Még langyos, sodró
kábulatban ringsz,
tested sem érzed,
ölel az ágy.
Még szövöd álmod,
ezüst fonala
csillog, s lelkedben
erős a vágy,
hogy ne is ébredj.
Maradj e létnek
sejlő peremén
hold-szobádban,
hol nem ér el vész,
hol szabadon élsz,
dolgod teszed, és
szólhatsz bátran.
A fogyó sötét
világba fordul,
csörög a vekker,
indul napod.
Egy korty kávéval
életre kelted
zsibbadt szíved,
s magad kapod.
