Neogrády Antal : SZENT IVÁN ÉJ

 

A nyári tűz messziről világol,
Fölötte szikra pattog szertelen,
Nem látni a vak, sötét szobából,
Mi téli, nyirkos, fájó jégverem.

 

Nyári tűz előre kéri jussát,
Kilenc fából harminchat ág legyen,
Csak az erdő túlfelére juss át,
Szent Iván előtti éjjelen.

 

Nyárfa, nyírfa, cserfa, vadcseresznye,
Somfa, bükkfa, meggyfa, humbatit fa
És ha elkísér a vakszerencse
Tiéd a kilencedik fa titka.

 

Oldaladra kell a bőrtarisznya,
Tarisznyában ráncos tintagomba,
Éles kacor, kipróbált parittya,
Puszta kéz kevés a mély vadonba!

 

Éj felén, ha lejt a láng a lánggal,
Kilenc fafajta hóka hamva hull,
Kéz a kézben, János, Szent Ivánnal
Lidércek és manók közt elvonul.

A horhos és a mélyút fölszakad,
Előkerül a múlt a föld alól,
Aláfestést a rothadt földszag ad,
Sovány vészfüttyök rémes hangja szól.

 

A rőt parázs ad némi kellemet,
Ha ifjú lányok tűzugrása jön,
Míg a füstbe sanda szellemek
Vad táncot járnak foszladozva fönn.

 

Füstmanók és élvhajhász koboldok
Kemény körömmel karmolják karod
Rémmesék minden lakója boldog,
Behúz a föld alá, ha gondolod.

 

Ha rád fonódna egy gonosz najád,
Vagy vízbe csalna egy kecses szirén,
Parázna táncra invitál a nád,
Csípős csenderbe csalna bármi lény.

 

Kutatni kár a látomás okát,
Tintagombád hosszú nyársra tűzve
Hágd át a sok fa holt zsarátnokát,
S égő tintagombád dobd a tűzbe!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Neogrády Antal