Németh József (1869) és Rebők Lídia (1877) 1896-ban házasodott össze, tehát nagyim tizenkilenc éves volt, pontosabban még nem töltötte be a húszat. Ugyanis esküvőjük bejegyzése 1907. január 6-án történt meg, Fülöp Gusztáv anyakönyvvezető előtt.
A vőlegény március 27-én, néhai Német Gábor és Gál Sára gyermekeként látta meg a napvilágot. A papa napszámos, a mama háztartásbeli.
A menyasszony június 15-én született Rebők János gazdasági cseléd és Ványai Klára háztartásbeli leányaként.
Mindketten evangélikus reformátusvallásúak voltak.
A házassági okmányon – jelenlévőként – öt név olvasható:
Tanúk: Karalyos Sándor sk. és Sólyom Imre sk
A férj aláírása helyett: Bilincsi Gábor sk.
A feleség aláírása helyett: Kovács Julianna sk.
Az ötödik aláírás: Fülöp Gusztáv sk., anyakönyvvezetőként
Az első példánnyal való megegyezés hiteléül.
Kelt: Nagyrábén, 1897 évi január hó 6. napján; itt már valós aláírásával látja el a lapot Fülöp Gusztáv anyakönyvvezető.
Megjegyzés: a digitalizált, eredeti anyakönyvből jegyzetelek. Nem ez az első példány?! Erős a gyanúm, a jelenlévők közül, egyedül az anyakönyves tud igazán írni.
Aztán – szinte évenként – jöttek a gyerekek. József, József, Sándor, Piroska, Mariska, Erzsébet, Imre, Lídia (1911). Minthogy nagyanyám emlékezete tizenkét szülést őrzött meg, és itt csak nyolc név olvasható, nyilvánvaló, lehettek olyan születések, amiket be sem jegyeztek.
Mi lehet ennek az oka? Két dolog mindenképpen. Az egyik a zsellérsors, amelyik mikor melyik uradalom tanyájára vetette a családot, pl. Kisrábé Tanyára, Rétszent Miklós Pusztára. Az egyik a nagyváradi káptalané, a másik a Kruspér- Echerolles-ké. Látom a születési és bejelentési dátumok közötti nagy időeltéréseket. Ennyi idő alatt a csecsemő – sajnos – már meg is halhatott az akkori körülmények között. És ez a második ok.
A zsellérházakban egy-egy „szobában” alkalmasint négy család is lakott, közös konyhával, zéró tisztálkodó és illemhellyel. Egy-egy nyavalya végigmegy mind a négy családon.
Azt egy anya testileg, lelkileg nagyon nehezen tudja elviselni, hogy szinte egyfolytában szül, és apró gyermekeit nagyrészt elveszíti.
Keresi a magyarázatot, és nem találja, nem találhatja, körülményei, csekély iskolázottsága miatt. Jönnek a babonák, javasasszonyok, boszorkányos hiedelmek, amelyek némi feloldást, hárítást, mentséget jelentenek a vallásossággal egyetemben: az Úr adta, az Úr vette el. Legyen áldott az Úr neve!
/*
Nagyanyámat dús fantáziával áldotta meg a sorsa. Mariskájáról az alábbi történetet recitálta, egyre jobban kiszínezve a valóságot:
Mariskám jól fejlett, három éves kislány volt. Ugye, a gyepszélen laktunk. Meleg tavaszi idő járta. A gyerek aranyosan játszott az udvaron kívül. Kergette a kislibákat. A Szerelemkút felől jött egy öltönyös ember, és különösen megnézte az én pirospozsgás cseppségemet. Még egy fényes pénzt is adott neki, ezekkel a szavakkal: – „Nagyon szép kislány vagy. De akit én megnézek, az megjárja”.
Ezt a gyerek elmondta, amikor beszaladt hozzám, a házba, és felült a kemencepadkára, ahonnan azon mód le is szédült, és meghalt.
Na, ez az öltönyös ember szemmel verte meg az én makkegészséges Mariskámat.
A valóság: Mariska 23 hónapos korában, tüdőhurutban halt meg, az anyakönyv tanúsága szerint. Éspedig: 1909 – 03 – 15-én d. u. 7 órakor.
Legutóbbi módosítás: 2021.01.05. @ 12:07 :: H.Pulai Éva
