Marthi Anna : ebéd után

átizzó szavakban foghatom kezed napsugarak elől erdőbe szaladnál lennénk vers fákról a hang levelek madarak zajától hallod ismét a hangtalant még gomba nő átlép rajtunk a jövő mostba tereled a perceket csókom zsebóra időt ha mér egy simogatás papírra érinteni mit testre nem lehet addig vagyunk míg szóba kötnénk vadvirág illatát erdő fenyő lennék benned-örökzöld nyugalom állnék friss levegő tisztás kellős közepén mint ki vakon süketen némán többet érez pillanatba tévedt vége nincs

jelenbe álmodott valónk volt már ilyen de lesz-e még azt nem tudom megterem azért itt is a tiszta szó madarak dalából foszlik semmivé minden üvölteni rossz boszorkányok seprűk sárkányok helyett talán itt végre csend lehetsz hív a rend mit természet borzol játékká amint a szél lebbenti fel földbe gyökerező bús rögeszmék hiába létét itt áll előtted ami leszek ha e rengetegbe bújtatom hangos élettől idegen jobbik énemet és kiszaladnál hogy beszaladhass újra át meg át fújja a salakot szellőnk kérlelem hát itt a pillekönnyű valót sejtem ringatnál szelíd lehet szótlan szeretők érthetik ha versben érlelik vagyongyűjtés helyett a szót átkarolva fülünkbe búgja a szél milyen is az ha nyugalom szülte pillanatban szemünk tanúnk ha pötyögök ott peregnek az avaron gyöngybetűink így írj így írj még megeszem zajos emésztem de utána lélek-ébren itt jövök hozzád átadom neked ezt desszert ebéd után

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak