Meghívó a kötet bemutatójára!
89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapokra megjelent Böröczki Mihály: Kötetlenül című verseskötete.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit
2018. június 7-én 17 órára
a könyvtár előadótermébe
(Szombathely, Dr. Antall József tér 1.)
Böröczki Mihály
Kötetlenül
című verseskötetének szerzői estjére
*****
Az est házigazdája: Merklin Tímea újságíró
Közreműködnek: Büki Boglárka és Szalai András versmondók
Előszó Mihálynak
Mindig csodálkozom, hogy ma még születnek versek, hogy van köztünk, aki nem egóból szól, hanem a lélek finommozgásait követi, a fák sugdolózását hallgatja, az idősejteket figyeli, összeállnak-e valami kimondhatóvá. Böröczki Mihály kitartó a pontos kifejezés keresésében, hogy megmutassa nekünk versben azokat a pillanatképeket, amiket szemlélődései során a világból kiragadott. Tudja, hogy újra kell rakni a szavakat. Mert elhasználtuk őket a meglévő egymásutániságukban, sokat már csak idézőjelben, zárójelben tudunk alkalmazni. A költő új helyzetbe hozza őket, hogy legyen új, érvényes tartalom, amit hordoznak, legyenek új irányok abban, hogy miképpen van értelme a boldogságnak, szabad lélegzésnek, milyen az öröm, a létezés, a beszorítottság, a felröppenni vágyás. E költői teremtés nagy, bátor vállalás, el nem múló szenvedélyéhez tüzet ad az élet, szelidíti a megbocsátó, elengedő szeretet.
A versírás nem pillanatművészet. Ami az olvasónak néhány másodperc élmény, lehet, hogy a költőnek több óra, több nap sikeresen megvívott küzdelem a szavakkal. Mesterség, aminek fortélyait Böröczki Mihály jól ismeri. A játszi könnyedség végső látszata mögött komoly munka van. Nekünk az alkotás gyümölcseit adja: a nyarat a csattogó széllel, a lányt piros sapkával, a szirmokat tele szerelemmel.
Érdemes nyitott lélekkel olvasni!
Merklin Tímea
2018. március 15-én