Az utca olyan csendes most,
akár a félig bontott gyártelep,
hol éjszakákon át matatnak
vándorszellem légkezek, és
úgy nyílik ki jégvirágom bent
az ablakon, mint kispincékben
krumplicsírák – hajthatatlanul.
…
Hazafelé jövet pilláimra fagytak
csincsen-könnyeim, ám a látás
szűkített teréből így is csíptem
nyári perceket. Napsugarakból
pár nyalábot, madarak dalából
morzsányi dallamot, átöleltem
szűnni nem rest didergésemet,
sikerrel visszacsentem veszni
készült jóreményemet.
…
Talán ma senki sem hallja még,
pedig már csörgedezik a patak.
Talán ma senki sem veszi észre,
hogy fagyokkal feleselnek a fák,
és senki sem érzi az erre tévedt
szirmok illatából, hogy korábban
érkezik meg minden, ami vár.
…
Kint kíméletlen fagy, bent tavaszi rét,
lent tarkabarka föld, fent sosem volt
tisztább még az ég.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Kőmüves Klára