M. Laurens : EGY KISEMBER TRAGÉDIÁJA

Nyomtatás

EGY KISEMBER TRAGÉDIÁJA

(sokadik ének)

AZ ÚR:

Te ember! Csak hallgatsz és állsz,

Dicséretemre szavakat nem találsz?

Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?

Nem tetszik a szabadság vagy a fék?

A KISEMBER:

Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?

Dicséretedre alkottál egy gépet… És?

Ezzel játszol majd minduntalan?

Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.

Gyúrtál magadnak sárból bábokat,

hogy utánozzák a mindenható bölcset.

Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?

Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.

AZ ÚR:

Mit nem mondasz te arcátlan Ember,

téged is én alkottalak e két kezemmel!

Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat. 

Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.

A KISEMBER:

Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?

E függés, mint látom, életelv neked.

S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,

ezt mantrázzák esténként álmaikba’.

Ám mivel mindenik első nem lehet,

rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.

S most naponta egymást eszik, rágják,

untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.

Hazug törtetésük felemészti e földet,

a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.

Ha csak ilyen áron működik a géped,

nemjár e teremtésért semmilyen dícséret!

AZ ÚR:

Ember, te Ember!

Elhagynál hát ezért engem?

Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,

ha már a teremtődtől se félsz.

ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket, 
Győz a hazugság – a föld elveszett. – „

Budatétény 2019. április. 10.

Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.