Messze mentél,
s nincs már több idő.
s nincs már több idő.
Olyan lett a világ, mint az
az este, mikor éreztem…
egy tarka lepke elszállt merengve,
rebbent a függöny, de csak mintha,
emlékszem, akkor is sírt
a tinta tollamból.
Nyílt az ajtó, elment tehát.
Hideg lett a pillanat, a teste,
a perc csak futott tovább.
Az ajtónyitás, az a lepke,
az a függöny, mintha, mintha…
…már nem fél, nem szól,
nem nevet.
Mégsem érzem biztosan,
hogy nincs köztünk,
csak a légben, lénye ott száll
a messzeségben, elérni,
tudom, nem lehet. Az
üresség csak, mi itt remeg,
a csend.
S a múló végtelen
motorján véget ért egy életfoszlány.
Arca hófehér, szemében lezárt
remény, erő, szenvedély…
Anya, nagymama, a nő!
Messze mentél,
s nincs már több idő.
Legutóbbi módosítás: 2014.06.30. @ 09:03 :: Vajdics Krisztina