Seres László : Szembenézve

 

Hogyha rám figyelsz, visszafigyelek,
fejet hajtok, mint az érett kalász.
Ködbe vésznek tobzódó szóhegyek,
ha jössz, nyitva az ajtóm, megtalálsz.

 

Lelkem terített asztal, ne késs el,
étel s tányércsend vár, mikor leülsz,
s osztozunk minden kanálzörgésben.
Árnyékoddal árnyékomra vetülsz.

 

Mégis fény maradsz, szívemnek tükre,
hogy megbocsátó haragod lássam,
– mit kegyes kéz szab fáradt lelkünkre –
ha szembe merünk nézni egymással.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.