Kezdődik a nagyhét…

A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a húsvéti szent három nap. (Giotto festménye látható a képen)


 

 

 

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete.

 

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Mind a négy evangélium szerint az emberek megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács apostolok szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.


Jézus Krisztus hívei között virágvasárnapon (a zirli plébániatemplom freskója)


A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latinul Dominica palmarum, németül Palmsonntag, olaszul Domenica delle Palme stb.). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért Yew Sunday („tiszafavasárnap”) vagy egyszerűen Branch Sunday („ágvasárnap”) neveken is ismerik. Virágvasárnapnak a magyarokon kívül az örmények nevezik.

A jeruzsálemi egyház virágvasárnapi hagyománya jól dokumentáltan a 4. századtól, a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedt el. Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól.

A virágvasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek.

Jézus bevonulásának útvonala a Biblia szerint Betánbiából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd az Aranykapun keresztül vezetett, célja pedig a jeruzsálemi templom volt. Szintén a Bibliában olvasható, hogy szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium említi, hogy a „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással fogadták, ami a 118. zsoltár fényében egyértelműen teszi, hogy a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne. A szamárháton való érkezés, valamint a templom mint cél ugyanakkor egy szolgáló, papi messiásképre utal; a királyi messiásmodellt Jézus távolságtartással kezelte, és nem kívánt azonosulni a politikai felhangokkal.

A jeruzsálemi egyház virágvasárnapi hagyománya jól dokumentáltan a 4. századtól, a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedt el. Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól.

 

 

 

Csoóri Sándor:

Virágvasárnap

 

Valahol most egy tulipán-szájú

kicsi szamárka ordibál,

hátára odaképzelem magam

s vagyok Jézus király.

 

Förgeteg-fehér szilvafák közt

máris a borhegyre megyünk,

hozsannázó bokrok fölött

apostol-felhő jön velünk. –

 

Jártak itt ólom-zord hadak,

állkapcsukat a sár fedi,

sisakjukon, mint sastojáson,

tapos a kis csacsi. –

 

Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék

homályában bort nyakalunk,

s kőből kihasított fejű

rokonokkal dúdolgatunk:

 

„Szent István, térdepelj közénk,

magyarok térítő királya,

nagyobb király térített minket,

idők vasából koronája.

 

De itt vagyunk, de megvagyunk,

nézzük, hogy nő a völgyi búza,

s a szőlővirág hogy kígyózik

fölrepedt, égő homlokunkra.”

 

Így éneklünk, s az ördöglábú

asztal lesz majd a nagydobunk –

parasztok és Jézus király,

így mulatjuk majd ki magunk.

 

 

 

Károlyi Amy:

Nagyhét

 

Jézus szenvedése újra érik,

a nagyhét újra ismétlődik.

Kicsit siet, vagy kicsit késik.

Hiába zöldellnek pálmaágak,

a zöld, az élő zöldnek nem felel.

Az ember hite belefárad,

a szenvedés megismétlődik.

 

De nem panaszkodhatsz másnak,

csak Jézusnak, Isten fiának.

Csak Jézusnak, aki feltámad.

 

 

Dienes Eszter:

Ünnep

 

Fű közül
előbújik a vasárnap,
megül a Tisza innenső partján,
ajtóm előtt.
Húslevesek illata
beleszárad a csendbe,
cigány gyerekek pihés fején
muzsikál húsvét,
aztán elrepül.
Feltámadtál, Uram,
minden jó, ahogy van –
semmit nem köpök ki,
minden íz emlék.

 

Egy idegen él bennem –
nincs mit innom,
nincs mit ennem,
de boldog vagyok,
cigányok közt élek.
Tábortüzet raktunk a mezőn,
hegedűk jajszava béget.

 

Rózsafatűz cigányok mezején –
huszonöt éves vagyok, és szegény.

 

 

 

Lázár feltámasztásának hírére nagy sokaság tódult Betániába. E sokaság az ünnepre is feljött, és “hallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön”. Az Olajfák hegyének lejtőjéhez érve, a tanítványok nagy serege örömében áldani kezdte Krisztust. “Pálmaágakat vettek és kimentek elé ezt kiáltva:

– Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!

Jézus egy szamarat talált, felült arra, – amint meg van írva: – Ne félj, Sion leánya (=Isten népe): íme, a te királyod jön szamárháton” (Jn. 12:12-15; Zak. 9,9). Zakariás próféta írta le az előbbi sorokat. Most teljesült a jövendölés. Ő a Messiás, a megígért Megváltó, akit az ószövetségi ünnepek és szertartások mutattak be. Nem győztes hadvezérként vonult be a városba, hanem alázatosan, szerény egyszerűséggel. A jelen lévő farizeusok kérték, hogy hallgattassa el tanítványait. Jézus azt felelte:

– “Ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani” (Lk. 19:40). Jézus eddig eltiltotta, hogy nyilvánosan beszéljenek róla és ünnepeljék. Most viszont elfogadta a nyilvánosságot, nem tiltakozott. Ezzel fel akarta hívni a tömeg és minden ember figyelmét a maga áldozatára, hogy ez hangozzék az idők végéig!

A nagy ujjongás közben azonban megdöbbentő dolog történt. Mikor Jézus meglátta a várost “sírt azon” (Lk. 19:41). Szemei előtt megjelent elpusztulva, romjaiban – ugyanis Titus római fejedelem i. sz. 70-ben leromboltatta a templommal együtt. Nem csalta meg a hangos éljenzés. Tudta, hogy szívből nem fogják őt Messiásként elfogadni. Nem magával törődött ekkor sem, hanem a népért sírt. Azért fohászkodott, hogy a mai napon ismerjék meg igazi királyukat. Jézus önmagáért soha egy könnycseppet sem ejtett. Két alkalommal sírt: egyszer Lázár feltámasztásakor – megindulva a halál uralma feletti gyászon -, és másodszor most, szeretett népéért.

Ezt mondja az Úr Isten:

– Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában. Térjetek meg azért és éljetek!” (Ezék. 18:32) Erre vágyott akkor is.

Tavasz volt. Úgy tűnt, mintha a természet is ünnepelne. A fák zsenge zöld színükkel pompáztak, és virágaik édes illatot árasztottak. Új tavaszi élet pezsdült mindenfelé. A festményen a tolongó tömeg jön, hogy üdvözölje az ígért Megváltót. A nép nem tudott királyi pompát nyújtani, de ruháikat leterítették, virágokat és pálmaágakat helyeztek az útra.

 

 

“Amikor Jézus ‘dicsőségesen’ bevonul Jeruzsálembe, erre az ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat, és belepi az út pora. Az igazi, a tulajdonképpeni ‘megdicsőülés’ még hátra van. …

A másik tanulság az isteni szerénység. Jézus példamutatása hogy milyen szelíd alázattal kell fogadnunk az emberek ünneplését. Igaz, nem tér ki előle, mint ahogy semmi emberi elől nem tér ki -, hogy annál teljesebb tanítást hagyjon örökül számunkra.

A jeruzsálemi bevonulás története hányszor játszódik le azóta is bennünk, egy-egy rövid felbuzdulás képében?”

 

(Pilinszky János: Virágvasárnap, részlet)

 

Dsida Jenő:

Nagycsütörtökön

 

A szél suhogva borzong

az olajfa-lombokon.

A kanyargós úton, által az erdőn

tömöttsorú fáklyások jönnek.

 

Testemet ételül adtam,

véremet italul adtam,

könnyel mostam meg lábaitokat;

Mégis egyedül maradtam. …

 

Testvéreim, tanítványaim!

Égignyúló kemény kereszten

holnap megölnek engem!

És ti alusztok, mélyen alusztok!

 

 

Giotto: Jézus kiűzi az árúsokat a templomból

 

A nagyhét, magyarul sanyarúhét, videshét (vizeshét). A 4. században görögül Hebdomas megalé, latinul Septimana maior a neve (“nagy hét”), később görög Hebdomasz hagia, latin Septimana Sancta (“szent hét”), vagy ismerik “csendes hétként” is (görög Hebdomasz apraktosz, Hebdomada muta).

 

Első komoly emlékünk az ünnepről Eteria „Útinaplójában” található. Ebben az 1884-ben felfedezett kéziratban egy zarándoknő leírásából ismerhetjük meg a jeruzsálemi egyház IV. század végi ünneplését. A naplóból kiderül, hogy ezzel a nappal kezdődött meg Húsvét hete, amit a jeruzsálemiek Nagyhétnek neveztek.

Az Olajfák hegyén gyűltek össze, majd szentírási szakaszok olvasása után körmenetben kísérték végig a városon a püspököt. A gyermekek olajfa és pálmaágakat vittek. A szertartás a 8. században került át nyugatra. Rómában Nagy Szent Leó pápa idejében már Jézus szenvedése állt a liturgia középpontjában, de az eredeti ünnep nyomai máig fennmaradtak. Ma a liturgiában a barkaszentelés (pálmaszentelés) az ünnepi mise előtt van, az evangélium helyén pedig Jézus szenvedéstörténete szerepel.

 

A hétfő, kedd szerda kezdetben liturgikus nap volt. Szent Hilarius pápa (461-468) hétfőre és keddre már engedélyezte a szentmisét. II. Valentinianus császár (375-392) a közhivatalokban a nagyhétre munkaszünetet rendelt el és még a rabszolgákat is mentesítette a munka alól. A munkaszünet többé kevésbé változatlanul az egész középkorban érvényes maradt. VIII. Orbán pápa a nagyhét napjait 1642-ben ismét hétköznappá nyilvánította.

 

Jeruzsálemben a VII. és a XI. században is megtartják ezt a körmenetet, innen származik át először Perzsiába és Edesszába, a VI. században majd Konstantinápolyba a IX-X. században, végül pedig az egész keleti egyházba, bár itt pálmát sosem szenteltek.

 

Nyugaton ezt a vasárnapot az első évezredben inkább a szenvedés jellemzi, ekkor olvassák a passiót, Nagy Szent Leó pápa (440-461) az Úr szenvedéséről ezen a napon tart beszédeket. Amint az egész nagyböjt összekapcsolódik a Húsvét vigíliáján történő keresztelésre való előkészülettel, úgy ez a vasárnap is jelentős szerepet tölt be a szentség vétele felé vezető úton. A gall és a hispán egyházakban ezen a vasárnapon fejezték be a keresztelendők előkészítését, megtanították nekik a hitvallást. Ennek átadása, a Traditito Symboli szigorúan szóban történt, nem volt szabad ugyanis az üldözések és az új tagok árulásától való félelem miatt leírni ezt. Ezen a napon néhány helyen elkezdték lenyírni és megmosni a keresztelendők haját, amiről captilavionak is nevezik az ünnepet. A VIII. században a katekumenátus intézménye megszűnt, ezzel a Virágvasárnap jellegében is mind inkább előtérbe került a jeruzsálemi bevonulás motívuma.

 

Körmenetet nyugaton először Szent Ambrus említ. A pálmaszentelés első nyoma a bobbioi Sacramentarium Gallicanumban van, a VIII. század körül együtt van tehát a teljes szertartás: pálmaszentelés és körmenet. A körmenetben pálmát vittek, mely a győzelmet jelenti. Szent Ágoston szerint ez Krisztus Urunknak a hálál és az ördög fölött aratott győzelmét szimbolizálja, valamint olajágat is vittek, ez a békére és irgalmasságra emlékeztetett.16 Hajdan Spanyol- és Franciaországban a pálma- és olajágakon kívül rudakra tűzött virágcsokrokat is szenteltek, amiről pascha floridumnak hívták ezt a vasárnapot. Florida államot 1512 Virágvasárnapján fedezték fel a spanyolok, innen kapta mai nevét.

 

A középkorban a virágvasárnapi körmenetet dramatizálják, Krisztust az evangéliumos könyv, vagy a zöld ágakkal feldíszített kereszt jelképezte.

Németországban egy fából készült, zöld ágakkal felékesített szamarat is körülvezettek, mely kerekeken gurult, rajta ült Jézus szobra, amit Nagyszerdáig a templomban tiszteltek (Palmesel). Angliában szentségi körmenetet tartottak ezen a vasárnapon.Bayeux-ben a szent kereszt volt a középpont, de a város védőszentjeinek relikviáit is magukkal vitték, ugyanígy Besançonban.

 

A középkori magyar egyházakban is kellő fénnyel tartották meg ezt a szertartást. „A körmenet kiment arra a helyre, ahol az ágak megáldása történt. A szentelés rítusához kapcsolódó nagy antifónák lépésről lépésre a hívők elé tárják az eseményeket. A processio visszaindult, s a templom kapujához érve egy magaslatról elkezdték a gyermekek a liturgia főénekét, a Gloria laus et honor-t. Ezután a körmenet megállt, s a gyermekek megjelenítették a Virágvasárnap eseményeit (Pueri Hebreorum tollentes ramos), miközben néhány gyermek gallyakat terített a körmenet elé. Majd a Pueri Hebreorum vestimenta prosternabant éneklése közben a gyermekek ruhát terítettek a körmenet elé. Ennek végeztével valamennyien hódolattal borultak le a kereszt előtt, valamennyien Jeruzsálem ünneplő népévé váltak, s csak ezután hangzott fel az Ingrediente Domino, amellyel a körmenet a templomba belépett. Az ősi esztergomi rítus az ének és esemény tökéletes összehangoltságára építette föl a szertartást.”

 

Passió énekléséről Eteria zarándoknő még nem tesz említést ezen a napon. Rómában már a VIII. századtól megtaláljuk, a XV. századtól pedig kötelező a celebránsnak felolvasnia, vagy pedig elénekelnie a szenvedéstörténetet ezen a vasárnapon.

1570-ben, az Szent V. Piusz által kiadott Missale Romanumban a pálmaszentelés és a körmenet nem más, mint a középkorban a missa sicca mintájára kialakult rítus kodifikációja.

 

 

Balassi Bálint:

[Adj már csendességet…]

 

Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr,

Bujdosó elmémet, ódd bútul szívemet, kit sok kín fúr.

 

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,

Őrizd, ne hagyd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére.

 

Nem kicsiny munkával: Fiad halálával váltottál meg,

Kinek érdeméért most is szükségemet teljesítsd meg.

 

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,

Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

 

Jó voltod változást, gazdagságod fogyást érezhet-é?

Ki engem, szolgádat, mint régen sokakat ébreszthet-é?

 

Nem kell kételkednem. Sőt: jót reménylenem igéd szerint!

Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen, hitem szerint.

 

Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,

Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát.

 

Repülvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkül,

Kit jól gyakorolván, haljak megnyugodván, bú s kín nélkül.

 

 

 

 

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

 

Nagycsütörtöktől nagyszombat délutánjáig harangok helyett kelepek szóltak.

 

„A harangok Rómába mentek…” Ez jelképezi, hogy senki nem szólt Jézus mellett.

 

 

 

Máté Evangyélioma 21. rész

Károli Gáspár fordítása

 

1.És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,

2. És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.

3. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.

4. Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott:

5. Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.

6. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik,

7. Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.

8. A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.

9. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

10. És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?

11. A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.

 


Pilinszky János:

Agonia Christiana

 

Szellőivel, folyóival

oly messze még a virradat!

Felöltöm ingem és ruhám.

Begombolom halálomat.

(1958)

 

 

Szabó Magda: Ókút

részlet

 

De a legszebb, az örök, az igazán üdvösséges, a kettőnk – apám és én – közös titkaként kedvenc ünnep mégsem a karácsony volt, hanem egy kisebb jelentőségű nap, egy másik ünnep voltaképpeni előkészítője, bevezetője, a virágvasárnap. Apám nemigen hívta ezen a néven, gyerekkoromban minden idegen szót hűségesen utána mondtam, ezt is így jegyeztem meg, ahogy ő tanította: Palmarum. Miért szerette annyira, fűződött-e ifjúságában valami különleges élmény hozzá, vagy egyszerűen csak mindig örömre kész természetét ragadtatta el, hogy olyankor többnyire már jön a tavasz, kivirítanak a kertjében ápolt virágok, illatozni kezd a föld, más lesz a napok színe, jönnek a böjti szelek, hozzák a langyos esőket, nem tudom. Mi köze volt hozzá, mit vállalt végül is a húsvét ideológiájából, sose jöttem rá, szenvedélyes, de mindig szemérmes egymáshoz ragaszkodásunk alaptörvénye volt, hogy egyikünk sem kérdezett a másiktól semmit, amiről a másik nem jelezte, hogy szívesen nyilatkoznék. Hogy protestantizmusa valami egészen specifikus, a maga gondolkodásához szabott, cseppet sem ortodox valami volt, azt lehetetlen lett volna észre nem vennem, hogy hitünk teológiai tételeit csak részben fogadta el, s bizonyos kérdésekben meglepő módosítást végzett Kálvin tanain, abból se csinált titkot. Néha már azt hiszem, a virágvasárnapban egyszerűen a nagy tablót szerette, az óriási, százszor elképzelt látomást, a Megváltót váró sokaság képét, és Krisztus nagy királyt, aki bekocog halála színhelyére, jól tudva, mi vár rá, s mi felé halad egy jámbor kis szamár hátán átvágva ugyanazon a tömegen, amely nem sok idő múlva hasonlóképpen megbámulja, és a Golgotára kíséri. A nagy király jön, hozsanna, hozsanna, zeng a kiáltás előtte-utána, zöld ágakat szeldelnek útjára, békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe… Ha apám énekelte, mindig láttam, amit énekelt, ott álltak azok a jeruzsálemiek az út mentén, erősen süt a nap, kiáltani szeretnék Jézusnak, milyen gyalázat, hogy nem lovat adtak alá, ez is csúfság, nálunk minden gazdának van lova, szólni kellene, nagyot sikoltani, menekülj, kedves Jézus, áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe, és kiáltok is belül és önmagamban, de Jézus, sajnos, nem hallja meg, csak kocog a szamarán, mi meg énekelünk, és mindenki velünk énekel, kinn az ég és a habos fellegek és a kert, amelyben kibomlottak a lombok, és már nyílik a virág. De hogy merre lehet az a Jeruzsálem? Jóval messzebb, mint a Nagyerdő, túl lehet az Pallagpusztán is.

 


Kapcsolódó népszokások

 

Virágvasárnap (Dominica in Palmis) a lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokás Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismeretes, századunk első évtizedeiben még gyakorolták. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A menyhei lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhezment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a kertek mögötti patakhoz:

 

Kicevice, villő!

Maj’ kiviszük kicevicét, villő!

Maj’ behozuk a ződ ágat, villő!

A lányokrë jó szerencsét, villő!

 

Ott a bábut levetkőztették, a csupasz zsúpkévét, amelyből a bábu alakját formálták, széjjelszedték. Mindegyik lány markolt belőle egy csomót és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre úszik. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik. A kicebábu kihordása után következett a villőzés. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a kiszebábu kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek:

 

Haj kisze, kiszéce,

gyöjj be sódar, gömböce.

Szabó Marisnak nincs ruhája,

üres a ládája.

Haj kisze …

Beci Rozi ládája

üresen van bezárva.

Ha üresen nem volna,

a kiszére adott volna.

Hej ki kisze …

 

Majd azokat a menyecskéket is „kiénekelték”, akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták. A levetkőztetett bábut az Ipolyba dobták. Itt a vizes szalmával arcukat is megdörzsölték, ill. az Ipoly vizével mosták, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol folyóvíz nem volt, a bábu szalmáját elégették. – Az Ipoly, a Galga, a Zagyva menti szövegek egyformán a régi nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behívásáról szólnak. A magyarázatok szerint az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek, továbbá hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget. A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, K-Németo.-ban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut (német: Todaustragen ’halálkihordás’, cseh: nesou smrt ’viszik a halált’, lengyel: śła śmiertecka z miasta ’elment a halál a városból’). A szlovákoknál gyakori a Morena, Muriena elnevezés is, továbbá a magyar elnevezéssel azonos eredetű kysel, kyselica. – A nagyböjt közepén meghordozott, halált ábrázoló bábukat a prágai szinódus 1366. évi tiltása említi. 1423-ban a poznani határozat tiltja a halálkihordást. A gömöri ág. hitv. ev. esperesség 1599. febr. 2-án Felső-Sajón tiltja a Laetare vasárnapján szokott halál-kihurcolását. A prágai tiltás a „halál képéről” a következőket mondja: „… a papoknak és világiaknak az a szégyenteljes szokása honosodott meg, hogy nagyböjt közepén halált ábrázoló bábukat énekek és babonás szertartások kíséretében visznek a helységen keresztül a folyóhoz és ott hirtelen a vízbe dobják, s azt állítják azoknak gyalázatjára, hogy a halál ezután már nem árthat nekik, mivel határaikból elűzték…” Sieber véleménye szerint a prágai szinódus által tiltott halálkihordás menetét a pestishaláltól megfélemlített nép és a vele többé-kevésbé azonos szellemi szinten levő papság hozta létre. – A meghordozott szalmabábu a téltemetésnek is megszemélyesítője, s amint a cselekmény végzésének ideje közeledett húsvét ünnepéhez, a halál, a tél helyébe a megúnt nagyböjti savanyú leves lépett.

 

Irodalom: Liungman, Waldemar: Traditionswanderungen Rhein-Jenissei (Helsinki, 1945., FFC, 131); Sieber, Fr.: Deutschwestslawische Beziehungen in Frühlingsbräuchen (Berlin, 1968); Manga János: A magyarországi kiszehajtás történeti rétegei (MTA I. Oszt. Közl., 1969).

 

A Bújj, bújj, zöld ág egy magyar népdal. Eredetileg nagylányok virágvasárnapi villőzésének, a Dunántúlon zöldágazásának volt része. Mára gyermekdallá vált. Két közismert főváltozata van.

Két gyerek szembefordulva két kézzel kaput tart, a többiek kézen fogva, nyolcast leírva átbújnak alatta. A dal végén a két kaput tartó összefogja a közelében álló gyerekeket, és megkérdezi tőlük, melyikükhöz mennek. A gyerekek a választott kapus mögé sorakoznak fel. Folytatják a dalt, amíg minden gyerek valamelyik kapus mögött áll.

Az utolsó sor ősi ráolvasás, összeregölő ének. A szita egyenértékű a sámándobbal.

 

 

Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske,
nyitva van az aranykapu, hadd bújjatok rajta.
Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat,
hadd kerüljem házadat, házadat.
Szita, szita péntek, szerelemcsütörtök,
bab szereda!




 

 

Forrás:

Szabó Attila “Jézus Krisztus élete a művészetekben” c. könyve (Bp., 1997.)

euroastra.info

wikipedia.org

jelesnapok.hu

mek.niif.hu

 

 

 

 

Szerző H.Pulai Éva 1138 írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal.*Pulai Éva

2 Komment

Hagyj üzenetet