Halász Enikő
Vezetéknév
Halász
Keresztnév
Enikő
4 nap ezelőtt No comment

Már csak hantok borítják be lépteid nyomát
magába ölelt a természet,
porodból az Úr teremtett új száz csodát,
pipacsos virágzó réteket illatos orgonát,
múlékony életfüzéreket,
tűzből kipattanó reggelek halmazát.

Már csak hantok borítják be lépteid nyomát
és szívünkben itt maradt a dal,
néha hangosan, néha csak csendben szól hozzánk,
vádlón az okokat kutatva,
hisz illékony létedet mi nem érthetjük,
minket még köt a rög,
de fölötted már nincs hatalma a vágynak,
Te egy másik létben
már érettünk könyörögsz.

És látunk téged a galambok röptében a fák levelében,
a nap első sugarában mit a hajnal hozz,
érzünk téged a susogó szélben,
a fény selymében,
mit az égből ránkcsókolsz,
és tudjuk te ott ülsz fenn az égben,
onnan vigyázol reánk,
hogy a ránk zúduló életünkben,
tisztán halhassuk meg az égi szent szimfóniát.

Tudd,
mi mind megvagyunk.
Néha rosszabb, néha jobb,
küzdünk, tanulunk élni,
de hiányod pótolhatatlan
és időnként a semmiből ránk törve,
még összenyom.

1 hét ezelőtt 2s Hozzászólások

Csak árnyék vagyok a falon,
lekapcsolt lámpa fényének lenyomata az asztalon,
hold udvara a fellegek között,
emlékkép a múltból, mi a jövőbe költözött,
a ködben eltűnő lélegzet,
dobbanás hiánya lüktető szívedben,
lét, a léttelenség peremén,
határvonal,
ébrenlét és álomkép szélén
én vagyok a letűnt pillanatod,
a rendetlenség, mi magába öleli az asztalod,
a kopott radír, mi ismeri minden titkodat,
a függöny széle mi kicsit megszakadt, az ágyad, mi befogadja testedet,
a kedvenc képed körüli keret,
vagyok, a belőled jövő ébredés,
fény, árnyék, létezés.

3 hét ezelőtt 2s Hozzászólások

Ígéreteket mormol a száj,
dobbanásokat lobban a szív,
azt játsszuk, hogy élsz és élek,
hogy a távolság már nem hív,
emléket játszunk,
elmúlt időket,
kitárt ajtajú kalitkát,
szabadságot,
gondtalanság
fürge szárnyú madarát,
könnyűséget,
mit hoz a holnap,
táncokat,
mit eltáncol a láb,
örömöt, életet, álmot,
vágyakból font glóriát.

De az őszt nem játsszuk
és nem játsszuk a vágyat,
a hitet,
ha megfogjuk egymás kezét,
a bátorságot,
hogy egymás mellett
nem számít semmi
és a vég
egy szempillantás,
egy lebbenés.

3 hét ezelőtt No comment

Felhős az ég, egyetlen csillagot sem lehet látni. A nagy, égi rendező elhúzta a függönyt, úgy döntött, ma nem lesz előadás. A csillagfények tánca határozatlan időre elmarad.
Így nem is láthatlak, de úgy hiszem ott ülsz fent, természetesen a legfényesebb égi csillagon, láblóbálva, és végre könnyedén mosolygó lélekkel, hisz minden fájdalmas dolgot itt hagyhattál a földi létben.
Valahol, melletted, egy képzeletbeli asztalon ott hever egy doboz cigaretta, talán Amiral, vagy Snagov és az elmaradhatatlan kávéd.
Tudod, hogy évekig én is széles talpú üvegpohárból ittam a kávét, mint te? Valahogy az volt az egyetlen amiből jólesett.
Túléltelek Apa, az éveim számát tekintve, sőt, már többet éltem mint te. Hogy tapasztalatok szempontjából is többet éltem-e, azt nem tudhatom. De te igen. Hiszen látsz onnan mindent fentről a magasból. És jobban is mint én, innen lentről a dolgok sűrűjéből.
Tudod Apu, néha igazán súghatnál egy kicsit, ha látod, hogy túl kemény a helyzet amiben vagyok. Talán éjszaka, álmomban elmondhatnád a jó megoldást. Nagyon figyelnék rád Apa, mindenre amit mondasz, hiszen már benőtt a fejem lágya, tudom hogy boldognak szeretnél látni.
Apa, talán az is vagyok, na persze nem mindig, hisz ki hallott már olyat, hogy valaki mindig boldog legyen? De hosszabb, rövidebb időkre lehet, ugye?
Pünkösd jön, a Szentlélek, a szeretet kiáradásának ünnepe. Néha, ha a felhők mögül sugárban süt ki a nap, az jut eszembe, hogy a Szentlélek eljövetele lehet ilyen, és olyankor biztosan tudom Apa, hogy te is ott szoktál lenni a nap valamelyik sugarában.

Ölellek Apa. Innen lentről.

4 hét ezelőtt 3s Hozzászólások

Járj csendben az úton,
hisz körötted úgy is túl nagy a zaj,
figyelj
és meg fogod érteni, hogy az élet
mi mindent akar,
tőled,

járj csendben az úton,
suttogva mond ki a szót,
hangod dallama legyen,
mi súlyozza
a mondanivalód,
mindenkor,

járj csendben az úton,
szíveddel halld meg a dalt,
és nyiss ajtót rajta,
ha a sötétség betakar,
mert lelkedben falaid
túl magasak,

járj csendben az úton,
szelíden, nyílt tenyérrel,
lágyan röptetve az életet,
hogy a legvégén, könnyedén engedhesd el,
az utolsó lélegzeted.

1 hónap ezelőtt 2s Hozzászólások

Hajszálrepedés
észre sem veszed,
csak valahogy
furcsán szökik a lélegzeted,
a levegő,
mit beszívsz soha nem elég
mindig úgy érzed,
egy pici kellene még
nem sok,
csak éppen az a csöpp
ami a szívből, a tüdőből,
a semmibe költözött,

hajszálrepedés,
eleinte észre sem veszed,
de valahogy
léket kap
rajta keresztül az életed,
beárad rajta a külvilág zaja,
benned cseng bong a múlás zsivaja,
süketté tesz és vakká is ha hagyod,
de felállhatsz,
magad jól megrázhatod,
lelkedből
kihullhatnak a fájó szavak,
és itt kint
mind fénnyé válhatnak.

1 hónap ezelőtt No comment

Közel ötven tavasz kellett anyám,
hogy megértsem fájdalmad,
hajdanán,
hogyan lehettem benned gyermekedként,
remény és reménytelenség határán.
Rab volt lelked,
és rabot szültél a földre,
ketreced volt az egész világ,
míg megszökhetetlen létedből fontál
fájdalom glóriát,
mindkettőnk fejére.

És te már nem vagy itt anyám,
de én huszonnyolc év távlatából
látom glóriád fényét,
ahogy felragyog,
ott fent az angyalok között,
hol szárnyaid vannak
és szíved már átlátszó tiszta,
kérlek,
hajolj le hozzám is anyám,
ide vissza
és tégy szabaddá létemben
egyetlen érintéseddel.

2 hónap ezelőtt No comment

Némák a harangok
csak csendben hevernek,
Isten szent fiát siratja mind
hangtalanok a néma tornyok,
várják,
hogy Jézus majd feltekint
a sziklasírból, hol áldott teste
várja a fényes feltámadást,
harmadnapra, ahogy megígérte
az úrral való számadást
és harmadnap reggel
fénylő lelke,
már Isten mellől néz le reánk
onnan hallgatja,
hogy a harangok nyelve,
csengve-bongva
kiáltják égbe a Szent imát.

2 hónap ezelőtt 5s Hozzászólások

Álom és ébrenlét határán
szép szemedet nézem,
odakint,
csendben lobban el az alkonyat,
aludni tér az élet,
felhők nélküli a táj,
csak emlék,
hogy volt a tegnap,
a házak
mind önálló talány,
ígéret nekik a holnap
és az éj sötétjében
csukott szemük mögött,
él, lüktet az álom,
egyszer volt történetek
szerelmek, gyógyító mámor,
mind, mind táncra kél.

A mi táncunk most csendesebb
se látvány, se pompa benne
és mint egyetlen kötőanyag,
az időtlenség megérint,
de másra már szükség sem lenne,
hisz két szemed mélye bányató,
örvényként húz le a mélybe,
levegő után kapkodom,
megfulladok,
a vágyak tengerében.

Hogy Isten alkotott,
vagy a természet , nem tudom,
nem számít csak nézlek
és valahol a mélyben csillag gyúl,
szemed bűvkörében,
lélek tánc, nincs semmi más,
talán , már az élet sem számít,
hisz időn és téren túl táncolunk,
az első pillanattól az örökkévalóságig.

2 hónap ezelőtt No comment

Közeledben védtelenné válok
tárt szívemben ott él a kép,
rólad, rólunk, a világról,
mi valahol bennünk él,
a csodáról,
mi egységgé olvaszt,
lelkünkben ha mozdul a vágy
míg lélegzem,
érzed szívdobbanásom?
Ne tégy semmit, csak ölelj át!
Lágy szerelemmel drágám,
hisz mit érne a holnap nélküled?
Már jól tudom.

A föld forog,
kushadva valahol mélyen,
alszanak a démonok.

Halász Enikő még nem rendelkezik barátokkal.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...