Ami az életben nem lehet a tiéd…

… de miért?

 

Új lakók költöztek be a szomszédomba… Sokáig üresen állt, kicsit izgultunk, kinek adják ki, elkelne egy rendes lakótárs, csendes és kellemes szomszédaink voltak eddig… Az úgy szokott lenni — mivel az önkormányzati lakásokat tisztasági meszelés után lehet leadni —, ha valaki egy ilyenbe költözik, ízlése, elvárása szerinti festéssel, tapétázással, apróbb-nagyobb átalakítással kezdi.

Már az gyanút keltett, hogy a város „közhasznú” brigádja előzte meg a beköltözőket. A bepakolás gyorsan ment, pár batyú, mondják… én nem láttam. Aztán találkoztunk. Kiderült, hárman fognak itt élni, egy középkorú házaspár és huszonnégy éves fiúk, Rómeónak hívják.

Kedvesen bemutatkoztunk, a fiú cingár, az anyja vékonyka, az apát még nem láttam, de előző este az én ajtómba próbálgatta a kulcsát, míg rá nem szóltak… Pár szót váltottunk, másnap már ismerősként köszönt rám a srác a folyosón, miközben menő okostelefonját piszkálva fel-feltekintett.

— Azt mondták, Aranka néni internetez.

— Jól mondták — nevettem.

— Az jó, mert kellene nekem egy jellemzés… mert van egy csoport, tetszik tudni, olyan közösségi oldal… a barátaim…

— Fészbuk…

— Az.

— De hát miről írnék, én nem ismerem sem magát, se a barátait.

— Én zenélek… énekelek, tetszik tudni.

— Együttesben?

— Abban… a barátaimmal.

— Mit játszanak?

— Mindent! Mulatós, lakodalmast… csak hát…

— Hívják is?

— Még nem…

Aztán minden átmenet nélkül megkérdezte, voltam-e már szerelmes. Kicsit felakadt a szemem, de aztán rebbenés nélkül nézni volt csak időm, mert folytatta.

Ő most NAGYON szerelmes, és a kislány is imádja… A szülei kicsit ellenkeznek, mert ők össze szeretnének állni, de egy nagy baj van…

— Én szegín vagyok, a lány meg gazdag.

— Mennyire?

— Arany nyaklánc, meg minden — elismerő ajkbiggyesztéssel jelezte nyakán, karján. — Én beszélni akarok a szüleivel, mert a szerelem a legfontosabb… Nem igaz?

— Persze hogy fontos, de maga mit dolgozik?

— Én ledolgoztam már három évet közmunkán…

— Már? És most?

Vállvonogatás…

— Valami szakmája van?

— Kőműves vagyok… Megmutassam a bizonyítványom? — indult befelé.

— Nem, nem, elhiszem, de az keresett szakma, mindig kell a kőműves.

— Dolgoztam már én, tessék elképzelni, reggeltől egész estig, nem is egyszer, meg hívnak is mindig, de…

— ???

— Munkanélkülin voltam… nem kapom, ha…

— Aha, értem.

Kis csend… Közelebb jött, guggoló ülésbe ereszkedett velem szemben, hátát a korlátnak támasztotta és kínos vigyorra húzta a száját.

— Tetszik tudni, nagyon tiltják a lányt, pedig imád engem… nagyon, de ténleg! Azt mondta nekik, ha ellenkeznek, öngyilkos lesz.

— Jesszusom, ez zsarolás!

— Á, dehogyis… mert ha kisbaba talál lenni…

— De hát miből fognak élni? Hol fognak lakni?

Nincs válasz.

— A lány mivel foglalkozik? Hány éves?

— Tizenhét…

— Hiszen még gyerek!

— Má hogy lenne? Az én anyám tizenöt évesen szülte a bátyámat! Ő má tizenhét…

— Dolgozik valahol?

— Énekel, meg nagyon tud táncolni — mutatta, hogyan. — Egyszer fellépett Pesten… hű, kapott érte sok pénzt… egy milliót…

Na, ekkor lett elegem… Gyorsan dolgom akadt, bejöttem. Szomszédasszonyom pár perc múlva szaladt hozzám.

— Képzeld, becsengetett Rómeó, hogy van-e vezetékes telefonom, mert a barátnőjét fel kéne hívni, de a mobilján lefogyott a kártya. Jól kezdi… Letagadtam, erre egy százast kért. Dehogy adok, nézd, egész nap kint ül, nyomkodja az okostelefonját. Aztán azt kérdezte, az Aranka néninek vajon van-e telefonja…

— Jaj, és mit mondtál?

— Hogy nem tudom…

 

Másnap hívnom kellett az ismerősömet, egy apró javításra. Kérdezte, ki lett az új szomszédom.

— Hű, tudom már, kik — kapta fel fejét az én szerelőm, miközben lemászott a létráról —, a gyerek tényleg kőműves. Egyszer olyan pár napos villanyszerelést vállaltam, vésni, meg majd vakolni segítség kellett, őt hívtam. Estefelé könyörögni kezdett, hogy fizessek, mert nagyon kellene a pénz. Megsajnáltam. Másnap már nem jött, színét se láttam többé.

 

24látogató,1mai

Szerző Pápay Aranka 314 írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/

3 Komment

Hagyj üzenetet