Lantos Tímea : Szeretetmorzsák

Az öregasszony régóta egyedül élt. Hétköznap nem érzékelte magányát, nyáron gondozta a veteményest, télen pedig végig sétált a hosszú udvaron, megsimogatta a hóbundában dagadó tujákat, beszélgetett a cinegékkel, akik mohón csipegették a madáretetőbe hintett magvakat.

Csak ebben a sötét decemberi hónapban borult rá a szomorúság. Ilyenkor egészen kicsire töpörödött és napokig ki sem mozdult otthonából.

Odakint gyermekek húzták egymást a szánon, kacajuk cikázott a fehér kucsmákba bújt házak között, mintha csengettyűk csilingeltek volna. Janka néni közelebb ment az ablakhoz és félrehúzta a függönyt. A hóember az utca másik oldalán őt nézte, csillogó szénszemekkel mosolygott.

Holnap szenteste és magányos vagyok – állapította meg keserűen. Mikor még élt a gyermekem, milyen más volt, ilyenkor fahéjillatban úszott a konyha és karácsonyi dalokat énekeltünk. Az emlékek puhán pelyheztek szemei előtt, könnytelenül, némán sírt.

Hirtelen arra eszmélt, a másik szobában valami elcsattant és üvegcsörömpölést hallott. Ereiben megfagyott a vér. Aztán dörömböltek az ajtaján.
–  Néni kérem, tessék kinyitni. Csak én vagyok az, Balázs a szomszédból.
Az öregasszony szédelegve az ajtóhoz vánszorgott. Mikor meglátta a piros arcú, pityergő kisfiút, kitisztultak gondolatai, már tudta mi történt.
– Gyere csak beljebb, ne sírj nincs semmi baj, holnap szólok Kálmán bácsinak, hidd el, hipp-hopp beüvegezi az ablakot. Aztán látva, hogy a gyermek fagyos tekintete felolvadt, váratlanul nevetni kezdett.
–  Ne itasd az egereket! Mit gondolsz, lenne kedved segíteni nekem holnap?
A kisfiú szipogva bólogatott.
– Igen Janka néni és ígérem, máskor vigyázok, nem dobom az ablaküvegnek a hógolyót. A zsebpénzem meg odaadom Kálmán bácsinak a javításért.
– Mit szólnál hozzá, ha a pénzed megtartanád, viszont segítenél kivágni a kertből azt a kis fenyőt és megmutatnád           nekem, hogyan tudsz fát díszíteni?

A huzatos házban hirtelen kellemes meleg lett. Az öregasszony szeme boldogan csillogott, mintha minden fájdalom most röppent volna ki szívéből. Eltűnt, megszűnt, szilánkokra hullott. Sok hosszú év után gyúlt ki benne a felismerés, minden fájdalmat csak a szeretet oldhat fel.
Már megszenvedtem, meggyászoltam, ezután olyan leszek, mint a kis cinegék, kis morzsákat fogok csipegetni. Szeretetmorzsákat… – gondolta.

Másnap hajnalban ébredt, sürgött-forgott a konyhában, mire Balázs bekopogott hozzá, már ott pöffeszkedett az asztalon az arany kérgű kalács.
–  Gyere kisfiam szelek neked, mielőtt kimegyünk.
Balázs a jóízű falatozás közben vidáman csacsogni kezdett.
– Tudod, Janka néni, én egy kiskutyát kértem a Jézuskától. Nagyon szeretem a kutyákat és végre lesz egy sajátom,           majd megtanítom, hozza be az újságot a postaládából, meg hogy húzzon engem szánon.
– Te mit kértél karácsonyra, Janka néni?
Az öregasszony elmerengett, szembogara apróra zsugorodott.
– Én nem is tudom kisfiam… Évekig nem kértem semmit a Jézuskától. Már nem is hittem benne. Tudod, a felnőttek néha tévúton járnak és elveszítik hitüket. Aztán, ha szerencsések újból megtalálják. Én azt hiszem most megfürödtem a kegyelemben és most újból visszakaptam a fényt, így már mindenem meg van. Ha néha meglátogatsz, a kutyusoddal az elég ajándék lenne. De most menjünk, vágjuk ki azt a fenyőt és segíts díszíteni, gondolom, estére otthon szeretnél lenni, megnézni mi rejtőzik a ti fátok alatt.

A kisfiú mazsola szemeiben lángolt az öröm, s mire felaggatták a színes gömböket, az alkonyodó égen már pislákoltak az első csillagok.
– Gyújtsuk meg a gyertyákat és énekeljünk egy karácsonyi dalt, aztán siess haza, szaglászd ki azt a kutyát!

Az öregasszony, miután magára maradt, a konyhaasztalhoz ült. Még érezni lehetett a tészta édes illatát. Rutinos, gyors mozdulattal markába seperte a viaszos vásznon heverő morzsákat.

Szeretetmorzsák – suttogta.

Egy percig még ráolvadt tekintete a fenyő sziporkázó fényeire, aztán bekapcsolta a rádiót.  Gyermekek csengő hangon hirdették, eljött a szeretet, Kis Jézuska született…

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2020.12.26. @ 17:41 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Lantos Tímea 82 Írás
Azt hiszem mindig éreztem magamban valami pluszt, és ki nem aknázott energiát. Szeretnék adni... Alkotásaimban próbálom megfogalmazni az emberi élet törékenységét, a szeretetet, a hitet, és a természet megfoghatatlan szépségét. Eddig három antológiában jelentek meg műveim, illetve egy kedves barátom könyvbe köttette verseim, novelláim. Azt hiszem jól írni, nem könnyű feladat, mint egy összetört porcelán darabjait akarnánk összeilleszteni... Hogy a verseket, ki hogy értelmezi, több tényező függvénye, és ha egyeseknek nem tetszik az sem baj, hiszen írni csodálatos megtisztulás!