Árnyékod csókot lop a ház falára a nap vörösre válva aludni tér, apró dallamok zümmögnek, est jön a bogárra, lassan elcsendesedik minden, minden mi él. Lehull az éj, itt vagy hát, nézlek, szép arcodat, ahogy simítja lassan a fény, [… Tovább]
A hold leveti éj köpenyét, lebbenve leolt minden csillagot. Fényarcát az óceánba mossa, aludni tér, néhány fénycsepp még felragyog és önálló életre kél a hajnal, csigátlan házat sodor a víz, pergő homokban kagylóhéj táncol, lebbenő szirén a távolba hív. Vérmező [… Tovább]
Mondd mi lesz, ha már nem játszunk, ha a csendes estek majd távol esnek tőlünk és lelkeink közt mégsem lesz határ, mondd mi történik, ha hajnalonta, az égbolton fáradttá válik a napsugár és fényét csak úgy szórja ránk, mint [… Tovább]
Úgy lopsz meg, mint napfény az esti tájat, csendben, osonva tűnve el, itt hűvös marad, a nyomodban a semmi, a bánat, egy másik napfény ma nem érdekel. Meglopsz, mint sárgult levél az ágat. Lehullsz. És én tovább, már [… Tovább]
Október húsz, most pénteken lesz. Még nem ért körbe a naptár. A múltba vész az a Vasárnap délután, lehet, hogy mostani a péntek sem véletlen, bár a te tested szegeletlen, csak a tüdődet ölelte át a rák, mikor elvette [… Tovább]
Anyámról szól a pillanat melyben kereslek téged, te nem tudod milyen volt és hidd el, még én sem tudom, megérted? Nem tudom milyen volt gyermekként, ha félt az égből hulló tűztől, vagy később, mikor futni próbált, a rá acsarkodó bűntől, [… Tovább]
Uram kérlek, hajolj le hozzám, áldj meg, látod elveszek, tedd kezed forró homlokomra, és kérlek, ha majd onnan elveszed, simíts el róla minden árnyat mi abroncsként most fogva tart, és szívemből, fellegként lebbenve, lélegzetem vásznára fagy, és mi megmarad, az [… Tovább]
Megfakult képről mosolyogsz le rám, tűnt alakod mögött ráncot vet az idő, huszonhét éve már, hogy elmúltál, és hiányod mégis egyre nő. Álmaimban már soha nem látlak, üressé váltak mint a képkeret, melyből arcod valahonnan távolból nézz rám, de már [… Tovább]
Én úgy bánom, a leszáradó ágat, a gyümölcs nélkül maradt termő büszke fákat, a föld öléből kiforduló gyökértelen törzset, mert rajta, zöld levél, már soha nem nőhet. Én úgy sajnálom a délre szálló fecskét, ki, itt hagyja múltját és [… Tovább]
Csendben harapom a számat, nem, ma nem nézek utánad, kezed mozdul, intesz és lépsz és én csak becsukom az ajtót, még fogom a kilincsét, elmentél. Nem, ma nem nézek utánad és szívemben, vékony ezüst szálon fut körbe a bánat, [… Tovább]
