hölgy igazán méltó volt a vezérigazgatójához. Az sem volt baj, hogy csak a nagybetűket ismerte, mert nem volt gond Kellernek, hogy Jolán egy segédtitkárnőt kapjon.

Erre a posztra a legméltóbb volt Pál Emőke, a nagynevű nyelvészprofesszor.

Kellernek a szédületes karrierje úgy kezdődött, hogy annak idején, elnyerte a „Csapágy és Libavér” konszern vezérigazgatói posztját, ötvenegy százalék majoritással, egy pókerpartin. Ez csak akkor lett jogerős, mikor a vesztes – a kedvenc pártja, a „Tiszta Mellény” sajtó- és privatizációs főnöke, savanyú arccal aláírta az okmányokat. Nota bene: Neki négy dámája volt, a piszok Kellernek meg négy ásza.

Az új főnök első ténykedése az volt, hogy rögtön profilt váltott a nehézipari létesítményeiben. Csak és kizárólag vadászsólymoknak való sapkát gyártatott méretre, szemvédővel.

Mire a konkurencia észbekapott, már késő volt. Egyre-másra húzhatták le a rolót, vagy pedig csatlakoztak hozzá, mint lány- vagy fiúvállalat.  Az a régi gyártulajdonos hajlamára volt bízva.

Csak Jolánnak nem volt önálló döntési joga —, azt elvégezték mások rajta.

De végre egyszer elérkezett az ő napja is. Mikor egy sikertelen tárgyalás után a japán üzletfeleivel iszogatott Keller, már erősen magas hangulatban bordalokat énekelt, míg a japánok szövegnélküli, teadicsérő rigmusokat dünnyögtek, miközben Jolánka lengén libegett a fotelek között. Az egész gálaöltözéke, amit viselt, az a karórája volt. Aztán hirtelen virágos kedvében felszökkent egy székre — mintha a fán ülne — a kuvik hangját utánozni.

A hatás fenomenális volt. A japán partnerek úgy mosolyogtak az ő távol-keleti rejtelmes módjukon, mint egy mandarin. Jókedvükben egymás combjait csapkodták, de volt, aki a saját hátát is.

Keleti szakértők szerint ez náluk a legnagyobb tetszésnyilvánítás ősi formája. Később Jolán turbékolt még egy kicsit, de ezt már négyszemközt a küldöttség vezetőjének lakosztályában. Persze, hogy Jolán kettőszázötven milliót kuvikolt a konyhára. — Kapott is Kellertől egy szürkepapagájt.

 

Természetesen másnap aláírták a magyar-japán gyár egyesítését, ahol a Matyón hímzett sólyomsapkákat Toyota dizájnos, japán napszemüveggel látják el.

Egyik reggel, mikor Keller bement a fellegvárába, a főkomornyik rögtön sejtette, hogy a Vezér ma ballábbal kelt fel. A sajgó ülepén tapogatta főnöke lábnyomát, de azért bicegve bejelentette Bende Gábor urat, régi osztálytársát és barátját, aki már két napja várt audienciára az opálszobában.

Na! Éppen Gábor miatt volt rossz éjszakája Kellernek.

Nehéz lesz annak a mimóza szépléleknek megmondania, hogy nem tud tovább várni a pénzzel. Dacára, hogy az egyetlen, igaz barátja, aki még emlékezteti a régi szép diákkorra, amikor hatalmas reménnyel, ifjonti lelkesedéssel, szent ideákkal indultak a világot szebbé, tisztábbá tenni, olyanná, amelyben élni érdemes. De az ilyen kedves marha, nem tud haladni az újjal, holott ezt kívánja a korszellem.

Már a gimnáziumban is egy álmodozó alak volt ez a Bende. Keller meg már akkor olyan tehetség volt, hogy a fényképre másolt Braille-írást is olvasni tudta az ujjaival. Gábor meg csak verseket firkált, ezek senkit sem érdekeltek, meg különben is, kinek van ideje manapság olvasni?

Most úgy fog csinálni barátjával, mint a sebész -, határozta el magát. Fájdalmas, de célravezető lesz. Visszatette az üres konyakospoharat a hét altitkárnő közül a Hatoskának a dekoltázsába, aztán magabiztosan, de a foga közt szitkozódva, átsietett a vendégéhez. Közben, még kutyafuttában átgondolta az érveket.

Hiszen eddig is csak a felét fizette vissza annak a bomba üzletnek — szinte ajándék —, amit átadott neki potom tízmillióért, amikor egy közepes vécé is annyiba kerül évente, beszámítva, hogy a létesítményt, ingyen használja a személyzet, n. b. a szakszervezet nyomására.

 

— Nézd Gáborkám! — mondta később, miután üdvözlésként átnyújtotta neki az első két ujját, és helyet foglaltak a krokodilbőr fotelben.

— Biztos te is tudod, hogy rohadt idők járnak a sapka brancsra. A hétszázmilliós befektetést, csak a Jóisten tudja, mikor fogom visszafizetni. Lásd be, már sürgősen kellene az ötmillió. Biztosan megérted, hiszen mindig jószívű és érzékeny gyerek voltál. Megértem, hogy most azonnal nem tudod kirántani a zsebedből azt az ötöst. Mivel te vagy az egyetlen igaz barátom, várok vele egy hónapot, de ha nem fizetsz, kénytelen vagyok a lakásodat elárvereztetni. Tudod, milyen nagylelkű voltam, mikor átadtam neked azt a remek vegyesboltot. Szinte ajándékképp, tekintettel a gyerekkori barátságunkra.

Igaz is — gondolta Bende, a költő és boltos. Lehetett nála ceruzát, krétát, cigarettafűzőt, rágógumit, verseskötetet és óvszert is venni, a rengeteg árucikk közül. Csak legyen a kedves vevőnek ideje a hatalmas áruhalmaz közt válogatni. A bér is nevetségesen alacsony volt. Szinte csak jelképes összeg az a hetvenezer havonta.

Helyiség nélkül.

Persze, az nem is kellett, ugyanis két keréken lehetett gurítani a boltot, és még az az előnye is megvolt, hogy esőben be lehetett tolni az árkádok alá.

— Tudod Gáborom, én se lopom a pénzt —, s huncut mosollyal rákacsintott.

Már éppen felállt, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak, mikor az első titkár jelentette, hogy a pedikűrös előállt a csillagkörmös szalonban. Keller kifelé menet még búcsút intett, de az ajtóból még visszafordult.

— Kézcsókom a kedves feleségednek —mondta, s azzal halkan becsukódott mögötte az ajtó. Az úri komornyik csak aztán használta a köpőcsészét.

 

 

Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de