Vandra Attila : Történelmünkről árulkodnak a számok

Mi vagyunk a világ talán legbizarrabb nemzete, kinek nyelve finnugor, ősi kultúrája és vallása török, genetikailag hozzá legtávolabb állók Európában a finnugorok, de más Európaiakhoz képest sok bennünk a közel-keleti gén, egyes szimbólumaink (turul), legendáink (özönvíz, Nimród) szintén oda utalnak, ám szókészletünkben a közel-keleti nyelvekből származó szavak száma elenyésző…

A tíz kalandja a finnugor nyelvekben

 

Lehet, majd egyesek úgy gondolják, egy számról való értekezés nem tartozik az irodalom tárgykörébe, én mégis megkockáztatom beleszuszakolni. Lehet amatőr etimológusi fejtegetéseimnek végül inkább több köze lesz a történelemhez, mint az irodalomhoz, de egy biztos, nem kell megijedni a címtől, nem szándékozom magasröptű matematikával untatni az irodalomra szomjazó olvasót. Ünnepélyesen ígérem, mellőzni fogom a műveleteket, a matematikai logikát, a játszmaelméletet, a koordináta tengelyeket, mértani alakzatokat és szögeket, és igyekszem elkerülni a száznál nagyobb számoknak az említését is.

 

Nos, az egész az (örök) ugor-török háború (újra)fellángolásával kezdődött. Pontosabban rátaláltam a neten, amikor nevem eredét kiderítendő kezdtem el kutakodni. Azt tudtam meg ugyanis, hogy mi vagyunk a világ legbizarrabb nemzete, kinek nyelve finnugor, ősi kultúrája és vallása török, genetikailag hozzá legtávolabb állók Európában a finnugorok, de más Európaiakhoz képest sok bennünk a közel-keleti gén, egyes szimbólumaink (turul), legendáink (özönvíz, Nimród) szintén oda utalnak, ám szókészletünkben a közel-keleti nyelvekből származó szavak száma elenyésző. Tóth Alfréd ugyan talált „kétségbevonhatatlan” bizonyítékokat a sumér magyar nyelvrokonságra, de retorikája már a két mondat után kételyeket ébreszt bennem, s „fordításait” nem találom a sumér-angol szótárban… S hogy még nagyobb legyen a zűrzavar, a Wikiszótár magyar értelmező szótárának (http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Kett%C5%91) szerkesztői a magyar nyelv dravida eredetével próbálnak beetetni. Utána néztem a wikiszótárban (sic) (https://hu.wiktionary.org/wiki/kett%C5%91) néhány szónak szúrópróbából a telugu, tamil és malajálam megfelelőknek, melyeknek semmi köze az előbbi site „dravida” szavainak. Állítólag létezik még ezen kívül némi etruszk és inka rokonságunk is, sőt, már a Vinca—Tordosi kultúra idején itt voltunk a Kárpát-medencében, ha nem már akkor, amikor még forró volt a Föld. Nos, most már tényleg nagyon szeretném tudni, végül én ki is vagyok?

 

Miközben én (mi) magyarnak tartom(juk) magam(unkat), szinte mindenki (H)ungárokként ismer, bár közvetlen szomszédjaink, ahol számottevő magyar kisebbség él, nem értetlenkednek, ha azt mondom magyar, de azt már senki sem mondja, hogy Magyaria, csak hogy Hungaria. (Kivételt csak a törökök (Macaristan) és más közel-keletiek képeznek. Az arab krónikások — pl Al-Dzsajháni, Ibn Ruszta, Gardizi — már a honfoglalás előtt magyarnak neveztek, bár a türkök egyik fajtájának/csoportjának tartottak). Bár számos nemzet kiharcolta magának új nevét (Sri Lanka, Bangladesh, stb.), mi belenyugodtunk abba, hogy hungároknak nevezzenek.

 

A „hazaáruló nyugatbérenc” MTA fenntartja finnugor eredetünk tévhitét, az iskolai tananyag a halszagú finnugor rokonság tanítását írja elő, hogy megfosszon dicső múltunktól. Mi sem bizonyítja ezt napnál világosabban, mint a Dr. Detre Csaba által az Iszfaháni Kódex (örmény) és a Krétai Kódex (görög) alapján összeállított hun-magyar szótár, amely igazolja, hogy a hunok és mi ugyanazt a nyelvet beszélték/tük. Igaz, ezt az irományt maga Dr. Obrusánszky Borbála a finnugor elmélet egyik kritikusa is hamisítványnak tarja… Hogy egyeseknek mire nincs ideje?

Finn-ugorságunkat rajtunk kívül kevesen vonják kétségbe (hamis az állítás, hogy a finnek is tagadják), kivételt csak a török népek képeznek, akik következetesen maguk közé sorolnak, s időnként jól lehülyéznek bennünket a neten, mert ezt nem hisszük el. Egy ilyen eset után fura ötletem támadt, és beírtam a youtube.com keresőjébe, hogy „Chuvash folk song”, s egy Anna Orlova által művészien előadott „Kerekere” számra akadok rá (https://www.youtube.com/watch?v=uBbp340bJCk), amely ősi magyar dallamot idéz, csárdást is járhatnék a refrén gyorsabb ritmusára. Nem csoda, világosít fel egy csuvas srác, két népzene hasonlatosságára már Kodály Zoltán és Vikár László felhívta a világ figyelmét. Ám a szövegből egy mukkot sem értek. Igaz a finnből sem. Azzal vigasztalom magam, hogy az angolok sem értik az oroszokat, bár szintén indoeurópaiak. Sőt egy török sem jönne rá, hogy a „kiz” és a csuvas „hĕr” nyelvi törvényszerűségekkel származik egymásból, és mindkettő az ótörök kyz-re vezethető vissza, amely lányt jelent.

— De hát mi is bizonyítja finnugorságunkat? — fogalmazódott meg bennem a kérdés. — Mennyire „hülye” az Akadémia, és mire alapozza elméletét, melyből nem hajlandó engedni? S mi ez az ugor-ogur kettősség? Mi finnUgOrok vagyunk, a csuvasok pedig OgUr-törökök.

Beírtam a youtube.com keresőjébe, hogy „manysi”, majd kiválasztottam egy népdalt. A zene (https://www.youtube.com/watch?v=P3u9xdXO—28) számomra idegen hangzású, bár az én zenei hallásom nem túl objektív és csalhatatlan kritérium.

Majd azt, hogy „khanty” (https://www.youtube.com/watch?v=QwaGymP8Hn4). A beszéd még csak nem is emlékeztet a magyarra, nemhogy érteném. Semmi aha élmény. Ők a legközelebbi nyelvrokonaink. Állítólag… Már fel akartam adni, amikor egyik video a manysi számokat ígéri nekem egytől húszig. (https://www.youtube.com/watch?v=E9tG34YOMvw). Felvillan bennem egy iskoláskori emlék. A számok elnevezése az alapszókészletbe tartozik, s akkor, ha igaz, annak finnugornak kell lennie. Az eredmény mellbe vág: „akʷa, kitiɣ, huːrəm, ɲila, at, hoːt, saːt, ɲololow, ontolow, lowhusz” Első alkalom, amikor magyarul értek meg valamit, ami nem magyarul hangzik el. Az akʷa (egy) nem ismerős, de kettőtől hatig mind. Tán a hét is. De mi ez a nyololow, ontolow, low? A nyolcra még ráismerek, de a kilencre és a tízre már nem. S ha a tíz az manysiül low, akkor mit keres a nyolc és kilenc nevében? Nosza Googli fordító! Egytől hétig (finnül: yksi, kaksi, kolme, neljä, viisi, kuusi, seitsemän) művészet, de nem lehetetlen feladat felismerni a magyar elnevezésekkel való rokonságot. A nyolc, kilenc és a tíz viszont tartogat meglepetést. (Finnül: kahdeksan, yhdeksän, kymmenen). Az első kettő végződdéséből a deksan-ból rikít, hogy a görög „deka” rokona. A kümme/kymmenen-nek viszont semmi köze dekához. A tíznek finnben kétféle neve van! Ráadásul a nyolc nevét kettőből és tízből, a kilencét pedig egyből és tízből képezték, akárcsak a manysik! Mirefel? Az udmurtban (tamisz, ukmisz), komiban (kikjamisz, okmisz), és a cseremiszben (kandase, indes) is! A török nyelvekben is a nyolc és kilenc szintén „különcök” bár nem tíz minuszegy illetve kettő (Üzbégül sakkiz, to’qqiz, törökül: sekiz, dokuz (magánhangzó harmónia!), csuvasban sakkăr, tahhăr). A török nyelvekből a tízet (török, üzbég: on, csuvas vun) nem találom, de a magyar tízet annál inkább felfedezni vélem, ha a „t”-t „k”, „q”illetve „h”-ra cserélném) pláne ha tudom, hogy a szóvégi „z” a csuvasban „r”-é változik, a szóeleji „k” pedig „h”-vá, ezek fonetikai törvényszerűségek. Mielőtt ebben a török-magyar rokonság megkérdőjelezhetetlen bizonyítékát vélném felfedezni, eszembe jut, hogy tíz nem finnugor, sem török eredetű, hanem indoeurópai. Tóthfalusi online etimológiai szótára szerint (www.szokincshalo.hu) a perzsából (dah) még valószínűbb az alánból (dæsz) került a magyar nyelvbe (lásd cseremisz kandase és indes!), s így a török nyelvekbe is. Rokon leszármazottai a francia dix, spanyol diez, ezek már tízesebbnek tűnnek, főleg, ha tudom, hogy a szókezdő „d” átalakulása a zöngétlen „t”-vé szabályos fonetikai törvény a magyarban. 

 

A jelenség a kínaiban és az indoeurópai nyelvekben nem figyelhető meg, ugyanis ők eleve tízes, vagy annál nagyobb (tizenkettes, hatvanas, húszas) számrendszerben számoltak, az urali és altáji nyelvi közösségek pedig nyolcasban. Hát igen… Kedves olvasó! Bűnbocsánattal tartozom. Azt ígértem, ez az írás nem magasröptű matematikáról szól, s most olyan fogalmakkal dobálózok, mint számrendszerek. Matematikalecke helyett maradjunk annyiban, hogy mi tíz után kezdjük újra a számolást (tíz ujjunk van), őseink már nyolc után. (A hüvelykujjaikat nem vették segítségül számoláskor). Ám biza elég nehéz követni valaki számolását, aki huszonhat (kétszer tíz meg hat) helyett olyasmit mond, hogy háromszor nyolc meg kettő.

Egyik számrendszert fel kellett adni. Győztek a római, majd az arab számok. Új nevet kellett adni a tíznek, mert addig olyasszerű lehetett az alakja mint: nyolcmegkettő. Vagy át kellett venni a „tíz” indoeurópai nevét, vagy újat kitalálni. A kilencnek is, sőt a nyolcnak eredeti nevét is kidobni. Így lett kilenc tíz minusz egy, illetve nyolc tíz minusz kettő. Fantáziahiány? Lehet. De a modell annyira tetszetős vagy „ragadós” lett, hogy gyakorlatilag minden uráli nép átvette. Kivéve mi. Vagy…

Egy indoeurópai nyelvben pl. románban azt mondjuk: zece, unsprezece, patruzeci. (Szó szerint fordítva: tíz, egytízhez, négytíz). Mi azt mondjuk tíz, tizenegy, negyven, ötven, hatvan… (az utóbbiban a magánhangzóharmónia érvényesül). Mit jelent ez a „ven” vagy „van”? Az tízes számrendszer logikája szerint azt kellene jelentenie „tíz”. Végignézve a finnugor népek számelnevezéseit sehol sem találok hasonlót. Akad deksan, toista, (tíz?) low, lu, kymmenestä, kümme, min, mis, man, jany. Török nyelvekben on, de a csuvasban már vun! Szerintem onnan vettük át, bár Tóthfalusi online etimológiája szerint egy „mone” proto-uráli szóból eredhet, s a mon đ van változás a magyar nyelv különválása után következett be. Elég furcsa hogy a harminc nem követi a szabályt, nem hárvan. Ráadásul nincs benne a magyar és minden más ural-altáji nyelvre jellemző magánhangzó harmónia. Tóthfalusi szerint a harmincbeli „minc” egy tíz jelentésű misz szóból (lásd komiban: kikjamisz, okmisz) alakult ki három-misz harmisz, harmic, harminc fejlődéssel már a magyar nyelv külön életében. Elég fura, hogy a mone közös alaptőből két különböző tíz jelentésű szó alakult ki. Szerintem csak a harminc származik a proto-finnugor mone-ből, a -van, -ven pedig a csuvas vun-ból vettük át. Még izgalmasabb, hogy a misz-t a török nyelvekben megtaláljuk a hatvan és hetven nevében (hat, és hatvan: alt, altmış, hét és hetven: yedi, yetmiş). Mi tőlük, ők tőlünk…

 

A harminc után már a kilencben sem nehéz felfedezni a kilminc, kilenc fejlődést, a nyolcban már csak a „c” utal rá. Szóval mi sem vagyunk kivételek a kilenc és nyolc elnevezési logikájával.

 

Elképzelhető, mekkora galibát okozhatott az átállás, ha van egy finnugor, egy török és egy indoeurópai szavunk a tízre, és mindhármat használjuk is! De hát ez jellemző az egész ural-altáji kultúrkörre a finnektől a mongolokig és a magyaroktól a jakutokig.

 

Még izgalmasabb, ha a magyarban a mone-ból a misz-en át, vagy anélkül, egy hasonló mechanizmussal kifejlődött manc vagy minc, „tíz” jelentésű szót feltételezünk. A magyar és manysi (mäńćī) népnevek közös eredetében a szakértők nagyjából egyetértenek. S ha e népneveknek köze van a tízhez? Akkor mégis on-ogurok (tíz ogur/ugor törzs) vagyunk? Mégis igazuk lenne az idegeneknek, amikor (h)ungároknak neveznek?

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.08.25. @ 11:13 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.