Emlékirat

Öregfiú – 8.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.   Felült, a tükörbe nézett, már nemcsak a szíve fájt, hanem mindene. Most úgy érezte, elsorvad, összemegy, elfonnyad, mint egy napégette virág. S bár végig magánál volt, mégis hallucinációszerű képeket látott egy [… Tovább]

Emlékirat

Öregfiú – 7.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.   Megébredt ismét. Ugyanazt a szorítást érezte a szívében, mint a dörgő ágyúk és a jövő-menő hadseregek borzalmában. Végigsimított az arcán — úgy reflexből —, borostás volt és igen kerek. Felemelte a [… Tovább]

Emlékirat

Öregfiú – 6.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.     Hallása bántotta, bár nem vált siketté, de a suttogó hangokból semmit nem értett. Jó sokáig igyekezett ezt titkolni, érezte, ezzel vissza lehet élni. Egy idő után, a rengeteg blöffből visszajelzett, [… Tovább]

Emlékirat

Öregfiú – 5.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.     Álom? Vagy ez az életem? Én nem vagyok olyan, mint két kerge ökör, akikről a petróleumlámpa mellett egy este Macódi Pista bácsi mesélt. Talán inkább hülyéskedett azzal, hogy a két [… Tovább]

Emlékirat

Öregfiú – 4.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.   Nagy nehezen jutott le a sok kavargás a tudatáig, még mindig támaszkodva, egy régi puttony málló, gyenge hátoldalán. Állát a puha szalmabucka támasztotta, és csak nézte — közvetlen közelről —, amint [… Tovább]

Emlékirat

Öregfiú – 3.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.   Hetek óta nem borotválkozott, azt fantáziálta, hogy egy szőrszál álmélkodott önmagán, ő már semmin sem csodálkozott el.   Az áll, amin vagyok, olyan, mint oázis közepén a napfelkelte, csúcsos, és én [… Tovább]

Emlékirat

Öregfiú – 2.

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.   A búvóhely-pinceajtót belülről, dróttal zárta magára. A sok szellőzőt nem merte eltömni, ha mégis arra sodródna egy mindenoldali ellenség, ne hívja fel a figyelmet, hogy bent lehet valaki. Nyers krumpli szépen [… Tovább]

Emlékirat

Olimpiáról másképp

saját fotó: Lánykám 1992-ben, a Hármas-Körös partján;   Javában tartanak a harmincegyedik nyári olimpiai játékok. A világ minden tájáról, a legkiválóbb sportolók versengése zajlik most Rió de Janeiróban. Aki itt aranyérmet vív ki magának, vagy megvédi korábbi bajnoki címét, annak [… Tovább]

Emlékirat

In memoriam E/nd/

  Anyaszült…e/s/ztelenül halunk meg. Nincsen benne ráció, bár szertartások kísérik, miként gondolkodásunkat a világról: reggeli kávé, cigaretta, séta vagy elmenős feladatok, vagy vissza a sodrunkba, amiből az imént hoztak ki; pedig vittek és el, mert a sodrunkban vagyunk leginkább itt [… Tovább]

Emlékirat

„Ma önről álmodtam…”

  „Ma önről álmodtam…”     Valamikor régen… lehettem tizenéves, közelebb a húszhoz, bizony régen történt.     Tudom, most sokan találgatják hány éve is lehetett? Nos a mi családunkban sohasem volt szokás valakinek, főleg nőknek az életkorát kérdezni, sőt [… Tovább]

Emlékirat

Az utolsó e-mail

  Már el is felejtettem, hogy hogyan is kezdődött, de most minden eszembe jutott. Valamikor még a kezdet kezdetén, amikor az internet újdonságnak számított, akkor ismerkedtünk össze. Pont azokban az időkben, amikor egyre-másra jöttek létre a közösségi oldalak. Hol volt [… Tovább]

Emlékirat

Fantom-szívfájdalom

  Nagyapa most is, mint mindig, azon tűnődött, hogyan fájhat a már nem létező lába állandóan. Mostanában kapta meg az új, „fenemód modernes” protézisét, ahogyan ő szokta emlegetni. A minap már annyira megszokta, hogy a kedvenc karaszolójára támaszkodva kibicegett imádott [… Tovább]

Emlékirat

Válaszút — utak

Szemelvények az Összefércelt sorsok c. memoáromból, kép: anker szakrajz Jobb karjára vette Siró fiecskáját, Bal karjára vette Siró lyányecskáját.” Olvastam az első versszakokat. Kati nagyvonalakban bemutatta, hogyan beszélnek a csángók. Próbáltam utána mondani, majd olvasva előadni. Mintha súgott volna valaki [… Tovább]

Emlékirat

Szivárvány, kicsit másként

   Apai nagymamámmal egy házban nőttem fel, tevékenyen részt vett a nevelésemben. Sokat köszönhetek neki, a meséit, óvó tekintetét, és még sorolhatnám… Milyen különös a sors, az évek… Ő még az 1800-as években született, mennyi emléke volt az ifjúságáról, későbbi [… Tovább]

Emlékirat

EGY EGYSZERŰ TÖRTÉNET

A néhány évvel ezelőtti szép emlék mozdított ki minket otthonról, és május 25-én, Pünkösdvasárnap, kimentünk Szentendrére, a skanzenbe. Az első épület ahová bementünk, az idei vendégeké, Macedónoké volt. Macedón? Hmm… Alig tudok valamit róluk… No nézzük csak, s léptem közelebb. [… Tovább]

Emlékirat

Nagykorúság

  Szeretem azt a pillanatot, amikor először pillantom meg a tengert. Kikívánkozik belőlem a sikoly, még ma is ugyanúgy, mint gyermekkoromban. Tenger! Megmászni a hegyet, majd a hegytetőről látni a nagy vizet! Hallani a kabócák dalát, és ereszkedni lefelé, izgalommal [… Tovább]

Emlékirat

Történet Szilvási Lajosról

„Élni annyi, mint lassan megszületni”     „Appassionata”   1982. január 10., szombat délelőtt.   Csingiling, csingiling, csörr, csörr. Szóval a telefon. Felveszem. Ismerős hang, kicsit spicces. — Tudod milyen nap lesz 13-án? — Aha, kedd, na és? — Ötven [… Tovább]

Emlékirat

Emlékem Zelk Zoltánról

   A piros Parker   A ’970-es év téli estéjén történt. Sárga fénnyel megvilágított pálya fagyott talaján lovak patáinak hangja hallik. Ahogy a kanyarba érnek, és felgyorsítanak, minden szem rájuk tapad. Apró ember megigézve nézi a lovakat. Szuggerálja őket. Nem [… Tovább]

Emlékirat

A ház

   Eltűnt a ház! Lebontották! A ház, amelyben nevelkedtem, felnőttem, már csupán bennem, lelkemben él. Nincs többé. Áll a helyén egy másik, egy igazán szép, ízléses, igényesen megépített korszerű épület, és erőteljesen elítélhető viselkedés lenne részemről, ha rosszat mondanék rá, [… Tovább]

Emlékirat

Erzsike

„… szívem visszadöbben…”     „Hogy milyenek is a jászok? Jászberényben élve megtanultam. Ők is sokfélék. Rendes, szorgalmas, takarékos, de konok emberek. Akit megszeretnek, azt befogadják, de nagyon nehezen szeretnek meg. Jó ideig a bizalmatlanság bástyái mögül tanulmányozzák a közelítőt, [… Tovább]

Emlékirat

Kidőlt a diplomás kapufélfa…

;(    http://www.hir24.hu/kultura/2014/06/02/meghalt-baranyi-ildiko/#sl   Kidőlt a diplomás kapufélfa…   Huszonnyolc éve találkoztam vele először. Egyetemista voltam, elsőéves, még csak ismerkedtem Temesvárral, és a diákélettel. Az első Látóhatár meghívottja volt férjével együtt. Nagy hatással volt rám, ami ott elhangzott, első személyes [… Tovább]

Emlékirat

3-4, 3-4

Harmincnégy éve harmincnégy éve veszett bátyádnak – arra írtam akkor Neked, mert ő volt a költő, veszéllyel élő: titkos és egyetemes; minden kérdése robbant és vágott és lángolt és fájt – bele a képibe, testébe magának-másnak, mert Te is én [… Tovább]

Emlékirat

Balázs Bácsi

Hármas-Körös rév-zugi holtág fotó:Tóth Ferenc     Nézem a XXII. Téli Olimpiai Játékok monumentális, lenyűgöző megnyitó ünnepségét. Szín kavalkád, fényár, pompa, felkészültség. Alkalomhoz illően, ahogy egy ilyen világhírű rendezvényen elvárt. Hallgatom Rimszkij-Korszakov csodálatos Seherezádéját, nézem a törékeny kislányt, Ljubovot (szerelem), [… Tovább]

Emlékirat

Kirila Jankó és a többiek

„Asztalra a bankót, öcsém!”   Elzárt, elmaradott falvak vették körül a várost, abban az időben, amikor odakerültem városi járványtanász orvosnak. A rokonházasságok, és a mértéktelen italfogyasztás meghozta az eredményt. Bábahalmán — akkor 2000 lakost számlált — tömeges tífuszoltást végeztünk. Jöttek [… Tovább]