Kép: Balla Árpád Zoltán Apró léptű tavaszi szél suttog az éjről, elmondja a fák titkát… Hajnalban nőtt levelek selymét bontja, zöld bokrokkal bólogat. Itt-ott sárga virágok szirmait csodálja. Álmot sző, varázsol, szívem vele zenél. Lassan kibontja zsongó [… Tovább]
– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben – mintha a szerelem… mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szíveken [… Tovább]
Alig akad e madárból, elkóborolt már a tájból, mégis hírlik, mintha látnák erre tévedt egy-egy párját, hiszen megmaradt az éden, bokrok alján, fák tövében, vad dürgése lázas kényszer, s megtelik a feje vérrel, s amíg hergeli a vágyat, eldugul [… Tovább]
