Harmatcseppé váltál azon a hajnalon, fáradt tested levetetted, semmivé lettél, és mindenné, lélekké, kit vár az Úr, vagy talán Te vártad Őt? Ki tudja már… Vasárnap jött el. hajnalban, az első napsugárral, illékony létedért, lágy párává válva, ölelte körbe gyönge [… Tovább]
Nyitottá ölelted szívemet és belenevetted a napfény ízét, kisimítottad sarkaiból, árnyaim megfáradt vetületét, és lidérceim csendes suhanásából lágy szellőt varázsoltál, rábíztad őket a tavaszi éjre, és a Hold sugarából, koszorút fontál a szívem legmélyére. Álommagokat ültetsz lelkem zeg-zugába, míg bőrömön, [… Tovább]
Ha megtehetném, szépen óvatosan kimosnám a megfáradt szíveket. Mindet. Az aprókat és a nagyobbakat. És az összeset kiteregetném, Isten szent ege alá, hadd fújja a szél vagy süsse a fénylő nap Őket. És megkérném Istent, hogy egyszerűen, csak növesszen bennük [… Tovább]
Tenyeredbe simítok. Mintákat rajzolok körénk, hulló levél életünk erezetére, egy-egy leheletnyi színt festek, napsárgától – rozsdabarnáig, hajszállanként, a lábad ujjáig pehelykönnyű álmokból vágyat szövök, és a hajnalok lágy szusszanatában ránk ölelem. Látod? Semmi nincs hiába! Értelmet nyer az összes létező [… Tovább]
Nyögve roskadnak a fák riadtan dörömböl az éj, álmosan a sötétség lóg, az elfolyó ágak leghegyén, valahol még alszik a fény mögötte lassan ébred a Nap, valahol az ég peremén a hajnal csendben meghasad. Valahol, már dalolni kezd egy elárvult [… Tovább]
A mulandóság kosarában sodorgatod a napokat. Álmokat fűzöl rájuk. Aranyszínűt. A magasságból az ég kékjét, a csillogást az élet fényéből, hófehéret, és a föld méhéből lopott mélybarna biztonságot. Méregszínt. Zöldet. A füvek esszenciáját, a gyógyító létükből fakadó mágiát, az [… Tovább]
Mindig vártalak gyermekként Anyám és ma, hogy átnéztem az égbolt ablakán ott láttalak Isten kertjében, álmodtam talán, vagy nem, nem is tudom, talán ez is olyan éber pillanatom, mikor nemléted léte, csak illanás. Ott ültél teljes fényeddel rám ragyogtál, kezed [… Tovább]
Ma haragosan suttognak a fák, és zörgő levelek táncolnak az éjben. Talán, Te is köztük vagy valahol, és talán, már fázhatsz is a szélben. Ma haragosan suttognak a fák, a múló idő gyümölcsként lóg az ágon. Arcod egy képről mosolyog [… Tovább]
Éjt lehel az ég nevetve, eső pereg a bádog ereszre, fészkében gubbaszt egy riadt madár, csend van, az utcán senki sem jár. Hold fényében fürdik az álom, a múló percet már nem találom, éjfüggöny mögé rekedt a vágy is, gyöngyből [… Tovább]
Délibáb táncol, az ég fényében, feltükröződve a semmiből, illékony a tánca, az ég kékjében, pillanatkép, Isten kertjéből. Délibáb tánca, fenn a kék égen, csak egy illanás a messziben mint a lélegzet, melyben kereslek, kutatlak a semmiben. És látlak, ahogy [… Tovább]
