Halász Enikő : Az arc

 

Hideg árnyakat harap a fény, lomhán kúszva fel a falon,
fáradt szemét a ház lehunyta rég, benne megrekedt a fájdalom,
néha még zsivajról álmodik, hangokról
miket röpít a szél, kályháról,
mely soha nem fázott, mert benne a tűz örökké élt,

és a fal szövetében mint ér a szívben, még elmúlt kacagások hangja száll,
az öreg órában csak a szú perceg, mutatója rég nem jár,
mert itt megállt az idő, elaludt minden,
a reszketeg képkeret is félre néz,
talán maga sem érti az arcot mely benne pihen,
miért nem igazítja meg a dolgos kéz.

Elmúlt minden, a régi élet, a kertben már nem terem virág,
az eresz fáradtan lóg a falon, az ág, elszáradt a diófán,
hideg árnyakat harap a fény, lomhán kúszik fel a falon,
életálmot táncol a szél a hold fényében egy hajnalon.

Legutóbbi módosítás: 2024.01.23. @ 18:18 :: Serfőző Attila
Szerző Halász Enikő 107 Írás
Hiszem, hogy mindnyájunknak van dolga és feladata az életben. Ezeket a feladatokat igyekszem felismerni, megragadni. Útkeresési, a világ megismerése iránti vágyamat, talán még gyermekkoromból, Nagyváradról hoztam magammal. Mára megértettem, a valóban fontos pillanatok az életünkben oly illékonyak, mint a hajnali pára, de néha sikerül egy-egy mozzanatot, rálátást, csendpillanatot rögzítenem versek formájában. Kérlek tarts velem, ha kedved, időd engedi ezen az úton.