Halász Enikő
Vezetéknév
Halász
Keresztnév
Enikő
1 nap Nincs Komment

A lágy eső illatot még érzem a számban,

emléked íze villan,
talpunk alatt Zágráb köveivel futunk fel a várba,
kezem fogod, húzol fel, a zegzugos utcákban
és tágra nyitott szemmel
nézünk szét,
a tájban fel-felvillanó kupolák,
arany fénylő fénye
ezer ember között mégis ketten végre,
közel fogsz magadhoz a macskaköves úton,
el ne veszíts engem Drágám, Én galambom,
ott vagyunk de mégsem,
az utcaforgatagban,
Te szállásunk rejtekében ölelsz át magadba,
körülöttünk zsibong az éjszaka hangja.

Én csak Téged látlak,
szíved látom végre
eggyé válva a mostban
és az Úrtól kérve,
így maradjon mindig,
sose legyen másképp,
de miként Ahmed Amran írta
a rózsa is csak emlék.

1 nap Nincs Komment

Lényed
léted
elveszett,
szívedből
eltűnt
a szeretet,
halott a vágy
már nem számít,
illatod, ízed
nem kábít,
hová tűnt az ezer szép álom, üveggyöngyök, szétgurultak
már nem bánom,
csak a szilánkkal
nem tudom
mi legyen,
mi sebzett vaddá tett
lélekben.

Szívtávok
3 nap Nincs Komment

Suhanó fák szegélyezik utamat,
talán az út fut,
talán a fák,
vagy én kergetem saját magamat,
távol vagy, vagy közel,
csak nézőpont kérdése,
mitől lesz pontos
a szívtávok mérése?

Elmédben elvethetsz
új vágy-magvakat,
görcsösen eltolhatsz
a szívedből szavakat,
de életünk összenőtt,

csak köröttünk van határ,
hol a kezdet, hol a vég,
nem tudjuk régen már.

Lélegzem.  Létezem.
Én futok nem az út
és egyszer

körbe ér talán majd
a szeretet koszorúnk….

 

1 hét Nincs Komment

Tudom,
hogy egy csillagról jöttél,
vagy valahonnan,
hol otthonod volt a mennyország,
és hinni szeretném,
mindig engem kerestél kétségbeesetten,
világok sokaságán át
hozzám vágytál, velem élhess
én taníthassam meg neked az életet
azt, hogy ebben a zárt földi létben
hogyan éld meg a lényedet,
hogy álmod ha kísér kincsként öleld át,
ne engedd soha szívedből el,
mert angyali létedre, fényglóriádra,
mindig emlékezned kell
és a szeretet benned soha ne szűnjön, történjen bármi az életben
csodaként éljen, lelked mélyében
még az utolsó szent lélegzetben.

2 hét 4 komment

Itt van bennem még minden dallam,
a varázslat, a szó, a csend,
időnként felhangzik lelkemben halkan,
az összes kimondott ígéret,
a hiány,
a hangod, hogy jó lesz
és a nem tudom mi lesz majd velünk,
a sürgető vágyad és a lágy ölelésed,
a hit, hogy továbbléphetünk
és eleven még a szó a pusztításról,
mikor rájöttem,
hogy Te nem engem vársz rég,
itt van bennem a zuhanásom
és eltörpül majd talán minden szép emlék
és az álmatlan éjszakák sikító csendje,
a valóság,
lüktetve ég,
a jelenemben a súlytalanság vágya,
lehunyt szemeim mögött,
ott van még.

2 hét Nincs Komment

Arannyá válik minden kezed nyomán,
lényed csendjéből a dicsőség szárnyaira kap,
pehelyként, érinthetetlenné válva,
repít egyre magasabb szférákba,
míg fölötted nem marad más csak a nap,

így tűnhet el árnyékod, mi nem vetűl már a tájra,
halandóként hiába keresnéd fényben, éjszakában,
mint imát ölel magába a vak diadal, semmi más,
csak önmagad és imádatod marad.

Arannyá válik minden a kezed nyomán,
mikor a szent szeretet is élettelenül hull alá
az utolsó lakomán,
megérted,
sorsod magad kovácsoltad.
Nézd mi lett veled
Midász király.

Kép: Walter Crane (1845-1915)

4 hét 4 komment

Minden mozdulatod rítus,
már fenn van cipő, táska.
Egy utolsó simítás: jó lesz?
Kutatva nézel az előszoba falára.
Tükörből látod önmagad.
Idegen Az, kit vizslatsz a mában,
megütközöl arcodon, szemeden,
nincs a lobogás, nincs a vágy,
nyomát nem látod rajta a bájnak…
és szemed alatt,
mint pici szárnyak,
csak szerteágazó szarkalábak…

 

1 hónap 2 komment

Már nem emlékszem az arcod vonalára,
csak hálót fon köré a képzelet.
Próbálom még felidézni a szemed,
vagy a szádat,
de oly sok év telt el, s talán már nem lehet…

Már nem emlékszem a hangod selymére.
Talán mert agyamat
süketté tette a csend.
S bár az emlékeimből még néha előhívnálak,
de talán húsz év távlatából már nem lehet…

és nem emlékszem a hajad illatára,
csak megtréfál néha a képzelet,
s tudni vélem, mert utánad úgy vágyom,
hogy a lelked
még időnként itt tévelyeg…
és nem emlékszem a tested melegére
vagy ölelésedre,
mi begyógyította a fájó sebeket,
de talán még hallani vélem szíved dobbanását,
és köszönöm Néked az életet.

és néha úgy érzem, még látlak,
hogy a húgom emeli rám a szemedet,
és az ő hangjában felfedezni vélem
a hangodat, mint lágy éneket.

Nem.
Nem emlékszem másra,
úgy szégyellem.

Álmaimban néha a kutyád üvöltését hallom,
és a pap énekét,
míg élettelen tested szentelte meg.

1 hónap Nincs Komment

A süketen múló időben még utánad kiáltanék,

de már csak lépteid koppanását hallom

a lépcsőház dermedt csendjében

záródó ajtó mögött állva,

dobban a szív, a lélek,

remélek,

és nem remélek,

talán még várok, magam sem tudom mire,

talán, hogy kialudjon a fény,

míg Te eltűnsz a semmibe,

és hiányod,

ha majd megszokom, olyanná váljon,

mint a tompán sajgó seb

ha a vérzés már elállt,

elmúlhat idővel, ez isteni kegy,

de minden eső előtt

és után,

vagy akár közben is, még fájni fog a heg.

 

1 hónap Nincs Komment

Szép vagy mondod
és ettől felgyúlnak bennem a csillagok,
szívemből ezer szikrájuk
szememen át rád ragyog,
s fon körénk,
álomból szeretetkoszorút.

Jó vagy, mondod,
és bennem leomlanak a hegyek,
minden romot elhord  szereteted,
szavaiddal
bontasz el minden falat,
mit építettem szívemben régen,
és így megszerethetem önmagamat is, szemed tükörképében.

Halász Enikő még nincsenek barátai.
Minden regisztrált olvasó csoportja, egy várószoba a szerzők közé, a naplóba írtak után szavazhatók be a szerzői státuszba és egyúttal ...