Schifter Attila : Nyílászárás

 

 

Mit kinevetsz – én sajna, épp nem.

Olvadt szívemet eléd raktam

( látod, még ott remeg a jégen ).

Körötte sötét kéregkatlan,

 

melyről úgy hiszed, holmi páncél.

Számomra egy kiút’lan börtön.

Többé le sem biggyed a szájszél.

Lélekfogytiglanomat töltöm.

 

Álmomba nem fészkel a való.

Tán ezt nem értheted még meg ma,

hogy a szerelemről szavaló

különben miért ilyen flegma?

 

Kapkodva kóstoltál be százszor,

de nem tetszett egyetlen ízem

és nem tőled tudtam meg – mástól:

“nem voltam benn az első tízben”.

 

Már szürkülő állományomba

nyikorgón, késleltetve kattan:

ajtót nyitottam magányomra

és  egyben magamat becsaptam.

 

 

( 2017.  január  11. )

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.