Vandra Attila : A sorskönyv csapdájában 65. Tizennégy éven felülieknek

Nyomtatás

64.  Tizennégy éven felülieknek

Ünige szokásától eltérően az utolsók között érkezett a turistabuszhoz. A legtöbben már be is ültek, Boróka is, Xénia is párjaik mellé, Vivien pedig Roxival. Mondjuk az utóbbi társaságát nem is igényelte. Egy látásból is alig ismert fiú mellett jutott neki hely, belül. A srác behúzta a függönyt, füldugót tett, s zenét hallgatva szunyókálni kezdett. Még csak ki se nézhetett az ablakon. A vele egy sorban ülők is egy párt alkottak, hozzájuk sem szólhatott. Egyrészt magára maradhatott gondjaival, nem zavarták, másrészt jó lett volna elterelni róluk a figyelmét. Amire a legjobban szüksége lett volna, az egy igazi barátnő, akivel még ilyen titkot is megbeszélhetett volna. Jól fogott volna egy tanács. Eddig eszébe sem jutott, hogy neki már szexuális gondjai lehetnek, szüzességére kell mondjon igent, vagy nemet. Igen, vagy nem, lenni, vagy nem lenni felnőtt? Fel-fellobbant benne a vágy, majd a rettenet, már a gondolatára is. Édesanyjától nem kérhetett tanácsot, még az kellett volna! Majd eszébe jutott a családi múlt. Dédnagyanyja, nagymamája, sőt, édesanyja esete is… Mikor jön el a pillanat, amikor egy lány azt mondhatja, igen? Egy ponton túl manapság már ciki a szüzesség… Kitől kérjen tanácsot? Xénia is jó barátnője most már, de azért… Áh, mégse. Mégiscsak Boróka. Bár mióta új kedvese van, keveset beszélgetnek, mégis ő a legjobb barátnője. S minél hamarabb kellene. Hétfőn találkozik Győzővel, és akkor elkerülhetetlenül szóba kerül a téma. Addig…

S ha ez nem volt elég, egyre eszébe jutott Anyu is. Kizárt, hogy ne sikerüljön, deee… így hát az aggódás mindig akkor szakította meg gondolatmenetét, amikor már-már sikerült koherensen kigondolnia valamit. Kettő előtt öt perccel kezébe vette telefonját, egy kis önbizalmat lehelni a feltehetően halál-kinézetű édesanyjába. Végül inkább csak SMS-t küldött. Ki tudja, lehet, már zavarná.

„Ügyes légy! Leszel… Vagy!!!!”

Ennyit írt. Az ebédnél sikerült egy asztalhoz kerülnie Borókáékkal. Ám ciki azt mondani a srác előtt: „Négyszemközt akarok veled beszélni, s nem is keveset…” Annyit súgott oda, amikor már álltak fel:

— Ugye egy szobában leszünk?

Mert hát ez iskolakirándulás, és a főszervező Szűz Mária…

— Én is úgy gondoltam! — jött a megnyugtató válasz. Úgy látszik, anti-Murphy törvény is létezik, mert mintegy parancsra csendült meg az SMS hangja a telefonján.

„Sikerüüülttt!!!”

Egyértelmű, anyu pillanatnyilag nem tud beszélni.

„Ugye megmondtam! Nem kell parázni! Gratula! Anyúúúú!”

Fél év után már kezdett Ünigére is ragadni némi magyarországi zsargon.

„Majd hívlak! Lehet, csak reggel!”

Jó, persze, egy anyának is meg lehet bocsájtani, ha ünnepel a sikeres doktorátusa után.

— Jó mulatást! Aztán együtt is!”

Szűzmária személyesen intézte az szobabeosztást. Voltak négy, három és kétszemélyesek. A diri lányának volt annyi protekciója, hogy ők egy kétszemélyes szobába kerültek. Jujj, de jó, este majd villanyoltás után tudnak beszélgetni! Hiába bármely morgás diákrészről, tizenegy óráig működik a diszkó, ezt szabta meg határnak Szűzmária. Egyesek megpróbáltak Májay Szabolcs tanár úr lelkére hatni, de ő sem járt sikerrel az időpont kitolása érdekében.

— Holnap korán indulunk, mert hosszú út áll előttünk, s legalább egy óra, amíg érvényt szerzünk a szabálynak. Inkább több. Mi értelme a kirándulásnak, ha alvajáróként néznek meg mindent?

Mert hát azt a tanárnő is tudta, amint eltűnik a macska, azonnal táncolni kezdenek az egerek. Főleg éjszaka. A kisebbeknél a fogpasztázás a sztár. A nagyobbaknál ennél veszélyesebb dolgok, alkohol, bip-bip, és egyebek. S hiába tart zsákkutatást a tanár, a karantént úgyis átlépik a veszélyes tartalmak. Például a vodka nem színezi a narancslevet… Előreláthatóan reggelre a tanárok lesznek a legfáradtabbak. A diákok csak másnap(osak). S ha Szűzmária a fegyházőr, akkor a legjobb hecc, ha úgyis… Akad, aki csak azért iszik például egy kortyot, hogy elmondhassa, ő is megszegte a szabályt. Amíg Szűzmária az első emeleten tart szobakutatást, a 210-es szoba ajtaján esetleg megjelenik egy netről letöltött Szűzmária-szobor fényképe… Akadt már ilyenre az elmúlt évek iskolakirándulásain. Valami lesz biztos az idén is.

Ünigének nem igazán volt kedve a diszkózáshoz. Egy ideig unottan rázta magát ő is a körben, de az elmúlt nap izgalmai kimerítették. Az éjjel sem aludt jól, csak forgolódott, a nagy kérdésre keresve a választ: Szűz lenni, vagy nem lenni? S a válasz még mindig váratott magára. Aztán egyik lassú szám alatt eldöntötte, ő megy lefeküdni. Előbb viszont beszélnie kellene Borókával. Végül úgy döntött, megkeresi, szól neki, ébressze fel, amikor lefekszik. Fontos. Nem egyszerű dolog egy diszkó félhomályában megtalálni valakit. Egy ideig nézelődött, majd elindult a recepció felé. Úgy egyeztek, leadják a kulcsot, ott könnyebben rátalálnak, mintsem egymást keressék.

Meglepődött, amikor a kulcs nem volt ott, ám szobájuk ajtaját zárva találta. Elkerülték volna egymást a lépcsőn? Visszament a diszkóba, a recepcióhoz is, ott sem találta barátnőjét. Mások sem látták egy ideje sem őt, sem kedvesét. A fenébe! Hát nem megegyeztek? Még Boróka ajánlotta! Ismét felment a második emeletre, ahol a szobájuk volt. Az ajtót még mindig zárva találta. A folyosó végén megjelent Szűzmária, megnézni, nem történik-e valami tilos a szobákban. Egyik kezében két elkobozott narancslevet tartott.

— A ti szobátokban ki van? — szólt rá.

— Senki… — felelte, majd elindult a lépcsőlejárat felé. Amikor kilépett a folyosóról, még visszapillantott, amint tanárnője kipróbálta a kilincset az ajtajukon. Biztos, ami biztos, hazudni is lehet…

A diszkóban megkérdett egy-két személyt, Boróka és Barni osztálytársai közül senki sem látta őket. Megint felment, mert most már WC-re is kellett mennie. Amint az ajtajuk elé ért, meghallotta a kulcsot elfordulni a zárban. Boróka lépett ki az ajtón. Majd utána Barni. Barátnője átnyújtotta a kulcsot.

— Már mindenhol kerestelek… Lefekszem. Ébressz fel. Ha jössz te is lefeküdni. Valami fontosat szeretnék veled megbeszélni. Veled! — jelezte, hogy négyszemközt. — Deee… Ti miért zárkóztatok be? — kezdte furdalni a kíváncsiság.

Boróka és Barni egymásra pillantottak. Lopva akarták, de nem sikerült.

— Aki kíváncsi, az hamar megöregszik! — felelte a fiú.

— Tizennégy éven felülieknek! — vallotta be Boróka.

— Tizennégy éven felülieknek? — ütközött meg Ünige a nem épp szokványos korhatáron. Aztán már nem akarta elhinni. Ám a replikát az épp arra sétáló Xénia is meghallotta.

— Erőltesd meg a szennyes fantáziádat! — vihogott.

— Szűzmária keresett… — figyelmeztette Ünige Borókáékat.

— Tudjuk, hallottuk… Megyünk jelentkezni, ne hiányoljon…

Nemsokára véget ért a diszkó. Némi késéssel megérkezett Boróka is. Ünige megvárta, amíg barátnője is lefeküdt, majd odasúgta:

— Te nem félsz, hogy…

— Feltalálták az óvszert, nem?

— És ha édesanyád megtudja?

— Legfeljebb visszavarrja! — vihogott Boróka a pokróca alatt, majd felkönyökölt. — Mikor csináljam, majd ha túl vagyok a menopauzán?

Egy ideig csönd lett. Háát… ami azt illeti Boróka elég nagy változáson ment át az utóbbi időben. Alig több, mint egy fél éve még félt megmondani édesanyjának, hogy szerelmes. Akkor még megrettent, mekkora jelenetet rendezett Domonkos Anyát, amikor őt rajtakapták csókolózni az iskolaudvaron. Most meg…

— Szultánnal ezen vesztetek össze? — érzett rá Ünige.

A csönd helyeselt.

— Akkor még én is hülye kis libuska voltam. Ugye Győző is… — olvasott Boróka is a ki nem mondott szavakból. — Ugye nemet mondtál?

— Elrohantam…

— Szereted, nem?

Hát megkapta a választ, s nem kell kételkednie az őszinteségben. Nem másnak ajánlja, amit maga sem tenne meg… Vajon az osztálytársai közül hányan játszottak már a „karikával?[1]” Jó, Roxi nem összehasonlítási alap, a fiúk szerint már az óvodában. Xéniának is volt erre utaló elejtett megjegyzése. A többi lány egyik se kérkedett, igaz, ezzel dicsekedni csak a fiúk szoktak. Másból nem nézné ki, talán még Vivienből sem, de hát tegnapig, ha azt mondta volna neki valaki, hogy Boróka… Nem hitte volna el. Egész éjjel forgolódott, kissé gyűrötten ébredt Szűzmária kopogására.

— Lányok, ébresztő, ha nem akartok reggeli nélkül indulni!

Ünige az ágy szélén ülve dörzsölgette szeméből az álmot, amelynek nagyon maradhatnékja volt.

— Mit döntöttél? — érdeklődött Boróka.

— Mivel kapcsolatban? — értetlenkedett először őszintén, aztán már rendkívül rossz színészi tehetséggel megáldva. Ám amint eljutott tudatáig a kérdés lényege, színe azonnal bíborra váltott.

— Semmi közöd hozzá! — felelte, de nem bújt ki a keze takarásából. Ám az a fránya telefon megszólalt. Édesanyja kereste. Ünige az áradó öröm hallatán elérkezettnek látta az időt kizsarolni egy engedélyt.

— Anyúúú! Kérhetek valamit?

Egy anyának igazán megkondulhatna a vészharangja, ha ennyire jól időzít a kamaszlánya egy kérést, méghozzá látatlanba igényelve a beleegyezést. De hát az dobja Enikőre az első követ, aki ily örömmámorban gyanakodni tudna, s nem tenne elővigyázatlan kijelentéseket.

— Bármit!

— Elmehetek Xéniáékhoz szilveszterezni? Ott lesz az egész osztály… (Meg Győző…)

Igazán pech, ha az ember lányának édesanyja pont előző este, a doktorátus sikerére szervezett kis banketten értesül negyedkézből a darulesen történt egyes eseményekről, melyeknek Roxi volt az egyik főhőse…

— Anyu, nem vagyok Roxi! Ne hasonlíts hozzá! — felelt sértődött-bepánikolva. — A darulesre elengedtél, és az osztálytársaim már a tavaly…

El kellett fordulnia Borókától, mert barátnője vihogógörcsöt kapott az előbbi megjegyzéstől. Háát, ami azt illeti elég komikus az éjjel megfogant elhatározás után. S a lúd, hadd legyen kövér, Xénia is benyitott, és meghallotta. Nem kellett sok fantázia összerakni a mozaikot.

— Cccc… Te is lányom, Bruta — csóválta meg a fejét kajánul. A felerősödő vihogás a vonal másik végére is eljutott.

— Ti ott min szórakoztok? — érdeklődött Enikő.

— A barátnőim hülyülnek… — vált idegessé Ünige hangja. Jesszus, most ezek mindent elrontanak. Ő már-már meggyőzte és…

— Jó, legyen… — jött a lemondó felelet. Nem épp meggyőződést árasztott a hangnem.

„Yabbi-dabbi-dúúúú” — jelezte Ünige égbedobott ökle. Ám a telefon lezárása után még mindig szembe kellett néznie Xéniával.

— Ki sem néztem volna belőled! Olyan kis ártatlannak…

— Én még nem… — kezdte a tagadást. Barátnő ide vagy oda, Xénia egy csipkelődős hangulatában tehet olyan utalást, hogy Rádió Sánc fülébe jusson a dolog.

— Még, nem… De Győző már akarja, mi? — csóválta meg a fejét. Egy újabb pír Ünige arcán megadta a választ. — A fiúk mind csak azt akarják. Vigyázz magadra! — A Roxira jellemzéséhez nem fűzött megjegyzést.

— Inkább a barátnődre vigyázz, mint magadra… — jegyezte meg epésen Boróka, amikor kettesben maradtak. Azóta se tudta megkedvelni Xéniát, mióta már nem esküdt ellensége Ünigének.

Vasárnap reggel Szűzmária magából kikelve fújta meg az ébresztőt. Mindenki azon tűnődött, mitől „veszett meg”. A reggelinél aztán futótűzként terjedt a hír: Az iskola történetének egyik legvaskosabb tréfáját követte el valaki, ha azt egyáltalán annak lehet nevezni. Valaki óvszeres dobozt ragasztott a 210-es szoba ajtajára, ahol Szűzmária lakott, egy frissen használtat is tett bele[2]. Ezért volt tehát ennyire dühös hajnalban. A reggelinél már nem jelent meg az étteremben. Májay tanár úr felállt és figyelmet kért.

— Egy kirándulás mindig és mindenhol arról szól, hogy a diákság kirúg a hámból. Egyesek be. El kell követni valami csínyt, és annál érdekesebb, ha célpontja egy tanár. Ám ha nem tudnátok, egy ilyen kirándulást meg is kell szervezni. Tűz tanárnő szívvel lélekkel tette eddig éveken át. Vajon a jövő évit ki fogja? Én mindezek után biztos nem — emelte esküre két ujját. — Mindennek van ára, egy gúnyos kacajnak is. Vajon megérte? Szégyellje magát, aki megtette. Az is, aki csak tud róla.

Síri csönd követte a bejelentést. Látszott a termen, mindenki a potenciális tetteseket veszi számba.

A kirándulás utáni hétfőn Ünige hiába remélte, hogy kettesben maradhat Győzővel, és megbeszélhetik a csütörtök délutáni jelenetet-ajánlatot. Már nyakukon volt a Szilveszter, s meg kellett beszélni néhány dolgot. Beültek tehát egy cukrászdába heten: Ők ketten, Xénia és Vivien párjaikkal valamint Roxi, az egyedüli szingli, aki Győző másik oldalára ült, és csakhamar kiprovokálta Ünigéből a sárga szörnyet. A nehéz döntés, amely előtt állt, és kedvesének elutasítása miatt érzett bűntudata megsokszorozta irritáltságát. Mindenkit meglepett kirohanásával, amelyet még Győző is sokallt. Xénia megpróbálta eljátszani a tampont, előbb Ünigét győzködve, ne reagálja túl az esetet, majd rászólt Roxira is, aki tüntetőleg felkapta a székét és elült mellőlük, a lehető legtávolabb. Pont szembe.

— Volt egy megegyezésünk. Házivadásszal nem lövetjük magunkat! Kikezdtem valaha a pasasaiddal? — játszotta el a sértődöttet Xéniának.

Ünige egy pillanatra sem tévesztette szem elől. Egy ideig még fékezte magát, majd nem bírta tovább, és ismét rendre utasította Roxit. Erre a másik megengedett egy-két csípős megjegyzést a paranoiás féltékenységéről:

— Látom, én itt persona non grata vagyok! Majd méltóztassatok tudomásomra hozni mit döntöttetek! — és elviharzott.

Xénia is Vivien is hiába szóltak utána. Amint elment, lelohadtak a kedélyek, de a hangulat elromlott. A cukrászdából való távozásuk előtt Ünige még kiment a WC-re. Amikor visszajött Xénia épp Győzőnek mondta:

— Nagy szerencséje van veled Ünigének. Rendes csaj, kiváló barátnő, de betegesen féltékeny és nagyon hisztis tud lenni. Én fiúként nem bírnám elviselni. Csodállak, mert te kezelni tudod, és megértő tudsz maradni. Más fiú nem tartana ki mellette.

Miután elváltak a többiektől, Győző nem állta meg, hogy Ünige szemére ne vesse, mekkora jelenetet rendezett. A srác felhánytorgatta múltbeli féltékenykedéseit is. A „Tudom, amit tudok, van szemem és látok!” — után sikerült ismét összeveszniük. Egy ilyen hangulat pedig nem a legalkalmasabb oly életbevágó és megfordíthatatlan döntések megtárgyalására, mint „Szűznek lenni, vagy nem lenni.”

Valaki odafent (vagy inkább odalent?) úgy döntött, szükséges a párnak némi pihenés, legyen idejük kifújni a mérgüket a következő találkozásig. Az őszi influenzajárvány utolsó próbálkozásai Győzőt is elérték, ágynak esett. Talán azt a szüzesség-problémát is meg kellene gondolni, ehhez is idő kell, és nyugalom. Ünige egyre kevésbé volt eltökélt elhatározásában. Fel-felcsengtek a fülében Xénia szavai: „A fiúk mind csak azt akarják! Vigyázz magadra!” Miért mondta ezt, hiszen már ő is… Szomorú tapasztalat sugallta volna? De mi? Ünige nem tartotta illendőnek efelől érdeklődni. Pedig nagyon furdalta a kíváncsiság. Aztán ott volt Boróka példája… „Mikor? Menopauza után?” S ha ez nem elég őrlődésnek, ott volt még nagy gondnak: Roxi is ott lesz a szilveszteri bulin. De ha… Akkor talán Győzőnek mégse lesz szeme arra a kis kurvára.

Ezen gondjait Borókával is megosztotta. Barátnője nem díjazta a jelenetet, amit rendezett.

— Te beteg vagy! Ha más karjaiba akarod kergetni, ez a legjobb módszer. Hisztizni, gyanúsítgatni, féltékenykedni, amíg elmenekül.

Sajnos e mondat még taszított egyet Ünigén, aki csak csúszott lefele az egyre meredekebb lejtőn. Tudta ő is, kedvese nem akármilyen srác. Ő pedig csak…