Boriska negyedik gyerekként érkezett a Péterfy Vass Gerzson és Szekeres Sára házasságába. Négy gyerek, és mind lány. Pedig Gerzson a harminc holdra végre már nagyon fiút szeretett volna, az asszonyt és a lányokat mégse foghatta kemény munkára. Lassan béresre sem telik, de jól jött volna egy fiú, aki az ő terheit könnyítené! A fiú már hét évesen könnyű munkára befogható, de a lány, eh, legyintett, amikor megmondta a bába, hogy megint lánya született.
— Legközelébb ne táccsa olyan nagyra a száját, gazduram, akkor biztosan fiú lössz! — mondta nevetve a testes, csupa hurka bába. — Szép ez a jány, méghozzá nagyon szép. Hoz ez fiút, csak ki köll várni. Mind hoz!
— Ha nem telik, csak cifra nyomorúságra akkor mit hoz; egy csomó éhes szájat. Vagy ha módosabbat kap, akkor meg azt gazdagíjja! Nagy fényűzés ilyen kis birtokra ennyi jányt nemzeni, Örzse néném. Mindet kiházasítani, mindnek móringot adni. De hát olyan hosszúak a téli esték, iszós embör se vagyok, hát mit csináljunk, morzsolni se lehet állandóan.
— Jó van ez így, Gerzson, jányt adott az Isten, örülni kell, hogy egészséges. Ha adott az Isten éhes szájat, kenyeret is ad, csak ne forduljon el gazduram az Istentől. Meglátja, az atya is ezt fogja mondani.
— Hiszen tudom én, mit is mondana mást, azért a tizedet ő is beszedi. Nem azt mondja, adja a lányainak, magának jobban hiányzik, mint az Istennek. Vallásos embör vagyok én, meg az Istennel is jól kijövök, eljárok én a misére is, a földem is mindig megszenteltettem, de az Isten is ide nézhetne már egyszer, ne csak szoknyást adjon mindig, hanem gatyást is! Kire marad ez a harminc hold, ha én becsukom a szömem, ki gondoskodik a kis vagyonkámról.
— Nem viszi el a feje alatt, a mán biztos — biztatta Örzse asszony a megifjul apát.
Szépen nőtt a kis Boriska, s két évvel később megszületett az ötödik gyerek, aki végre fiú lett. Boldog szülei megelégedésére. Aratáskor és szénagyűjtéskor a lányok is besegítettek, de hamar elmúltak az évek és a lányok tizennégy-tizenöt évesen mind férjhez mentek.
Boriskát egy hétszilvafás nemesember negyedik fia, Szilvásy András vette nőül. A mutatós és serény Borbála szemei megigézték a már majdnem öreglegény korú Andrást, és amikor megkérték, ő boldogan mondott igent, mert azt tudta, hogy a Szilvásy család igen szépen jövedelmező birtokrészt adott András kezébe. A tizenöt éves Borbála szép volt és okos. Ő szót fogadott édesanyjának, és kemény kézzel vezényelte a nála tizenöt évvel idősebb férjét. Tudta a csíziót, mikor mit, és mikor mennyit kell adagolni a jóból, ezt kellett tudni, és a férfiember úgy eszik a feleség kezéből, mint a gödölye. András, aki asszonyát szeretve, hagyta magát vezetni, és könnyen engedett a szép és tüzes menyecskének. A házasságuk húsz éve alatt Borbála megmaradt szépnek, szerethetőnek, keménykezűnek és szókimondónak. Férje a megörökölt vagyont a házasságban szorgos munkával — Borbála kemény megszorításait elviselve — megduplázta. Egy fiacskájuk és egy kislányuk született, de Márika két évesen torokgyíkban meghalt. Mindkettejük legnagyobb boldogságára Móricz felnőtt, és eszes, okos férfivá fejlődött. Az édesapja nem érhette meg azt, hogy a politikai pályán érvényesülhessen, pedig a Szilvásyak előtt nyitva állt ez a nagyon áhított pálya, elég sok Szilvásy tevékenykedett akkor a közigazgatásban. Móricz is elvégezte a jogi egyetemet, felkapaszkodhatott volna a politikai életben a plafonra, de ő — ki tudja miért — inkább az ügyvédséget választotta. Igaz, már szépen gyarapodott, az apjától örökölt birtokhoz ragasztott közel száz holdat, de bérbe adta, csak a belsőséget tartotta meg anyja számára, az udvarházzal meg a hat hold kertel, parkerdő és belsőkerttel. Ez egy időbe esett a Sóskúthy lány megismerésével. Így Borbála asszony minden álma elrontóját Flórában látta.
— Ha nincs az a boszorkány, akkor ma már egy miniszter édesanyja lehetnék — hangoztatta —, és akár grófi nő is lehetne a menyem, de az én mamlasz fiamnak ez a szüfrazsett kellett, hogy mit evett rajta nem is tudom. Ha legalább szép lenne, jó, azt azért nem mondhatom, hogy nem csinos, még az arca is elmegy, de a modora, meg a kora, csak három vagy négy évvel fiatalabb, mint az én Móricom. Hogy tud egy magakorú nőnek parancsolni az ura, ha majdnem egyidősek.
Igaz neki sem parancsolt soha az ő Andrása, pedig közöttük tizenöt év volt a korkülönbség. Az más! Ő gyarapítani akarta a vagyont, neki nagyon elege volt a „tisztes szegénységből”! Ő azt akarta, hogy többek legyenek, ne kelljen mindent a fogukhoz verni. A gyerekeik ne az egyikről a másikra maradt viselt ruhákban, meg az örökösen kifordított fényesre koptatott posztóban járjanak. Ő többet akart a gyerekeinek. Hogy Marika meghalt, „nyugodjon békében”, mindene Móricz lett. Az is szóra hajtott, nem volt semmi baj addig, amíg meg nem ismerte a Sóskúthy lányt. (Az istenért sem nevezte volna keresztnevén a menyét.)
Amikor a nyomorék nászához utazott le Herkulesfürdőre, akkor megismerhette meg jobban a Sóskúthy lányt, de neki már akkor sem tetszett. Csak az udvariasság szabályait betartva érintkezett vele, az apjától meg egyenesen elborzadt. Az öreg Sóskúthy bénasága riasztotta, de a birtok nagysága viszont nagyon imponált neki, és remélte, hogy az öreg majd a házasságkötés után az ő fiára, az ő Móricára bízza az uradalom vezetését. Azt hitte Móricz megfogta az isten lábát, igen szép hozomány jár a vénkisasszonnyal. Ő a fiát szépen eligazgatja és élvezheti a nagyszerű életet. De amikor megmondták neki, hogy a birtok soha nem száll a Szilvásyak birtokába, már egyáltalán nem lelkesedett a házasságért. Az összezavart szerelmes fiát nem tudta lebeszélni a lányról. Össze is vesztek a miatt a kígyó miatt! A két hónaposra tervezett bemutatkozó látogatást másfél hét után megszakította, kimentette magát, és elment Gyarmatra duzzogni, mert a fia nem volt hajlandó a Sóskúthy lányt otthagyni. Úgy intézte az életét, hogy az egy szem fia esküvőjét is Olaszországban érte meg, ott ápoltatta idegeit a jó sós levegőn.
Így csak hideg, kimért „te tudod, mit csinálsz, édes fiam” volt a válasz a levélre, melyben kérte Móricz, hogy adja áldását és jöjjön el a csendes esküvőre. A Flórát ért sorscsapások miatt csendes, egyszerű esküvőben állapodtak meg a fiatalok. Borbála asszony megmakacsolta magát és maradt Olaszországban. Ő nem segít a gyereknek elszúrni az életét. Flóra nem értette anyósa ellenszenvét, betudta annak, hogy még nem volt elég ideje megismerni őt. Neki nem okozott nehézséget elfogadni az erős akaratú, nagytörvényű asszonyt, mert értette őt. Legalább is azt hitte, érti. S úgy gondolta, nem volt olyan jó iskolája, mint neki, nem volt olyan felvilágosult nevelője sem, mint neki Klára. Ő a nevelőnőjétől nagyon sok mindent megtanult.
— Klára tanítót, anyát, barátnőt, testvért mindent megadott nekem… — emlékezett hangosan Flóra. — A mama egy másik kor gyermeke, más körülmények, más elvárások. Az egy más világ volt, amiben kényszerültek élni! S a tisztes szegénység, mert nem minegy, hogy harminc, háromszáz, vagy ezerötszáz holdas birtok jövedelmével rendelkezik egy család. Hidd el megértem az édesanyád, Klára is hasonló cipőben járt, sokat mesélt arról a nehéz életről. Mama, mármint az édesanyád is olyan nevelésben részesült, mint az én édesanyám. Jóformán írni, olvasni és gazdasszonykodni, meg varrni tanult, de a nagyravágyást és a kapzsiságot, azt valahogy ügyesen beléjük nevelték.
Panaszolta Flóra férjének, amikor a kedves mama került szóba közöttük.
— Hidd el kedvesem, nem mindig ilyen az anyám, nekem aránylag szép és szeretetteljes gyerekkort biztosított. Jó tanítókat, jó nevelőket tartott nekem, taníttatott. Nagyon féltett mindig, mert a testvérem még kicsi korában meghalt, így engem szeretett agyon. Marika után nem született testvérem, egyetlen gyereke lettem a szüleimnek. Az édesapám mindig próbált ellensúly lenni, kicsit többet engedett, éppen a mama miatt, de nálunk az édesanyám viselte a kalapot. A papa csak kért és jelentett — mesélte nevetve Móricz, elnéző mosollyal arcán. — Apám imádta az édesanyámat. Éppen úgy, mint én téged!
— Tudom én, kedvesem, hogy szeretett, hiszen felnevelt és rendes embernek neveltek a szüleid, de irántam nagyon ellenséges. Előbb arra gondoltam, hogy nem ismer, s ha megismer, ha nem is szeret meg, mert azért csak elvettelek tőle, de legalább elfogad. Azt hittem, bennem kap egy lányt, és örül nekem. Most abban reménykedem, hogy a kicsi jövevény meglágyítja irányomban a szívét.
— Csak arra kérlek, kedvesem, légy hozzá kedves. Remélem, megváltozik. Mi Herkulesfürdőn nagyon összekaptunk. Azért nem jött el az esküvőre sem. De hidd el Flórám, az idő nekünk dolgozik. Amúgy meg, ha nem engesztelődik, akkor ritkítjuk a látogatásokat, ő ellesz magában, arról gondoskodtam, hogy méltó körülmények között éljen. Duzzogni Gyarmaton is tud, a saját portáján.
— Nagyon sajnálom, hogy pont az édesanyád nem fogad el. Nagyon szeretnék közel kerülni hozzá. Klára is olyan messze van, az én édesanyám már nincs köztünk, szerettem volna őt magam mellett tudni. Azt reméltem, a kicsi is kap benne egy szerető nagymamát. Most, hogy a papuska ilyen szépen felépült, olyan szép család lennénk. Mindig arra vágytam, hogy nagycsaládban éljek. Előbb a negyvennyolcas forradalom hiúsította meg a nagycsaládról az álmaimat, az a sok elesett rokon, most meg egy előttem ismeretlen ellenszenv. Azt hiszem, bemegyek hozzá, megpróbálok beszélni vele. Végre öntsünk tiszta vizet a pohárba. Igen, reggel felkeresem, tegyük rendbe az életünket.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Győri Irén
