Most, hogy a névnapod alkalmából elküldtem azt a szál virágot, eszembe idéztem, az elsőáldozásodat Váradon. Fidres-fodros fehér ruhában voltál, úgy mentünk Nagymamival a püspöki katedrálisba, szemben a Kananoksorral. Kár hogy fényképem nincs erről, de a szívemben él a kép.
Erről aztán eszembe jutott az is, hogy néhány évig nem bérmálkozhattál, mert a püspök úr, Márton Áron palotafogságban volt Gyulafehérváron, és a helyettesei addig nem mentek bérmaútra, amíg a püspök urat ki nem engedik. Aztán 1969-ben kiengedték, és megkezdte a bérmaútat. Erdőszentgyörgyön a Felső úton, a katolikus templom (kápolna) előtt sorakoztatok fel, akik bérmálkozásra vártatok. Sokan szorongtunk szülők, ismerősök, rokonok az út két oldalán. Alig volt forgalom, nem úgy, mint most, s az autósok, szekeresek türelmesen megvárták, amíg a szertartás lezajlik. Megjött a püspöki delegáció, de nem személyesen Márton Áron végezte a bérmálást, hanem, ha jól emlékszem, hű társa Jakab Antal.
Kezembe került egy Márton Áronról írott könyv, s ez újabb gondolatsor kiindulási pontja lett.
1949 tavaszán Felcsíkon volt Márton áron bérmaúton. A gyimesi hívek egy fehér lovat ajándékoztak neki, s Márton püspök, fiatal férfiak vezetésével lóháton vonult be Csíksomlyóra. Ezt az állami hatóság filmre vette, s úgy vélik egyesek, hogy a film még ma is megvan az állam levéltárában. A bérmaút alatt több ízben hatósági szervek tűntek fel, de a papok és a hívek olyan sorfalat álltak a püspök mellett, hogy senki sem tudott a közelébe kerülni. A csíksomlyói búcsú után Márton Áron, régi szokás szerint, részt vett a székelyudvarhelyi úrnapi körmenetben. Mielőtt tovább indult volna, a helybeli postáról üzenték bizalmasan, hogy sokfelől érdeklődtek telefonon Márton püspök indulásának időpontja és az útirány felől. Közben az akkori sofőr, egy Sztojka nevezetű autós megtudta, hogy az állami szervek tervbe vették Márton Áron letartóztatását Székelyudvarhely és Segesvár között. Ezért úgy határozott, hogy mezei és hegyi utakon viszi haza Gyulafehérvárra a püspököt. Márton Áron bele is egyezett, s mire a hatósági szervek észbe kaptak, a püspök már otthon volt. Később a sofőrnek ezért nehézségei támadtak. A püspöki palotát ezután állandó megfigyelés alatt tartották. — Írja P. Szőke János: Márton Áron c. könyvében.
Ehhez annyit fűznék csupán hozzá, hogy:
A sofőr „nehézségei” abban álltak, hogy a szekuritáte elfogta, és a kihallgatáskor úgy megverték, hogy hamarosan belehalt a sérülések utókövetkezményeibe. Becsületes székely ember volt Károly bácsi. A városban mindenki szerette, tisztelte, s nagy megdöbbenéssel vette tudomásul a tragikus végű letartóztatást.
Megdöbbenéssel és némán! A félelem zárta le az ajkakat. S ez a félelem oly mélyen beleivódott az emberek lelkébe, hogy még most, annyi évtized elmúltával is csak félve emlegetik azokat az időket. Félve, és valahogy mégis büszkén. Büszkén, hogy részesei, tanúi lehettek egy egyszerű, közülük való ember hősiességének, bátorságának.
Emlékezzünk kegyelettel e néma vértanúra!
Nincs szobra, emlékműve, még egyetlen sor emlékeztető sem áll szülőháza falán. De itt él a szívünkben.
Lám, hova elvezet egy névnapi megemlékezés!
Legutóbbi módosítás: 2011.11.22. @ 17:00 :: dr Bige Szabolcs-
