Megtanulnád jól csinálni, el nem rontani?
Hagynád lényegem majd végül annak, mint ami?
Nem nevetnéd mondatom, ha bent zavart a kép,
és, ha ráncaim születnek, úgyis kellenék?
Kételyek között szomorkán lennél biztatóm?
Elgondoltad, merre vinné szellő csepp hajónk?
Hajkoronám, hogyha egyszer dacból vágatom,
nyugton várnád, míg a béke újra rámhajol?
Engednél-e igazadból, csak hogy meg ne bánts?
Őszintén kifésülnéd a lelkemből a fájt?
Mint az árnyék, úgy követnél szótlanul, vakon,
míg az Isten átölel egy fázós hajnalon?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Kőmüves Klára
