Horváth István : EGY EGYSZERŰ TÖRTÉNET

A néhány évvel ezelőtti szép emlék mozdított ki minket otthonról, és május 25-én, Pünkösdvasárnap, kimentünk Szentendrére, a skanzenbe.

Az első épület ahová bementünk, az idei vendégeké, Macedónoké volt.

Macedón? Hmm… Alig tudok valamit róluk…

No nézzük csak, s léptem közelebb.

Azért valamit mégis… és eszembe jut egy gitáros, Martha Masters, aki átszellemülten játszott egy macedón népdalt.

Szeretem ezt a zenét, s az emléke még közelebb vitt hozzájuk.

Az épület mellett egy idősebb férfi fát faragott, s ahogy közelebb léptem, láttam, hogy egy mandolinhoz hasonlító hangszer készül itt.

— Á, „macedoncko devojce” — szalad ki a számon önkéntelenül.

A fát faragó férfi fölnézett, rám mosolygott, majd ráérősen, maga mellől fölvette a furulyáját, és játszani kezdett.

Ebben a pillanatban lépett ki egy másik férfi a házból, és látva a helyzetet, a rájuk-csodálkozásomat, az énekével egy kis alkalmi együttest létrehozva, csatlakozott a furulyához.

Ámulva néztem, s hallgattam őket.

Akik ott voltuk az udvaron, mindenki őket figyelte.

Még most is érzem a döbbenetet; milyen kevés elegendő egy embernek — az anyanyelvén két szó — hogy mosolyogjon, énekeljen.

Lenne még mit mondanom — hogy aznap mi volt még ebben a színes örömteli forgatagban —, de most mégse.

Majd máskor.

Vissza visszatér az emlék, s azóta is keresem — azt a néhány szót — amivel képesek vagyunk egymást, az anyanyelvünkön, megszólítani…

 

 

Az idei vendég a KOPACHKA Macedon népi együttes volt.

Legutóbb szerkesztette - Horváth István