Vandra Attila : A táltos lánya 2. Testvéri szeretet

Miközben egy hellén karaván elindul Kínába egy alternatív úton, az uráli népek által lakott területen, az Altáj lábánál, a Jenyiszej partján tombol a testvéri szeretet.

Testvéri szeretet

 

 

 

 

A baskortok (a baskírok önelnevezése: szürke farkasok[1]) a Teremtés Ünnepéhez készülődtek. Ezen a kora tavaszi ünnepen, amelyen csak férfiak vehettek részt, és csak hím állatokat áldoztak fel, szimbolikusan újrateremtették a világot és annak legszentebb helyeit, áldozatokat mutatva be, Tengri, a kék ég istenének tiszteletére.

A szertartás a törzs szent hegyének tetején található négy szent nyírfa körül kezdődött. Tőlük keletre a kám (táltos, sámán) gyújtotta meg a szent tüzet. A kora tavasz, a kora reggel és a napkeleti irány a tér és az idő kezdetét jelképezte. Napkelet volt a kiindulópont, ahol a „teremtés” kezdődött. A Nap mozgásának irányában kerülve meg a szent nyírfákat, „szólították meg” a környező folyókat és hegyeket, így jelképezve a tér teremtését. Ez után a Tengri-litánia (párbeszédes formájú, felszólításokból és válaszokból álló hosszú, könyörgő ima) következett.

Karsa kám és két segédje kumiszt és bort vittek magukkal, miközben háromszor megkerülték a szent fákat. Kilenc rangos férfi, köztük Sári Kán követte őket a szertartás során, ők áldozati kosokat vezettek. A szent fák megkerülése közben bort és kumiszt szórtak rájuk. A harmadik kör után a kosokat feláldozták. Húsdarabokat, sajtot, bort és tejet dobtak a fákra, miközben most már mindannyian ismét megkerülték őket, Karsa kám énekelte:

 

Szent ez a kilenclevelű nyírfa! Tengri!

Kilenc kost áldoztunk neked Tengri!

Esőért fohászkodunk, Tengri!

Termésért esedezünk, Tengri! [2]

 

Miután ez is lejárt, körbeülték a szent tüzet, és elfogyasztották a rajta készült, és ily módon megszentelt ételt, majd leereszkedtek a hegyről, és ezúttal már a törzs nőtagjaival együtt játékokkal és tánccal adták meg módját az ünnepnek.

Ám ez a nap sem telt el békében. Ayi (Medve) és Emre[3] aznap is igazolták, nem őket fogják a testvéri szeretet és egyetértés példaképének állítani. Szerencsére apjuk, Levent mergen[4] a közelben volt, és szétválasztotta őket, mielőtt tettlegességre került a sor. A kisebbiket, Emrét féltette, mert bátyja rászolgált a nevére. Az apai szájból felhangzott az örök-igazságtalan mondat:

— Te vagy a nagyobb és erősebb, legyen több eszed!

Pedig sejtette, ismét a kisebbik lehetett a kovász. Nem könnyű egy olyan báty árnyékában élni, mint Ayi, főleg ha lépten-nyomon a szemedre vetik: „Végy példát róla!”, vagy még rosszabb: „Mikor leszel olyan, mint ő?” No persze, a három év hátrányt nem könnyű áthidalni. A kisebbikben ott égett a bizonyítási kényszer, igazolni, hogy nem bátyjának kisöccse. „Majd te is felnősz” sovány vigasz volt, számára, hiszen amíg mindketten el nem érik a felnőttkort, a hároméves hátrány nem fogyott, hiába lett Emre a legerősebb az ugyanazon a nyáron születettek közt. Féltékeny volt bátyját övező tiszteletre, s mint sok kisebb testvér, a szülői támogatás tudatával a háttérben kakaskodott bátyjával, rendszeresen megtépázva tekintélyét, megvádolva, hogy visszaél erejével. Bár… Ebben is volt „némi” igazság. Mióta Bayant, a törzs legerősebbnek tartott harcosát is megleckéztette Ayi, kissé fejébe szállt a dicsőség. Igaz, a férfi tökrészegen kötött bele, de akkor is… A szülők minden igyekezete ellenére a fivérek közti ellentét egyre éleződött, egyre nagyobb indulatokat kavartak a szóváltások, főleg, ha a kisebbik leitta magát. Ez pedig nem ritkán fordult elő. Édesanyjuk rettegett, mikor lesz ebből életre-halálra való összeakaszkodás, mikor kerülnek elő még a fegyverek is.

A Teremtés Ünnepének másodnapján az ordu (itt: falu)[5] melletti domb hagyományosan a legények versengésének színhelye lett: harci játékokban mérték össze erejüket. Az ordu első legénye igen megtisztelő címre minden magára adó legény vágyott. Birkózásban, egy éve Ayi nyerte el. Aki merte, kihívhatta. Remélte, öccse lesz az első. Végre megadhatja neki a magáét, most szülei nem avatkozhatnak bele, s megkapja, amit megérdemel! Ám ezúttal Emrének több esze volt. Ayinak hosszan kellett ingerelnie a többieket, amíg végre akadt jelentkező. Mindenki emlékezett a tavalyi döntő viadalra, amikor a két évvel azelőtti győztessel kegyetlenül elbánt. Idei első kihívója sem járt jobban. Utána körbejárt a porondon, gúnyos szavakkal illetve a gyávákat.

Végül mégiscsak került még egy merész. Sokakat meglepett a kihívó személye, hiszen Bolan (Bölény) nem ragadott meg minden alkalmat a versengésre. Inkább, ha lehetett, háttérben maradt. Mások rosszat sejtve szisszentek fel. Nemrég a két fiú féltékenységből kapott össze Ilkay (Ilka(y) = Újhold), Sári Kán [6] lánya miatt. Pedig Bolan nem mert kezdeményezni, tudta ő, hol a helye. Szegény volt, és alig nőtt ki a gyereksorból, amikor családfő lett, miután édesapja egy csatában hőssé vált. Édesanyja halála óta pedig egyedül gondoskodott magáról. Azóta a lány Ayit választotta, és már készülődtek az esküvőre. De ott, akkor Ilkay akadályozta meg a verekedést, leendő vőlegénye lelkére beszélve. Ám a féltékeny fiú szerint a lány ezzel Bolan pártjára kelt…

Első látásra egyenlőtlennek tűntek az esélyek. A tagbaszakadt Ayival szemben, Bolan nem idézte névadóját. Ám a szikár termetet csupa acélos izom alkotta. Messze tovább tartott a küzdelem, mint az első ellenféllel, ám végül Bolan is a földön kötött ki. Talán, ha a kezdeti „Ayi! Ayi!” bíztatásokba nem vegyül egyre gyakrabban „Ne hagyd magad, Bolan!” bekiáltás, nem bánt volna el olyan csúful ellenfelével, ám így kényszert érzett megalázni. Hátracsavart karjától fogva nagyot lökött a földön fekvő ellenfelén, száját a tegnapi esőtől még felázott talajba verve, amelyen még kora tavasz lévén, ritkás volt a fű.

— Na, mi az, Bolan? Legelsz? Igazán kereshetnél valami jobb helyet, ahol kövérebb a fű…

A tömeg gúnyos kacaja követte a megjegyzést, de Emre hangja így is kihallatszott a kórusból. Igaz, nem mindenki helyeselte Ayi tettét, aki mámorosan ünnepelte győzelem-adta hatalmát.

— Na, senki nem mer? Mindenki gyáva?

— Nem! — hangzott el a háta mögött.

Ayi nem akart hinni a fülének. Lassan fordult meg, ellenőrizni, nem hallott-e félre. Nem. Bolan letörölte az arcáról a vért, valójában még jobban összemaszatolva magát. Ismét feltűrte időközben letűrt ingujját, majd szembeállt Ayival.

— Én nem félek tőled!

Halálos csönd lett. Erre egyrészt még nem volt példa, másrészt a megalázás után a küzdelem előreláthatóan életre-halálra megy majd. Úgy látszik, Tengri sem kívánta egyik dalia halálát sem, mert odavezérelte Sári Kánt.

— Elég! — hasított a levegőbe a hangja. — Van elég ellenség, aki pusztítja törzsünket. Emlékezzetek a tavalyi támadásra, amikor elvitték lányaink színe javát… Minden bajánra (vitéz) szükségünk lesz, ha megismétlődik.

A fiatalok félrehúzódtak, helyet engedni neki, ő pedig kettejük közé állt, intve, más-más irányba távozzanak. Először Ayit mérte végig, majd látván, hogy leendő veje engedelmesen kilép a körből, Bolanhoz fordult.

— Erbörü (vérfarkas)! Népünk szent állatának, egy igazi farkasnak a vére folyik ereidben! — bólintott elismerően, szinte hangtalanul suttogva a szavakat.

A megszólított lehajtotta a fejét, majd elindult ő is a társai által alkotott gyűrű felé. Vagy ketten felálltak a földről, és utat nyitottak neki. Az íjászversenyen nem jelent meg. Eleinte többen keresték szemükkel, hiszen a nap két „hőse” közti újabb összecsapás izgalmasnak ígérkezett. Akadt olyan is, aki titokban remélte, hátha visszafizet a nagyképűnek. Ám Bolant aznap nem látta többet senki. Csak másnap reggel került ismét elő.

Úgy tűnt, átok ül e napon, mert újabb feszültség nélkül nem múlt el. Az íjászversenyen Emre már-már megelőzte bátyját, de közbejött egy szélfuvallat… Vagy a nagy lehetőség miatti izgalom volt az okozója?

Szerencsére Sari Kán a két verseny között félrehívta leendő vejét, és lelkére beszélt. Nem jó az apóssal ujjat húzni házasság előtt, főleg ha még kán is az illető, még akkor sem, ha a mergen fia vagy… Hatott az intelem. Ayi öccse kudarcát megállta gúnyos megjegyzés nélkül, bár nagyon a nyelve hegyén volt. Ennek ellenére az esti tuloksütésen Emre hóttrészegre itta magát.

Másnaposan ébredt, rémes fejfájással. Az utolsó dolog, amire vágyott, az anyai túlgondoskodás volt, és bátyjának példaképpé állítása… Ráförmedt szüléjére, majd a bűntudattól még rosszabbul érezte magát. Egy újabb, édesanyja fejéhez vágott sértést megelőzni, s főleg elmenekülni a gondoskodás elől, inkább kifordult a jurtából, s meg sem állt barátaiig. Az idő mindent megold, kivéve, amit nem… Néhány nappal később Ayi esküvője újabb okot szolgáltatott neki, hogy az erjesztett szőlőnedűhöz forduljon panaszaival. Legalább nem kötekedett, bár a bátyjával való összehasonlítás ismét rossz színben tüntette fel. Igaz, szóvá senki sem tette, ez csak az ő képzeletében létezett.

Amikor jurtájuk mélyén agyrepesztő fejfájára ébredt, a jurta falán keresztül egy beszélgetést hallott. Sari kánnak a hangját ismerte fel, aki apjának magyarázott:

— Az emberek esendőknek születtek, ezért el kell nézni nekik eltévelyedéseiket. Nehéz az életünk, és a természet hatalmas kihívásokat állít elénk. Senki sem tökéletes Tengrin kívül. Ha nincs módunk megelőzni a részegséget, el kell néznünk neki, ha csak háromszor történik meg két telihold között. Ha csak kétszer, az még jobb, ha csak egyszer, az már dicséretes. Mi lehetne jobb annál, hogy egyszer sem? De hol van az az ember, aki sohasem iszik? Ha mégis találunk olyant, az az ember minden tiszteletet megérdemel! (Dzsingisz kán idézet) Légy büszke fiaidra, még esendő állapotában is!

— Féltem őt, Sari Kán! — csóválta a fejét Levent mergen. — Lázadó korban van, ilyenkor minden fiatal követ el őrültségeket. Emre hajlamos veszélybe sodorni magát, s ha iszik…

A fiúnak e megértő hang ismét azt jutatta eszébe, hogy bárki képes elismerni őt, felnőttként kezelni, kivéve a szüleit. Bezzeg, bátyja megszabadult a tyutyujgatástól… Délután, már kijózanodva állt az apja elé, kikérni a jussát.

— Majd ha idősebb leszel, és megnősülsz…

Nem akarta másodszülöttjét leforrázni, ezért nem tette hozzá: „és benő a fejed lágya”, mégis sikerült.

— Persze, én csak… — kezdte meg a fiú a lázongást, végül nem fejezte be a mondatát, csak sarkon fordult, és hatalmasat rúgva egy kőbe, hagyta faképnél apját.

Nem könnyű megnősülni egy olyan törzsben, ahol az eladósorba került lányok nagy részét elrabolták egy éve… S még ha találna is párt magának, akkor is a legszebb már bátyja felesége lett, aki ráadásul a legrangosabb is, hiszen Sári Kán lánya… Akkor is bátyjához képest ő csak… De legalább el az atyai jurtából! Ne oktassák ki állandóan!

Így született meg a terve: elmegy lányt rabolni. Ha másoknak lehetett a törzsüktől… Talált a korabeliek közt is támogatót, nem is egyet, néhányat egy másik orduban is. Éjszaka mentek el titokban.

Amikor felfedezte kisebbik fia hiányát, Levent sietve indult Ayi jurtájához, hátha tud valamit az öccséről. Frissen nősült, még van kapcsolata a fiatalokkal, hátha… Nem pont bátyjának számolt volna be, milyen tiltott úton jár, de hátha Ayi megtudhat valamit Emre barátaitól. Még oda sem ért, amikor Sári Kán érte utol.

— Emre is elment?

Levent aggódó tekintettel bólintott, majd kérdően nézett a kán szemébe.

— Hova mentek? Mit tudsz?

— Asszonyt akarnak rabolni maguknak. Csupa forrófejű lázadó legény… Inkább kislegény…

Ayi amint meglátta apját és Sári kánt, odasietett. Meghallotta az utolsó mondatot.

— Utánuk megyek, és hazahozom őket… — fordult sarkon. — Bajba keverik magukat!

— Az nem lesz jó! — utalt a köztük élő testvérviszályra az apja. — Nekem kell utánuk mennem!

— Ami azt illeti, épp ellened lázad! — csitította Sári Kán. — Összevesztetek a jussán… Képzeld magad elé, amint utoléred őket. Húsz lázadó ifjú előtt kell ráparancsolnod majd. Válasza előre látható: „Csakazértis!” Vesztébe kergetnéd, ahogy bátyja is azt tenné.

— S akkor üljek ölbe tett kézzel, úgy várjam a halálhírét?

— Nem gyermekek már. Épp azt akarják bizonyítani. Talán sikerül.

— Jó lenne legalább egy közöttük, akinek nem forró a feje… — akadékoskodott Levent.

— Erre gondoltam én is. Utánuk küldöm Bolant.

— Bolaaant? — lepődött meg egyszerre apa és fia.

— Igen. Nagyjából ennyire lesz hihető számukra is, hogy te küldted. Bolan nem forrófejű, és adok neki egy-két tanácsot. Ráadásul már benne van a korban, megnősülhet. Ugyanakkor nincs elég vagyona olyan lány kezét megkérni, akit megérdemelne.

— Tengri áldja meg a szándékod! Legyen, amint elképzelted… — tért vissza sóhajtva jurtájához Levent. Felesége, Ereka arcára viszont kiült a kétségbeesés.

— Aggódom… Olyan rossz előérzetem van. Nem fogom többé látni…

Eközben Sári Kán egy farkasprémből készült mentével a hóna alatt kereste meg Bolant. Nem egyszerű mente volt az, a hátán csuklya lógott, de nem hideg, sem nem eső ellen. Tetején farkasfej volt, viselőjét ijesztővé téve.

A fiút a tehenek mellett találta, a fűben ült és furulyázott. Amint meglátta a kánt, tisztelettudóan felállt.

— Hoztam neked valamit.

— De… de… Engem tegnap…

— Nem annak ereiben van igazi farkasvér, aki legyőzi a nyulat, hanem aki fel tud állni! Igazi szürke farkas vagy!

— Mit kell tennem érte? — látott a szavak mögé Bolan.

— Húsz forrófejű legény elment nőt rabolni…

— Nem fognak szavamra visszafordulni.

— De élükre állhatsz, s akkor hátha nem keverik fölösleges bajba magukat…

— Amikor a bajvíváson Ayi… — gondolkodott, miként utaljon a történtekre, amikor megalázták, végül nem mondta ki. — Egyik jobban röhögött rajtam, mint a másik…

— De amikor felálltál, és ismét szembeálltál vele, már csönd lett… Menj. Menjetek messze, az ujgur ordukon, és az Abakán-hegyeken túl is ahol már más népek laknak. Nem lenne üdvös háborút szítani saját törzseink közt. De az Obon már ne keljetek át. Ha menekülni kell, csapdába kerülhettek a partján.

Félóra múlva a farkas-mentébe öltözött Bolan a többiek után lovagolt. Nyeregtáskájában bőven volt borc (szárított marhahús)[7], hiszen hetekig távol lesz.

 

 

[1] A baskírok önelnevezése baskort, országuk Baskortosztán. Bas = szürke, kort = farkas. Ahogy nekünk is (farkas, fene, féreg, toportyán), nekik is több kifejezésük van rá. Börü és kort (kurt). Az elsőnek a jelentése feltehetően a vérengző (lásd mari pire, a magyar féreg (p→f), feltehetően az indoeurópai verg és feral is rokona) az utóbbinak pedig ragadozó (azeriben a qartal sast jelent). A török nyelvek harmadik szava a farkasra a qaskir.

[2] http://www.newworldencyclopedia.org/entry/Tengriism L.P. Potapov antropológus (1905-2000) nyomán.

[3] Ayi török név jelentése medve. Tévhit, hogy az Imre név a germán Emericből származik. A név szintén török eredetű, jelentése barát, csak mi „azonosítottuk” egy keresztény névvel. http://www.behindthename.com/names/usage/turkish

[4] A közhittel ellentétben Levent(e) nem magyar, hanem török eredetű, jelentése jóképű. Lehet Levedi fejedelem is Levente volt (az nt→d szabályos hangmegfelelés a magyarban, tehát Levedi = Leventi). A mergen feudális tatár rang, a kán után következik. Jobb híján ősi címnek fogadtam el.

[5] Itt: falu, jurták tömörülése. Más jelentése had, horda, sereg, illetve a hely, ahol a vezér, a kán (kagán) lakik. Magyar nyelvben is a had szó az uráli kunta-ból fejlődött ki, melynek jelentései különböző finnugor nyelvekben: nemzet, család, (anya)föld, sereg.

[6] Etimológusaink szerint a sárkány a sazagan török szóból keletkezett. Én ebben kételkedem. Török nyelveken sári, sariǧ, mongolul sár, sárgát vagy fényest jelent. Manysiban (vogul) szorni vagy soriny jelentése (s)arany és fényes… A kán (khán) a török és mongol népek uralkodóinak címe. (lásd Dzsingisz kán). Törökül hán, chuvasul hun. Felmerül a kérdés: Attila miért nem volt kán, vagy kagán? Talán mert hun volt? A csuvasokról azt tartják, hogy a hunok leszármazottai…  A honfoglaló magyarok közt a sárkány katonai cím, ugyanakkor a mongol folklórban Sárga Gürgü Kán egy sárkány. http://mek.oszk.hu/09700/09786/html/ 

[7] Szárított hús. http://mongolinfo.hu/2014/11/a-mongol-borc-rokonai/ A szárított húst, mongolul a borc-ot (a magyar pörc rokona) minden évben marhahúsból készítik el a mongol pásztorok. A magyar hagyomány is ismeri ezt a tartósítási módot, az alföldi pásztorok még a XX. században is ilyen ősi módon tartósították a húst. Köszönöm Szilágyi Erzsikének ezt az információt.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.