„…a lélek, jó, hogy foghatatlan,
s én emelem és lélegzem, hogy szálljon
változó alakban
sugározzék e lenti tájon.”
Gondosan, zsigerből mégis
Konczek József
új verseskötetét olvasva
Cseveg, csattog, dörög,
simogat, vidámít; láttatja
szavak áradatában a jelent,
a holtakat, egy fél papucs
pasztellképét, tapintható a
hídkarfán hagyott kéznyom
melege; a hitvallás kiforrt
eszmei felvezetése megérint.
S mit szóljon, ki a természet-
közeli élmények földszagú
berkeinél ismer magára?
Csudamód érti a hangulat-
festés fényfokait: mesteri
kézzel illeszti őz-barnáit,
leheletfinom aranyfüstfóliáit
az érzés érdesebb felületére,
gondosan, zsigerből mégis;
Ő aki ismeri a penészszagú
falak fojtogatását, a zsellér
izzadtságszagát magáénak
vallja, még őrzi a gondolat-
kimondás legszebb erényeit.
2015. július 1.
Legutóbbi módosítás: 2015.08.15. @ 06:54 :: Koosán Ildikó
