Hónap: 2017 január

Már túl régóta akarom, Már túlságosan akarom, Görcsössé vált ámokfutás, Az álmaim után futás.   Álmok, óh, mond mire valók, Csak gyötrő szenvedéshez jók, Láthatod, mit nem érhetsz el, Láthatod, kit nem érhetsz el.   Amíg párnáid közt alszol Körülleng [… Tovább]

Szinte már Csak a versillatú tagadás A földhöz ragadt vigalom  A szex  A kenyér a bor És az ellopott felső után hajított alsó Mi létezik   Ki most is Tűnődve felfelé néz A szeleknek áldozott Bárányfelhőkben Egy ideig tán  Láthatja [… Tovább]

Kontraszt                        Koosán Ildikó mikor a jég hátán rekedtekerejük határán túl képeseklétcélt teremtenimostoha élettérben szorultan is elégedettekkivételes adománya a sorsnakelviselik  sivár világukatboldogságtudattalhiszen  nem ismerik mi zajlik a tágabb környezetbena parton túlahol a győztes elégedetlenek minden jóval megrakotttálak miniatürizált művészi megjelenésétsem találják eléggé [… Tovább]

és fájt a csönd  a búcsú némasága különös hallgatásba zárta  a teaillatot  megszépítette  a múlt ringatása mikor még nem kegyelemből  szerették és nem csupán a testét mikor nem csak annyi volt  egy-egy szombat este mint koldusnak a kenyér némán odavetve  [… Tovább]

 Koosán Ildikó Műteremben                    Sz.G.-nak  Közelebbről még ismeretlen;Névtelen szoborhoz aktmodell a teste;  már skicceli rutinos kézmozdulattal   elnagyolt  vázlatát  a szobrász,formát, arányt, perspektívát keresve,több látószögből távolról mustrál, tapogat végig dudort, mélyedést, arcvonást, rácot, árnyékfolt-hatást, s a győzelmi pózban merevült alak dimenzióit másítja a tervhez; átformálódik [… Tovább]

Elsodort az árA part rég messze márCéltalan hajózok a bánat tengerénMár nincs célom mit elérhetnék én Fárasztó egyedül evezniPróbálok az örvényből kijutniHiábavalónak tűnik mindenKüzdeni már kedvem sincsen A magány örvénye vesz körülMiért küzdjek én egyedül?Feladtam már rég a harcotFájdalmasan élek [… Tovább]

A veronai autóbusz-baleset áldozatainak emlékére, kegyelettel. Ó, hol van a derengő gyermeki béke, a türkiz égbolt angyal-ragyogása az ébenfekete éjszaka után, mikor a derűs hold jeges udvarán áttör a félszeg hajnali pír?   Most tűnik a fényben, és rettenetes a [… Tovább]

Szürke falakról álmodom nappal, a valóság riaszt fel éjjelente. Talán véletlen lenne vagy csupán szimpla talány, hogy nem múlik a múlt, kattog az agyam jobboldalán. Míg közhelyekké formálódnak a szavak, vajon nyújthat-e vigaszt a jelen, ha önmagam színes buborékok helyett [… Tovább]

Magamban ülök a plafonon, Órák óta tartó láz gyötör, A hideg ráz, testem elhagyom.   Üresen áll már a szerkezet, Nincs benne már semmi, ami él, Sem a harag, sem a szeretet.   Hangtalanul, nyersen csak ott áll, Nem is [… Tovább]

  M. Laurens LÁTOD-E?   Láttad-e már ébredezni az erdőt, mikor még félig szendereg? Mikor nyújtózik és sóhajt egyet, s ködpárából szül hajnali felleget.   Láttad-e már a Szent Hargitát, mikor felejti az éj, múló sötétjét és hajnalpír simít minden [… Tovább]

Fárosz Koosán Ildikó  Így kell, csak lezseren, furán,leszel  sorok  mögött a festménya szavak nyilvános tárlatán,aktfotó, s ez így van rendjén; hitedben semmi  alázat,felülmúlhatatlan képzelets irónia a Prokrusztész ágyad,a mester,ki  együtt él  veled; ösztökél, magadra ébreszt,utána nyúlsz, boldogan hagyja,feloldoz erkölcsöt, szemérmet,egy szajha,magát áldozza fel; egekbe, mocsokba kísér,őröd, [… Tovább]

(Evokáció Pilinszky János, Egyenes labirintus c. versére) néha elképzelem milyen lesz akkor olyan magasra szállni hogy meglátom magam az ég tükrében talán úgy lesz mintha közben  mi sem történt volna mintha örökké tartana  a repülés vagy talán egészen mást jelent  [… Tovább]

                                                                         Végső változat. Vagy vágás [… Tovább]

A fotón: Kincses Veronika látható Puccini: Angelica nővér c. egyfelvonásos operájának címszerepében Miközben Angelica nővérsiratta fiát elfojtott érzelmekrobbantak ki bennem.Megjelentél, mint éles látomás,a világ megfordult s mint burkából kipattant magúgy törtek fel belőlema megkövült könnyek.  

Kitartón araszol a tél, a csont csattog, vacog, nagy útra lovagol a szél, s megy két lábam gyalog. Bolond ki, messzi útra tér, mert éjjel fagyni fog, a fákra hálni jár a dér, az árnyék sem inog. A messzi önmagába [… Tovább]

  Ha, egy napon majd megöregszem, és erőm elhagy, nehezen lépek, kezemből kiejtem majd poharam, elfelejtem merre kell mennem, szemétbe dobom a mosatlant, vagy ablakot nyitok, ha zuhog az eső, és csurom víz lesz az ágyam… gyermekem kérlek, ne szidd [… Tovább]