Marthi Anna : út-tad

Tilalomszemeid árkain pihenek, és párnámról folyik, szépsége nem ereszt.

Színes álmom, csigahéj betakar, kioldom a feketét, marad villám és zivatar.

Látom az arcodon újra a régi utakat, amikor öröm volt egy nappali kirakat.

Elfértél tenyérben hosszú utamon; egyetlen útjelzővé vált melled bozontos

rengetegén* ösvény közeleg, elfér bennem is a felhőkben lángra kelt tudat.

 

*J.A.

Legutóbbi módosítás: 2017.01.14. @ 09:37 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak