Nagygyörgy Erzsébet : Apám, és a mumus műfogsor…

 

Apámról tudni kell, hogy kádár mester volt. Szóval, bornak készített hordót. Volt neki egy kisebb lakásnyi, fűrészporral vastagon bevont, kedvenc műhelye. Itt alkotta a fából készült műveit, mert művek voltak azok, szívét, lelkét beleadva formálódtak keze alatt.

Legyen az hordó, vagy káposztás dézsa, netán egy szüretelő puttony. Lehetett lelni ott mindenféle ketyerét, szerszámot. Némelyik eléggé elvarázsoltan nézett ki, legalábbis az én gyermeki szememben. Legtöbbször nála szöszmötöltem, farigcsáltam, akár egy ifjú kislegény, pedig de messze álltam én ahhoz, az aranyszőke, hosszú tincseimmel. Bár sosem éreztette velem apám, de én úgy gondoltam, egy fiúnak jobban örült volna. Talán tudat alatt ez vezérelte cselekedeteimet, faragni vágyásomat.

Ismertem minden szerszámot, vagy amit nem találtam ismerősnek, megkérdeztem tőle, mire szolgál. Így aztán nagyon is tudtam, hogy mi az a satu, pláne mivel néhányszor rendesen beleszorítottam az ujjaimból néhányat próbaképpen.

Fájdalmas próbák voltak ezek.

A történethez hozzátartozik az is, szegény apámnak eléggé rossz fogai voltak, sokszor fájdalmas arccal tapogatta az éppen aktuálisan kihúzott fogainak a helyét. Már alig várta, hogy kész legyen a műfogsora. Vagyis nem teljes műfogsor, ragaszkodjunk a szakszavakhoz, részleges pótlás.

Eljött a nagy nap, és hazahozta féltett kincsét apám. Szótlanul ült az asztalnál, egy papírzacskóban lapult az ominózus fogpótlás. De apám csak nézegette, később egy hétre rá a spejzpolcon néztem vele szemközt, félúton a lecsók, és a befőttek között. Rá is kérdeztem, ugyan miért nem használja, de csak hümmögés volt a válasz. Mivel időközben kissé megfogyott a súlyából, mégiscsak rászorult arra, hogy azzal egyen, mert anélkül nemigen tudott rendesen rágni.

Próbálta szegénykém hősiesen, ám a fránya „betét”, rettentően feltörte az ínyét.

Így aztán nem is csodálkoztam rajta, amikor a műhelyben azon kaptam apámat, éppen fenemód dühödten reszeli satuba befogva, a mumus műfogsort.

Még a megmaradt fogait is csikorgatta közben, és hallottam amint szakaszosan szidja:

— Majd én megmutatom, hogy nem fogsz ki rajtam, úgy is méretre reszellek!…

És láss csodát, sikerült is neki. Másnap büszkén mutatta meg a fogorvosának, ő bizony tudja használni a műfogsort. Az orvos nem akart hinni a fülének, mikor apám elmesélte a rendhagyó tettét.

A mai napig mosolygunk ezen a vicces eseten, amit a fogorvos nevetve mesél barátainak manapság is.    

Legutóbb szerkesztette - Nagygyörgy Erzsébet
Szerző Nagygyörgy Erzsébet 168 Írás
Kedves Szerkesztőség, és Tagok! Köszönöm a bizalmat, és igyekszem rászolgálni. Irodalmat kedvelő, verseket írogató, ember vagyok. A lírai hangvételű írások állnak közelebb hozzám. Szeretem érezni, ahogy a vers homokszemei peregnek az ujjaim közül... Nagygyörgy Erzsébet