Csillag Endre : Az Újbarázda pénze

Nyomtatás

(A „főszereplő” kordé természetesen nem volt ilyen modern.)

Az Újbarázda Termelő Szövetkezet utolsónak alakult meg Rábén, és az Echerolles (Eseró) kastéllyal szembeni gazdasági célra és műhelyekként szolgáló épületek közül a régi temető felőli, legnagyobban ütötte fel a sátorfáját. Leghátul az iroda, előtte a „köpködőként” tisztelt tagi, pihenő helyiség, majd a lovak istállója, a kastélyhoz legközelebb pedig egy kovácsműhely működött.

Történt a rövid életű társas gazdaság egyik évének nyarán, hogy az elnök elvtársnak és a főkönyvelő elvtársnőnek – kettejüknek volt aláírási joga -, pénzért kellett elnyargalni Berettyóújfaluba, a bankba. Befogatott hát az elnök egy jól futó, sötét szőrű lovat a téeszcsé kordéjába.
Egyesek azt suttogták, ez a kordé is igencsak még az Eseró nagyságos úré lehetett. Valamelyik, tette hozzá más, mert a grófnak több kétkerekűje is volt.
Korán indultak, hogy hamar itthon legyen a forint. Természetesen a rövidebb és a lónak is kedvezőbb, akkor még poros földutat, a Füstit választották. Ez az út néhány kilométerrel Bakonszegen innen futott ki az akkoriban makadám, tehát köves útra.
Még nem ütött kilencet a berettyóújfalui református templom órája, amikor a kordé „leparkolt” a bank udvarán. Az elnök kifogta a lovat, leeresztette a kordé rúdjait a földre, a zablát kivette a ló szájából, és egy kötőfékkel odakötötte a kétkerekű jármű üléstámlájához. A szerszám is felkerült az alkalmatosságra.
Tette mindezt előrelátásból, hiszen ki tudhatta, mennyit kell várni az adminisztrációra, az aláírások ellenőrzésére, a sorra kerülésre és a pénz kétszeri megszámolására. Addig se rágja a ló a zablát feleslegesen!
Y elnök elvtárs jól kalkulált. Közel másfél óráig is eltartott a pénzfelvétel procedúrája. Ám végre a bankjegyek, némi apróval ott lapultak a valódi bőrből készült, és csak erre a célra szolgáló aktatáskában. A táskát X elvtársnő összefogta a retiküljével, és várta, hogy az elnök elvtárs befogjon.
Hamarosan a Berettyó felé kocogott a lovacska a téeszcsé pénzével, majd lefordult jobbra a kordé az elnök vezényletére, a Bakonszeg felé vezető útra.
– Jól fogja, Kisjány* azt a táskát, nehogy leessen valamelyik kerék alá!
– Már hogy esne Y elvtárs? Nem először tesszük meg ezt az utat baj nélkül.
Több szó talán nem is esett a hajtó és az „utas” között, mire a kordé beporoszkált Bakonszeg központjába, a kocsma elé.
– Megszomjaztam, Kisjány! Jöjjön, maga is igyon egy málnát!
– Köszönöm. Nem vagyok szomjas. Mihamar haza is érünk már. Maradok az ülésen, nem akarom bevinni a pénzt oda, és a kocsmára mutatott.
– Hát, jól van. Ahogy akarja az elvtársnő. Jövök én hamarost.
Úgy is lett, ahogy mondta, de mire kijött, hűlt helyét lelte, a kordénak és azon a Kisjánynak, a pénzzel egyetemben.
Az elnök ijedten latolgatta, mi történhetett. Elrabolták volna?! Az nem lehet. Senki sem tudott az idegen faluban a pénzről. Meg a Kisjány valami jelét adta volna, mondjuk, visítozással a bajnak. Csak az lehet, hogy a kordé elindult hazafelé. De hol lehet most? A ló ismeri az utat. Valahol csak megállt, hogy elérjem. Esetleg a Kisjány maga hajtotta volna el?!
Azzal a hoppon maradt elnök útnak eredt Nagyrábé felé.
Szerencsés ember volt ez az elnök, mert a ló tényleg tudta az utat, és megállt a kordéval, a tehetetlen Kisjánnyal, pénzzel együtt, és a balra eső Füsti út túloldalán még akkor javában folydogáló artézi kút beton vályújából, akárcsak a gazdája a bakonszegi kocsmában, bőségesen csillapította a szomjúságát. és mire a „gazdája” odaért békésen bólogatott, és hessegette magáról a legyeket hosszú farkával.
– Mi az isten történt, Kisjány?! Miért hajtott el a kordéval?
– Dehogy hajtottam én el, elnök elvtárs! – mondta a főkönyvelő – majd folytatta – Ment az magától, mint a szélvész. Ugyanis a kocsmánál megijedt egy dübörgő traktortól vagy autótól, és útnak eredt a ló. Én csak tartottam a szárat, nem mertem, nem tudtam semmit sem csinálni. Itt aztán a kútnak ment egyenesen, de lelassítva. Hát, így volt.
– A fene gondolta, hogy ez a megbízható igás ilyen ijedős lenne?!

* A Kisjánynak legalább érettségije volt, amivel előkelő helyet foglalt el az általános műveltség képzeletbeli listáján. Ám a számvitel nem szerepelt az érettségi tételei között. Járási „szakértő” elvtársak segítették a botcsinálta könyvelők munkáját.