Marthi Anna : Próza

 

Álmos lettem, jól jönne párna pocakod, ami nélkül nem szeretlek, úgy kell e kispárnányi többlet,

nélküle nem alhatok. Nem értem Én sem, rejtély, részleteidtől (én) olvadok. Régi meséid nyomát

kell-e bottal ütni, elég hallótávolságba feküdni. Nézni mozgó ajkaid. Kis szigetünk moháit öntöznék

szemeim, kardigánná nyújtanánk az éjeket, szenderedés helye; bóbiskolások tanulnának szeretettet.

Írom a naplót, hős szorgalommal, praktikum mellett a margón, zablástól csigán át fejkoronáink. Semmi új,

mégis grandpierre csillagász úr dobott. csodaszarvasom, könyv, papírgyűjtés, misén meg az elengedések

helye, ott ül szent anna rozsdásan, senki se látná?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak