Vandra Attila : A sorskönyv csapdájában 67. A bizalom határa

Ünige meglátja Győzőt Roxival csókolózni. Elszalad, és telefonját is lezárja… A délutánja kételyben telik el, hol vissza akarja szerezni szerelmét, hol gyűlöli…

 

67.  A bizalom határa

 

Győző szokása szerint pontosan érkezett a találkára. Elvileg Ünige is mindjárt ideér. Neki sem szokása késni. Gondolt egyet, és nekidőlve egy fának bekapcsolta telefonján az egyik játékot. Roxi hangja térítette magához.

— Szia! Ünigét várod?

— Igen — felelte Győző, s eszébe jutott a cukrászdai jelenet. Ha meglátja őket együtt, Ünige biztos ismét kiborul. Le kellene ráznia ezt a csajt… Elég sokan járnak errefele, ingyen cirkuszra nincs szükség.

— Busz és csajok után nem érdemes futni… — kajánkodott Roxi.

— Amint látod, nem futok, hanem várok — figyelte a srác gyanakodva a lányt, aki időközben megkerülte, hogy szemmel tarthassa a sarkot, amelyen majd Ünige megjelenik.

— Nem tudom, miért viseled el a hisztijeit. Én egy ilyen betegesen féltékeny csajt még életemben nem láttam.

— Azt bízd rám… — felelte epésen a fiú.

Egyértelmű, ez a kis kurva rosszban sántikál. A múltkor még nagyon kényelmetlenül érezte magát Ünige „fölösleges” féltékenységi rohama miatt, amelyre akkor még nem talált valós alapot, ám már kezdte belátni, szerelmének női ösztönei nem csalnak. Rövid habozás után rászólt:

— Légy szíves, hagyj magamra, nincs szükségem se jelenetre, se arra, hogy tartsd nekünk a gyertyát!

— Félsz mi? Jó rövid pórázon tartanak! — ugratta a fiút. — Pedig te jobbat érdemelsz, nem egy ilyen frigid hápét, aki hidegrázást kap, ha megérinted a mellét.

Győzőnek nem maradt ideje válaszolni, mert Roxi váratlanul szorosan átölelte a nyakát, és csókolni kezdte. A fiú alig bírta lerázni. Miközben megpróbálta lefejteni magáról a szinte fejjel alacsonyabb, de zömök lányt, meg is perdült a tengelye körül. Amikor végre megszabadult támadójától, legszívesebben akkora pofont kent volna le neki, amekkorát életében nem kapott, ám a zsigereibe ivódott jólneveltség megakadályozta. A következő pillanatban észrevette a megrökönyödött Ünigét, aki meglátta őket az igencsak félreérthető pózban. Tehát erre ment ki a játék! Nem csókolózni akart ez kis prosti, hanem lejáratni őt szerelme előtt!

Lehet, egy hatalmas tasli, amelytől a kis lotyó elterül, és gurul is utána néhány métert meggyőzőbb lett volna, mint kétségbeesetten kedvese után kiáltani:

— Ünigeee, vááárj!

— Büdös kurva, ezt megbánod! — fenyegette meg Roxit, miközben szerelme után eredt.

Hiába futott minden erejét megfeszítve, Ünige elért egy, már a megállóból épp kiinduló villamost, és mögötte becsukódott az ajtó. Győző hiába dörömbölt az ajtaján, nem állt meg. Kétségbeesetten nézett körül, hátha akad egy taxi a közelben, ám nem volt szerencséje. Lábából kiment az erő, térdre esett a sáros aszfalton, és sírni kezdett a tehetetlenségtől.

— Mi történt? Összevesztetek? — kérdezte Xénia, akit a srác szinte levert a lábáról rohanás közben.

Győző lihegve mesélte el az elmúlt perc eseményeit.

— Roxi? Ezt tette? Milyen szemét ez a csaj! Megéri a pénzét, de egy barátnővel tegyen ilyent? Ennek nincsenek gátlásai? Szerintem hívd fel telefonon Ünigét, és tisztázd vele! — javasolta a fiúnak, aki közben épp remegő kézzel halászta elő telefonját.

A készülék először kicsengett majd foglaltat jelzett. Másodszor már a robot felelt: „A hívott szám nem kapcsolható. Próbálkozzon később!” Miközben fel sem állva a térdepelésből kétségbeesetten SMS-t küldött, a lány megjegyezte.

— Ha lezárta, szerintem el sem fogja olvasni…

Győző felállt, s sietős léptekkel elindult, nem törődve a térdén éktelenkedő sárfoltokkal. Xéniának ugyancsak kapkodnia kellett a lábát, hogy lépést tudjon tartani vele.

— Elmész hozzá?

— Igen. Muszáj megmagyaráznom neki…

— Veled jövök. Tanúnak — ajánlkozott.

— Megköszönném — nézett rá Győző hálásan.

— Szerintem hiába megyünk hozzá, mert a villamos, más irányba megy. Egyébként gondolod, be fog engedni, ha a telefonját lezárta?

— Meg kell próbálnom! — felelte eltökélten a srác.

— Jó. Menjünk. Azért igazán Ünigének is lehetne több bizalma irántad. Legalább meghallgathatott volna, hiszen ő volt az egyetlen, aki elejétől kezdve rájött, kivel van dolga. Mondtam már a múltkor is, csodállak, mert kitartasz mellette. Hát igen, ez a feltétel nélküli szerelem… Kevés ilyent láttam. Annál többször csalódtam az emberekben. Lám, az egyik legjobb barátnőmben is…

Xéniának igaza lett, senki sem nyitott ajtót, bár ötször is csengettek. Most mi legyen? Egyik lehetőség, megvárni. Ünige ki tudja mikor ér haza, hiszen nem akar most találkozni Győzővel, s sejtheti, a srác keresni fogja otthon. Ugyanakkor édesanyjának sem lenne szerencsés magyarázkodnia a késésért. „Tudod Anyu, épp összevesztem a szerelmemmel…” Na, abból lenne csak kérdéslavina! Másrészt akadhat itt szomszéd, aki ráismer. Ha eljut Ünige fülébe, hogy a srácát látták egy lánnyal édes kettesben, az végleg betenné az ajtót bármely békülési reménynek.

— Menjünk ki a Tisza-partra. Szólok vagy két-három havernak, hátha együtt kisütünk valamit. Több fej, több ötlet.

A tanácstalan fiú gépiesen követte. Jólesett neki a felajánlott segítség. Belátta ő is, Ünige úgysem állna vele szóba. Ahányszor a sértődöttet játszotta, nem érdekelte semmilyen magyarázkodás. Egy dacos hallgatás a legtöbb, amire számíthatott.

Xénia útközben telefonált, s mire a megbeszélt helyre értek, Vivienék már várták őket. Nemsokára Alex is megjelent barátnőjével. Előkerült egy vodkásüveg, jólesett a hideg szélben, s amúgy se ártott egy kis bátorítás. Győző nem ellenkezett, bár egy pillanatra eszébe jutott mekkora jelenetet rendezett Ünige akkor is, amikor először leitta magát. Hamarosan hasonló sorsra jutott.

Hazacipelték, kikeresték a zsebéből a kulcsát, bevitték, s lefektették az ágyra. Ettől Győző azonnal émelyegni kezdett, s össze is hányta magát. Szerencsére még idejében odakészítettek egy lavórt. A „mentősereg” tanácstalanul nézett egymásra. Xénia kijelentette:

— Kösz, a segítséget. Én megvárom az édesanyját, nem hagyhatjuk magára. S fölösleges mind itt maradnotok.

 

Bakonyi Etelka gyanútlanul fordította el a kulcsot a zárban. Amint belépett, azonnal megakadt a szeme a fogason lógó nercbundán. A házban csend uralkodott. A következő pillanatban eszébe jutott ki hordott hasonlót: a képviselő lánya, akinél Győző szilveszterezni fog. De miért van ilyen csend, és miért nem jön a fia üdvözölni, mint szokta, vagy legalább miért nem kiált ki a szobájából: „Szia Anyu!” — mint amikor túlzottan belemerül a számítógépezésbe. Az nem lehet, hogy ezek ketten… A múltkor egy másik fiúval jött kézen fogva. Sietve vette le a csizmáját, s tette le kabátját. Ekkor valaki lehúzta a vizet. Ettől megnyugodott. A kislány, akit csak egyszer látott, nem üdvözölhette őt, fia sem ordibálhatott ki a mellékhelyiségből. Benyitott Győző szobájába, ám a látványtól földbe gyökerezett a lába. Fia elég furcsa pozícióban feküdt, feje lelógott az ágyról, egy hányadékkal teli lavór felé hajolva. Alig reagált az ajtónyitásra.

— Jesszusom! — rémült meg a látványtól. A következő pillanatban megcsapta orrát a kocsmaszag. Ettől visszahőkölt. Abban a pillanatban megnyílt a WC ajtaja, s egy lányhang szólalt meg a háta mögött:

— Kezicsókolom. Tessék megnyugodni, már kezd jobban lenni. Elnézést, kicsit kutakodtam a konyhában, főztem neki mentateát…

— Ki itatta le? — lángolt akkorát Bakonyiné szeme, hogy az anyai reakciókat előre sejtő Xénia is alig mert megszólalni.

— Egyik barátnőm csúnyán elbánt vele… Egykori barátnőm…

 

Reggel mindketten hallgatásba burkolóztak. Anya és lánya bűntudatosan kerülték egymás tekintetét. Attól féltek, a másik a veséjükbe lát, ha a szemébe néznek. Egyik sem vette észre, hogy a másik is sötét titkokat rejteget. Mindketten fellélegeztek, amikor munkába-iskolába menet elbúcsúzhattak.

Enikő odafenn, ahol az emberi sorsokat intézik, kissé kegyvesztett lehetett, így aznap robbant ki az egyetemen egy kényes ügy, s a nyakába akarták sózni a felelősséget. Sikerült ugyan tisztáznia magát, sőt, kiderült, a megürülő adjunktusi poszt egy másik esélyesének van szerepe abban, hogy a sajtó is megszagolta az ügyet. Fúrták… aljas módon. Szóval idegességnek nem volt híján, így a Mártával való intim beszélgetésre, tanácskérésre szerelemügyben nem került sor. „Majd együtt megyünk haza” — reménykedett Enikő, ám kevéssel hazaindulása előtt a rektor még behívta az irodájába.

Amikor végre szabadult, némi habozás után elindult barátnőjéhez. Nála majd nyugodtan beszélgethetnek — reménykedett. Ám a csengetésre senki sem nyitott ajtót. Elővette telefonját, és tárcsázott. A készülék kicsengett ugyan, de kolléganője nem vette fel. Egy ideig tanakodott magában, mit tegyen, végül elindult Bence lakása felé. Eh, csak egy baráti látogatás, felkínálkozni nem fog… A csengetés után némi zaj szűrődött ki az ajtón, így egy kis idő után ismét megnyomta a gombot. Nemsokára csoszogást hallott.

A férfi pizsamanadrágban, és magára kapott házikabátban nyitott ajtót.

— Szia! — köszönt, de nem hívta be.

— Szia… Gondoltam megnézem, hogyan érzed magad… Hoztam egy kis cukrászsüteményt. A múltkor említetted, szereted a rigójancsit…

— Ne haragudj, nálam akkora budi van… — próbált a férfi magyarázkodni, miközben láthatóan nagy zavarban vette át az ajándékot.

Nem tűnt annyira betegnek, hogy még ebben az órában is ágyban kellene feküdnie… Majd egy női kölni illata csapta meg a látogató orrát.

— Vendéged van…

— I-igen… — dadogta a férfi.

Abban a pillanatban Enikő felismerte az előszobában a rikító piros női csizmát.

— Márta… Te szemét! — fakadt ki, majd elrohant.

Ámokfutóként szaladt a villamosmegállóig. Ott le kellett ülnie. Csengeni kezdett a telefonja. Márta hívta. El akarta utasítani a hívást, de véletlenül a felvevőgombot nyomta meg. A táskájába visszadobott telefonból eljutott hozzá barátnője magyarázkodása.

— Ne haragudj… Rádöbbentem, eljárt fölöttem az idő, a férfiak számára nem egy negyvenhez közeledő nő a fő attrakció, hacsak nem házasok. Félek az egyedülléttől. Nem akarom az életem hátralévő felét magamra savanyodva eltölteni. Ez talán az utolsó vonatom. Te nem tudtad eldönteni, mit akarsz, és…

Nem hallgatta tovább. Dühödten nyúlt a készülék után, és kinyomta. Minden ízében remegett. Észrevette, amint egy előtte elhaladó idős pár végigméri sajnálkozó tekintettel, majd összesúgnak. Szavaikat nem hallotta, de azonnal felállt, és sietve felült az épp érkező villamosra. Megnyugodott, amikor az idős pár nem követte példáját, ám tekintetüket továbbra is magán érezte. Körülnézett. Egy férfi mintha épp elkapta volna róla a tekintetét. Az a nő is a szemközti ülésen pont őt figyeli… Nem bírta elviselni a rá tapadó tekinteteket. Két megállóval hamarabb leszállt. Ám ettől sem könnyebbült meg.

— Mit mondok majd Ünigének? — torpant meg hirtelen.

Úrrá lett rajta a bűntudat. Olcsó nőként próbálta árulni magát. Majd eszébe jutottak a jelenetek, amikor látta édesanyját találkára menni. Mindig tudta, amikor oda készült. Vajon Ünige is megérezte rajta? Isten büntetése ez, mert meg akarta csalni kislányát… Senkije sincs e földön, rajta kívül, és ő…

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.