Születésem napját, még ma is gyakran emlegeti unokan?vérem, Klári. Már bátyám öt, ? pedig négy éves lehetett, mikor nekem anyám életet adott. Tél volt, éppen Vízkereszt napja.
A katolikusok nagy ünnepe. Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebb?l a hívek hazavihetnek valamennyit, szentelt vízzel szentelik meg a házakat. Nálunk is járt aznap a pap. Keresztanyám szókimondó asszony volt és sürgette:
— Menjen innen tisztelend? úr, ne húzza az id?t, mert Piros mindjárt szülni fog…
Az a mindjárt olyan, este fél nyolc tájban jött el.
Említettem már az unokan?véremet, Klárit és a bátyámat, Misit. Na, ?ket reggel, vagy a délel?tti órákba kiküldték szánkózni, meg hógolyózni, aminek ?k meg is örültek, de egy életre meg is emlegették. Ilyen hosszú kimen?jük sem volt még soha, és persze ez lett addigi életük legnagyobb hó csatája. Mondták a házban lév? feln?ttek, csak menjenek és nézzék a gólyát. Szegény kölykök, estig lesték a januári hóban a gólyát, de az csak nem akart a kéményre szállni, ami csak vígan pöfékelt, okádta a hamuszín? füstöt… Ennyit láttak és közben már meg is éheztek, de nagyon. Arra már nem emlékszik senki, hogy mit ettek napközben, vagy ettek-e egyáltalán, csak arra, hogy végre megszülettem, és bemehettek a jó meleg szobába, ahol aznap én voltam az úr, ahol aznap mindenki nekem örült.
Ám igazán csak apám volt boldog. Persze, hogy szeret?, gondoskodó öleléssel vont magához az édesanyám, és babusgatott maradék erejével, de lelke mélyén ott lappangott perzsel? vágya: Egy kisfiú fog felsírni a hosszú vajúdás után…
(folyt.)
Legutóbbi módosítás: 2012.08.22. @ 10:43 :: Maczkó Edit