Pásztor Attila - Atyla : Rick Wake

avagy a két nővér balladája

 

 

Egy király szép, két leánya                   

kastélykert zöld zegzugába’

párban hárfát s lantot penget,

legendákat énekelnek.

 

Ágról ágra száll a dallam

csendes estén, hűs hajnalban,

s hallja bátor lovagvitéz,

kit népe csak Ricknek becéz.

 

Legkülönb ő, kardja villám,

harcban tigris, bősz oroszlán,

s tornyos sziklán fellegvára

honleányok legszebb álma.

 

Tavasztól – hogy udvarba jár –

neki szán egy lányt a király…

Többi legyen szívek dolga,

lelket hogy’ s mi aranyozza.

 

Ellent adná férjhez előbb

egek és a kereszt előtt,

hiszen a húg zsenge nádszál,

ámde szebb sok virágszálnál.

 

Wake Ellennek csipkés kesztyűt

hozott és egy rézherkentyűt.

Marynek lágy szívét adta,

mikor pendült nyírfa lantja.

 

S a nővér tűrt néhány hetet,

osolygott bár, de szenvedett,

s álnok tervét fonta-szőtte

szarkalábas, dús redőkbe.

 

Derűs napok szép reggelén

húgát kérte: „Karolj belém!

Menjünk fodrot s habot látni

tengernél, hűs szellőn járni!”

 

Bajos sziklák felé mentek,

sós illatból hörpintettek,

s meg-megállva kékség felett

hánytak-vetettek éveket.

 

„Jöjj, húgom, jöjj sziklapartra,

hajórajt láss megrakatva!

Atyánk várja kelet selymét

s tengermélyek igazgyöngyét!”

 

Derekát, mint kígyó fonta

át s habokba dobta volna,

ám kőszirtet fogott a kéz,

mi lovagot, szívet igéz!

 

„Néném, kedves, drága néném!

Nyújtsd karod e szikla szélén,

ne veszejtsd szép ifjúságom,

hiszen ifjan élni vágyom!”

 

„Túlontúl szép vagy s ártatlan,

tűz lobog font sár-hajadban!

Ajkad vére láng, cseresznye!

Tenger oltsa: víz keresztje!”

 

„Smaragd ékem, mind’ aranyam

legyen tiéd, halld a szavam,

s mélységet nézz, kínsóhajom:

legyen tiéd Wake lovagom!

 

De fogd kezem, lásd, könyörgök!”

„Veszejtsen hab, vigyen ördög!

Mint madár, hullj szűz habokba,

lelked vigye hollók tolla!”

 

S hullt habokba, mint a pára,

merült s bukott éjszakákra,

s harmadnap, hogy szelek fújták,

akasztotta egy malomgát.

 

Molnár fia és az atyja

sárig-haját megragadta…

Megragadták bő szoknyáját,

csónakukkal partra vonták.

 

Gyöngyök sorát nézték elébb,

míg csatolták aranyövét –  

hogyha él még, lélegezzen,

arcán hajnalpír lehessen.

 

Várták, szempillája moccan,

várták, lesték óra hosszan

– zöld fövenyre kiterítve –  

lelkét szellő meglegyintse…

 

Míg egy dalnok arra tévedt –

holtra múlt álmából ébredt,

s lanthúrjait virradatra

cserélte gyöngy-hajfonatra.

 

Másnap király asztalánál

dalt pengetve körbe járkál,

s három vastag húrja szólal

mind’ felett bús jajgatóval:

 

„Édesapám, egyetlenem,

halálom várt kék tengeren.

Szép nővérem álnok lelke

taszított szirt-mélységekbe!

 

Partra csalt, hitte Wake lovag

mellette lesz így boldogabb!

Partra csalt egy álnok reggel, 

ne élhessek szerelmemmel!”

 

„Dobjátok ki ezt a lantost,

nem illik ily dal asztalhoz,

esküvőmhöz! – szólt a nővér.

Szeme villant: „Szolga, töltsél!”

 

S tölt a szolga bort, lángverest.

Száraz ajkat, tűzcserepest

derítsen ma táncos kedvre,

hogy a húgot elfelejtse!

 

De a lantos tovább játszott,

vádolván letűnt világot,

s király’ fenség intésére…

ím így szólt húrok csengése:

 

„Búcsúzom, jó atyám s anyám!

Borítsatok fátylat reám!

De nővérem’ átkom fogja,

míg tettét tisztára mossa!

 

Görnyedjen az’ parton hétrét,

mossa fehérre rút vérét,

s addig ne szüljön lányt s fiat,

amíg engem el nem sirat!”

 

S Rick a gyűrűt visszaadta,

csengve hullt márvány asztalra:

„Légy átkozott Early Ellen!

Szégyenem: öled öleltem!”

 

Legutóbb szerkesztette - Pásztor Attila - Atyla
Szerző Pásztor Attila - Atyla 227 Írás
Becsületes nevem: Pásztor Attila Művészet kedvelő, ok-le vele s bohó mérnök víg zettséggel... NME 1985